2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza napja
Gyógyítás mérgekkel?
2009. augusztus 25. 06:45 ,
Legutóbb frissítve: 2009. augusztus 25. 00:00
Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb - így a mondás. És őseink nem hiába hagyták ránk ezt a bölcsességet. Egyes állatok ugyanis meg is ölhetnek, de meg is menthetnek bennünket.

Ellenségből barát
Az ízeltlábúaktól, hüllőktől, és egyéb csúszó-mászóktól való ösztönös félelmeink jogosnak tűnnek, hiszen ezen állatok között léteznek olyanok is, akiknek egy milligrammnyi mérgük is halálos lehet. A fejlődő orvostudománynak köszönhetően azonban egyes állatfajok mérgező testnedvei ma már életet is menthetnek.
Skorpióval a posztatarák ellen
A halálos csípésű kék skorpió mérge megállítja egyes rosszindulatú daganatok fejlődését az emberi szervezetben - derül ki a Kubai Onkológiai Intézet tanulmányaiból.
Egy chilei mérnök, Arturo Barrera prosztatrákban szenvedett és már kétszer is megműtötték, de állapota nem javult. Gyógyulásához fűződő reményét már teljesen elveszítette, amikor a televízióból megtudta, hogy Kubában rájöttek: az "Escozul" nevű, kék skorpióból készült méreg hatásos ellenszere lehet halálos betegségének. Hamarosan be is szerezte a desztillált vízzel elkevert mérget a szigetországból, melynek hatására ugyan a rák nem múlt el, de a folyamat megállt, és a fájdalmai is teljesen elmúltak.
Ahhoz azonban, hogy a szer nagy tömegek számára is elérhető legyen, a gyógyító szérumot mesterséges formában kell előállítani - a kutatók most ezen dolgoznak.
A negyedik legmérgezőbb állat
Bár a világon élő 1500 skorpiófaj közül mindössze 25 veszélyes az emberre, ezek az ízeltlábúak mégis 800-2000 ember halálát okozzák évente. A skorpió általában védekezésként támad, amikor odacsap egyet méregtövisével, vagy egy levetett cipő mélyéről szúr. A legveszélyesebb fajok a Szaharában, Arizonában és Mexikóban élnek. A közhiedelemmel ellentétben nem azok a skorpiók a halálosak, amelyeknek hatalmas ollóik vannak, hanem éppenséggel azok, amelyek ollója kicsi. Ezek ugyanis támadáskor a testük végén lévő tüskéjükből kilövellő méregre támaszakodnak.
A teljes cikket itt olvashatod el >>>
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok


