2012. február 5. vasárnap, Ágota, Ingrid napja
Egy kicsi jóga mindenkinek kell!
2009. november 25.
Nap mint nap hallunk róla: harmonizálja a test és lélek kapcsolatát, erősíti az immunrendszert, megszünteti a betegségeket és optimalizálja az anyagcserét. Hogy mindebből mi igaz és mi nem? Vadász Ákos jógaoktatót kérdeztük.

Kipróbáltuk
Megfogadtam, hogy egyszer bemegyek egy jógaórára. Azt is megfogadtam, hogy ha nem tetszik, megírom. Adott volt az alkalom, így nem sokat teketóriáztam.Az öltöző előtt furcsa hangulat kerített hatalmában. Keleti illat terjengett a levegőben, lágy zene szólt valahonnan. A tanítványok a terem előtt beszélgettek. Nem volt hangos szó annak ellenére, hogy hirtelenjében vagy tizenöt embert számoltam össze. Nem volt tülekedés sem, udvariasan, mosolyogva áltak félre az újonnan érkezők útjából. És még valami feltűnt: szép volt a tartásuk, a bőrük és a mozgásuk. Úgy tűnik, valóban létezik testi-lelki harmónia!
Újoncként ugyan kissé zavarban voltam, ám feszültségem az óra megkezdésével szertefoszlott. Most tudatosodott csak igazán bennem, milyen merevek az izmaim, és milyen mozgásszegény és egészségtelen életet élek. Lehajolni például csak térdig tudok, azt is görbe háttal. Merev a nyakam, a derekam, és tulajdonképpen mindenem, pedig lótok-futok egész nap. Rendben, az nem "igazi" mozgás. Gyakorlatlanságom ellenére mégis úgy éreztem, csak idő kérdése és nemsokára én is úgy jógázok majd, mint a többiek. Sőt. Szép tartásom lesz, nem lesz alacsony a vérnyomásom, és megpróbálok egészségesebben élni - de húsevés azért marad!
- A legtöbb embernek csak sejtései vannak a jógáról. Hogyan tudnád összefoglalni, mire jó? Gyógyításra? Mozgásra? Meditálásra?
- A jóga egy bölcseleti rendszer. Az emberek nehezen fogadják el azt, hogy valami mindenre jó, mert azt olyan csodaszernek tartják, ami valójában semmire sem jó. Pedig a jóga éppen ilyen. Létezik testi, energetikai, lelki, szellemi és társadalmi szintje. Aki elkezd jógázni, rövid időn belül változni fog. Mindegy, hogy melyik szinten megy végbe először a változás (hogy a fizikai állapota, a gondolkodásmódja, a szemlélete, az érzelmei vagy az ellenálló képessége változik), mert mindenképpen jobb emberré válik tőle.

- A test megnyílik. Aki merev volt, hajlékonyabb lesz, könnyebben el tudja végezni a gyakorlatokat. És ahogy kinyílik a test, úgy nyílik ki a tudat is. Ha az ember szorgalmas gyakorlással megerősíti az akaraterejét, és látja, hogy fejlődik, akkor a bátorsága és az önbizalma is megnő és nyitottabb lesz mindenre. Olyan dolgokat tapasztal meg, amelyekről korábban azt gondolta, soha nem lenne rá képes - ezáltal legyőzi a kishitűségét.
- Párhuzamosan működnek?
- Pontosan. Látsz egy mozdulatot, ami látszólag a testi szintre hat, pedig valójában sokkal finomabb rétegek vannak mögötte. Akkor is, ha ezek a folyamatok kezdetben még nem tudatosak.
- Mennyi idő után érezhető az eredmény?
- Bizonyos eredmények azonnal jelentkeznek, mélyreható változást több éves helyes gyakorlás által érhetünk el. A kérdés az, hogy mennyit és hogyan gyakorol az illető.
- Nem árthat a gyakorlás? Ha például valaki túlzásba viszi...
