2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Gyógyítsd magad zenével!
2010. július 22.
A zeneterápia már régóta ismeretes a gyógyításban. Az utóbbi évtizedben azonban reneszánszát éli, és már nemcsak a pszichoszomatikus vagy idegrendszeri betegségeknél alkalmazzák (sikerrel!), hanem más területeken is.
A zeneterápiát alkalmazó gyógyítók már a megszólaló beteg hangjából fogalmat kapnak az illető lelki és fizikai állapotáról, és ha még beszéltetik is egy kicsit, akkor máris kiválasztják a neki megfelelő terápiát. Ugyanis minden embernek megvan az „alaphangja”, ami csak rá jellemző rezgés. Szaknyelven ezt individuális frekvenciának nevezik.
Megszámlálhatatlan inger éri a szervezetet
Az emberi test éjjel-nappal, minden pillanatban ki van téve mindenféle hang- (rezgés)-hatásoknak, és ilyen rezgéseket maga is kelt megszámlálhatatlan mennyiségben. Ha bármilyen zavar keletkezik eben az energia-áramlásban, akkor jön létre a betegség (most nem beszélünk a balesetről, mert az egy kicsit más). Bár a lélek és az elme az, ahol a betegség előbb keletkezik, egy idő után a fizikai test is sugározza ennek jeleit. A hang itt igen értékes eszköznek bizonyul. Ez az egyetlen természetes beavatkozási mód, és egyszerre hat mindhárom említett szférára. A hang, amely behatol és együttműködik az emberi testtel, eljut a sejtekhez, amelyekre pozitívan hat.
Hirdetés
A hanggal gyógyítók igyekeznek a megfelelő frekvenciát kiválasztani, - mellyel az egészséges sejteket megerősítik, a beteg sejteket pedig regenerálhatják. Állítják, hogy még a rákosan burjánzó sejtekre is hatással lehetnek. Ha „rájuk eresztünk bizonyos frekvenciájú hangot, elérhető, hogy szétesnek, elpusztulnak. Ezt a tényt az Egyesült Államokban Fabien Francois Maman francia származású kutató meg is erősítette. Éppen az ő kutatásai alapozták módszereiket a hangterápiával gyógyítók. Vagyis miközben a rákos sejteket egy sajátos rezgés-skálán C1 256 Hz és C 512 Hz között bombázták, 400 és 480 Herz között a rákos sejtek nem bírták elviselni ezt a frekvenciát, és pár perc után valósággal felrobbantak. Miközben az egészséges sejtekre ez a frekvencia nem volt káros hatással, azok épen maradtak.
A zene szétzúzza a korlátokat
Nem kizárt – állítják a terápia alkalmazói –, hogy az ember agya és lelke bizonyos hangok hatására megszabadulhat mindenféle korláttól, amelyek negatívak. A jól megválasztott hangok (rezgések) kellemes változásokat idéznek elő, és másféle gondolkodásra serkentenek. Amint az emberi szervezetben már első ízben áthatolnak ezek a pozitív hangok, impulzust adnak az agynak és elmulasztják a fájdalmat. Ezt kellemes közérzet, teljes relaxálás, boldogságérzés, életkedv kíséri. Az agyban új dolgok alakulnak ki, konstruktív gondolatok és nagy tervek, mindez így együtt egészséghez és elégedettséghez vezet.
Barbara Hero, a fizika doktora az Egyesült államokban él és kutatja a hangterápia hatásmechanizmusát. Megállapította, hogy az egyes szervekre milyen frekvenciák jellemzőek. A gyógyítók ennek alapján állítják össze a hangvilla-készletüket, zenélő szerkentyűiket.
E szerint a tüdő A 220 Hz, a vastagbél F 176 Hz, a csontok Ab 418,3Hz, a gyomor A 110 Hz, a máj Eb 317,83 Hz, az agy Eb 315,8 Hz, a hasnyálmirigy C 117,3 Hz – és így tovább.
A legtöbb gyógyító egyszerre alkalmazza a zeneterápiát és a különféle, a szervektől függő hangvillás vibrálást, vagy hangtálakat.
Végül azt sem árt megjegyezni, hogy a hanggal történő gyógyítás nem okoz káros mellékhatásokat. Nem is lehet túladagolni.
Felhasznált irodalom: Nemere István: különös gyógyítók, különleges gyógymódok (Bioenergetic Kiadó)
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







