Gyógyítsd magad a belső hanggal - meditáció a 12 csillagjegynek

2016. november 12. 15:00 - Németh Ági, fotó: Noerthfoto
A meditáció során létrehozott belső hang felerősíti a szervezet öngyógyító erőit.

Egészen az Újkorig minden orvos egyszersmind asztrológus is volt. A régi világban elképzelhetetlen volt valakit úgy kezelni, ha az ember nem ismerte a csillagok járását.
Minden jegyhez tartozik egy szerv, amely fogékony a betegségekre
– pontosabb megfogalmazásban: minden jegy kapcsolatban áll egy szervvel, és a betegségek onnan indulnak ki. Az orvosi asztrológia szerint ezzel a gyenge szervvel kell többet foglalkoznunk.

 


A tudatos lélegzéssel testi szerveinket erősíteni tudjuk.  Ezt fokozhatjuk, ha a meditáció közben megpróbálunk egy benső hangot, egyfajta mantrát létrehozni, amelyet a személyes szervünkhöz irányítunk. Hiszen minden hangnak és a csendnek is saját rezgése van, erre a test reagál, beindulnak az öngyógyító mechanizmusok, melynek köszönhetően oldódnak a feszültségek.

Kos
Egy Kos számára nehéz kikapcsolódni és csendet találni. Túlságosan nyugtalan. A tűz, az energia, amelyből származik, minden sejtjében hat. Időre van szüksége és valamire, amihez tarthatja magát. Segít, ha meditáció közben megpróbál létrehozni egy hangot, és elképzeli, hogy ez a hang a harmadik szemére irányul.

Bika
A Bikának nem nehéz ellazítania magát, természettől fogva nyugodt ember. Erősítheti az egészségét, ha meditáció közben létrehoz egy hangot, és elképzeli, hogy a nyakában, gégéjében összpontosul.

Ikrek
Az Ikrek gondolatai csapongóak, nehéz ellazulnia. A jegy szülötte különleges kapcsolatban van a légzőszerveivel. Ha erre koncentrál, könnyebben tudja a gondolatait elengedni. Szintén segít, ha elképzeli, hogy a hang a légzőszerveire irányul.

Rák
Minden jegy közül a Ráknak a legkönnyebb a dolga, ha fel akar töltekezni energiával. Ezt ugyanis teljesen automatikusan csinálja, alvás közben, éjszaka. Ez az oka annak, hogy a jegy szülötte annyi erővel rendelkezik. Ami még segít neki, ha a gyomrára koncentrál, és egy hangot küld oda. Ez erősíti asztrológiai betegségszervüket.

Oroszlán
Az Oroszlán nem lazul el könnyen. Meditáció közben próbáljon a szívére koncentrálni, és képzeletben egy lágy hangot küldeni oda. Ezzel erősítheti az egész szervezetét.

Szűz
A Szűz nehezen kapcsol ki. Segít neki, ha a meditáció során egy hangot tart, melyet megpróbál a hasába irányítani. Ott található a bélrendszer, a Szűz betegségszerve.

Mérleg
A Mérlegek nyugtalan emberek. Törekvésük, hogy mindent minden oldalról szemügyre vegyenek, hogy lehetőleg soha ne legyenek egyoldalúak, csak nehezen engedi őket kikapcsolni. Az út a nyugalomhoz és a csendhez lehetővé válik, ha asztrológiai betegségszervükre, a vesére koncentrálnak. Meg kell próbálniuk egy hangot létrehozni, és a két vesébe irányítani.

Skorpió
A Skorpiók nagy erőkkel rendelkeznek, különleges energiahordozókkal vannak kapcsolatban, nevezetesen a szexuális szervekkel. Azonban ők is tudnak tenni valamit, hogy védjék magukat. Egy pontra kell összpontosítaniuk, ami egy kézszélességnyire van a köldökük alatt. Egy mély hangot kell oda irányítaniuk, és elképzelniük, hogy az ott marad.

Nyilas
A Nyilasok nyugtalan szellemek, akik állandóan úton vannak, vagy ténylegesen, vagy csak gondolataikban. Felfedezik az élet ezernyi titkát. Hogy erejüket, energiájukat megtartsák, meg kell tanulniuk lazítani. A hangterápiát a csípőre fókuszáltan kell alkalmazni.

Bak
A Bak asztrológiai szerve a térd. Erős kell legyen a térde ahhoz, hogy helyt álljon az életben. A meditáció során irányítson egy mély hangot a térdek csontjaiba.

Vízöntő
Minden Vízöntőben egy felsőbbrendű ember rejtőzik, egy feltaláló, egy zseni. Közülük csak keveseknek adatik az meg, hogy nagy belső potenciáljukat meg is valósítsák. Az segít nekik, ha asztrológiai problémazónájukra koncentrálnak. Ez a lábszáruk és a bokájuk. Ezek a szervek jelképezik testi és szellemi rugalmasságukat. Egy hang, amit egy meditáció során oda irányítanak, segít nekik.

Halak
Az összes csillagjegy között a Halaknak van a legkönnyebb hozzáférésük belső erejükhöz. Tulajdonképpen csak a szemüket kell lehunyniuk, hogy megnyugodjanak és ellazuljanak. Mivel azonban könnyen el is szállnak, tehát elvesznek a meghatározatlanban, fontos, hogy arra a szerveikre összpontosítsanak, ami a nehézségi erőt közvetíti hozzájuk: ezek a lábfejeik. El kell képzelniük, hogy egy hangot küldenek le, a lábfejeikbe.

 

www.nemethagi.com


Ajánlott cikkek
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



Astronet Piactér