- Nem lehet túlzásba vinni, de nem mindegy, ki hogyan jógázik. Rendszeres rossz gyakorlással negatív eredményt érhetünk el. Klasszikus példa a fejállás, amely során sok embernek megfájdul a nyaka, holott az elnevezésnek ellentmondva valójában az alkarjukra kellene a súlyt terhelni. A fej is leér, de az alkarokon nyugszik a test. Nem vagyunk természeti népek, akik a fejükön hatalmas súlyokat cipelnek, ezért a nyakunk gyenge. Rákerül egy 60-80 kilós test, és ha az alkarok nem tartják, a teljes súly a gyenge nyakizmokra, csigolyákra terhelődik.
Hirdetés
- Tehát nem szabad otthon, egyedül jógázni.
- Dehogynem. Legjobban persze folyamatos tanári felügyelet mellett működik. Még azok is tanárhoz járnak, akik 20-30 éve jógáznak. A csoportos gyakorlás mellett otthon lehet és kell is gyakorolni, ám évek, évtizedek kellenek ahhoz, hogy teljesen önállóan, otthon, biztonsággal gyakoroljon az ember.

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Kevés vele a szex, mégis...
A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.
Palikék újra elköltöztek az országból
Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.
"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét
A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Három éve jógázom.Kezdetben csoportban kezdtem. Szimpatikus és kedves emberekkel ismerkedtem meg jógáztam együtt. Sajnos tanárnő férjhez ment, gyermeket szült megszünt a lehetőség.
Azóta otthon jógázom. Gyakran gondolok a régi szép időkre,hiszen rengeteg energiát tudtunk szeretettel egymásnak átadni,és hiányoznak a csoporttársak.Üdvözlettel
Ez esetben kivárjuk a megfelelő pillanatot. :o) Köszönjük szépen!
Az a véleményem, hogy kismamaként ne kezd el a jógát, majd ha a baba néhány hónapos lesz.Ha a terhesség előtt már jógáztál volna akkor most is folytathatnád, persze nagy körültekintéssel és csak meghatározott gyakorlatokat, van terhes jóga is de csak oktatóval, sőt van baba-.mama jóga, de ez nekem biztos nem jött volna be.
Akinek ismert betegsége van a jógázás elkezdése előtt feltétlenül kérje ki az orvosa véleményét!
Aki órákra szeretne járni az interneten rengeteg helyet talál,ahol elkezdheti a jóga tanulást, de mivel ez most nagy divat is lett, alaposan meg kell nézni, hogy hova iratkozol be, mert szakmaiság és minőség nélkül eredmény sem lesz.Később, ha már oktatóval a lényeget megtanutad önállóan, otthon is bátran lehet jógázni és sok jó könyv is kapható. Soha nem késő elkezdeni csak türelmesek legyetek, volt olyan gyakorlat, amit én csak néhány hónap alatt tudtam megtanulni, már majdnem feladtam, és semmit sem szabad eröltetni.
Még nem készült el az a TV müsor amiért én a jógáról lemondanék, kívánom,hogy ezt Ti is így gondoljátok.
Az a véleményem, hogy kismamaként ne kezd el a jógát, majd ha a baba néhány hónapos lesz.Ha a terhesség előtt már jógáztál volna akkor most is folytathatnád, persze nagy körültekintéssel és csak meghatározott gyakorlatokat, van terhes jóga is de csak oktatóval, sőt van baba-.mama jóga, de ez nekem biztos nem jött volna be.
Akinek ismert betegsége van a jógázás elkezdése előtt feltétlenül kérje ki az orvosa véleményét!
Aki órákra szeretne járni az interneten rengeteg helyet talál,ahol elkezdheti a jóga tanulást, de mivel ez most nagy divat is lett, alaposan meg kell nézni, hogy hova iratkozol be, mert szakmaiság és minőség nélkül eredmény sem lesz.Később, ha már oktatóval a lényeget megtanutad önállóan, otthon is bátran lehet jógázni és sok jó könyv is kapható. Soha nem késő elkezdeni csak türelmesek legyetek, volt olyan gyakorlat, amit én csak néhány hónap alatt tudtam megtanulni, már majdnem feladtam, és semmit sem szabad eröltetni.
Még nem készült el az a TV müsor amiért én a jógáról lemondanék, kívánom,hogy ezt Ti is így gondoljátok.
Szerintetek kismamaként érdemes elkezdeni jógázni? Még nem próbáltam, de érdekel. Vagy majd a szülés után?
Kedves Olvasóink! A cikk végén szereplő - kék színnel jelölt - Szurja szóra klikkelve az interjúban szereplő jógaoktató, Vadász Ákos honlapjára juthattok át. Keressétek bátran, minden kérdéseteket készséggel megválaszolja! :o) Üdvözlettel: Ordódy Eszter
Régóta foglalkozom a gondolattal, hogy a jó légzés érekében (tüdótágulatom van) jógáznom kellene. Megköszönöm ha tudnának segíteni budapesti címekkel, ahol valóban jó oktatóktól sikerülne elsajátítani a gyakorlatokat
Még soha nem próbáltam a jógát, most szántam rá el magam, nagyon érdekel. Szeretnék tanácsot kérni, mit ajánlnátok, Budapesten hová érdemes járni jóga tanfolyamra. Diák vagyok, tehát pénzügyi lehetőségeim is korlátozottak, ezért jó volna valami olcsóbb megoldás.
Egyetértek a többiekkel, a jóga nagyon hasznos.Igaz, hogy én mivel már 59 éves vagyok, ETKA jógára járok, valamint otthoni jógakönyv alapján pedig inkább a légzőgyakorlatokat csinálom főleg. Kb. fél éve járok csoportos tanfolyamra és sokat segít, tényleg önbizalomerősítő, nyugtató, ellazít,stb. Mindenkinek ajánlom, kortól függetlenül.
Egyetértek a többiekkel, a jóga nagyon hasznos.Igaz, hogy én mivel már 59 éves vagyok, ETKA jógára járok, valamint otthoni jógakönyv alapján pedig inkább a légzőgyakorlatokat csinálom főleg. Kb. fél éve járok csoportos tanfolyamra és sokat segít, tényleg önbizalomerősítő, nyugtató, ellazít,stb. Mindenkinek ajánlom, kortól függetlenül.
18 éve, harmadik gyermekem születése óta jógázok, gykorlatilag minden nap 40-50 percen át csinálom a gyakorlatokat, és ha egyszer kimarad időhiány, más program, betegség stb.miatt a következő napon már megbánom. Nem igaz, hogy minden este kitörő lekesedéssel kezdem el, de ha arra gondolok, hogy milyen kellemes, jóleső érzés, nyugalom, béke tölt el utánna tudom,hogy nem érdemes kihagyni,és a ráfordított idő a következő napokban mindig megtérül. Koncentráltabban tudok dolgoni,nem vagyok fáradt, nem fáj a fejem, a hátam, nincsenek súlyproblémáim, nincs gondom az alvással, nő az önbecsülésem mert egyre nehezebb gyakorlatokat tudok megcsinálni. Sok gyakorlatot tudok már és így el tudom kerülni a momotóniát, viszont vannak olyan gyakorlatok amelyek soha sem maradhatnak el.Ritkán vagyok beteg, 4 gyermeket felnevelek, a legnagyobb 26 éves és senki nem hiszi el, hogy már elmúltam 40 éves. Egyébként nem tudom, hogy az orvosok miért nem írják elő terepiás céllal, necsak meggyógyulni lehet egyes betegségekből, de másokat meg lehet előzi a jógával.
Őszintén ajánlom minden nőnek, ha fontos nei a saját testi, leki, szellemi fittsége.
3 eve jogazom, a kurzusokon kivul nemzetkozi jogataborokba is eljartam, es merem allitani, hogy ezido alatt rengeteg testi, lelki es szellemi valtozast eszleltem magamon, amik hozzasegitettek egy kiegyensulyozottab elethez. Ugy erzem, amig elek, ezt az eletformat kovetni fogom, vagy talan meg utana is ...