Megérzi a mérget az emberek lelkében

2010. november 4. 11:30 , Legutóbb frissítve: 2010. november 2. 00:00
Egy nő lelkét csak egy másik nő tudja igazán megérteni. Azonban - ha komoly titkokról vagy félelmekről van szó - sokuk inkább egy harmincéves férfinak önti ki lelkét, nem pedig legjobb barátnőjének. S ha van megoldás a bajra, János megtalálja azt. Csak el
Sokak képzeletében a gyógyítók idősebb emberként jelennek meg. Takács János István azonban igazi meglepetést okoz azoknak, akik először találkoznak vele. Ugyanis épphogy betöltötte a harmincat. A nők, úgy tűnik, mégsem a kor alapján döntenek, hiszen egymásnak adják a kilincset a fiatalembernél. Hogy miért? Mert olyan segítségre van szükségük, amelyet csak nála találnak meg.





 






Nem lehet elég korán kezdeni

Hasonlóan sok gyógyítóhoz, Jánosról már egész korán kiderült, nem átlagos gyerek.
- Tízéves koromtól rendszeresen masszíroztam a körülöttem élőket, érzékeltem az őket körülvevő energiát is. Megéreztem azt is, ha valaki nem mondott igazat. Ahogy múltak az évek, egyre biztosabb voltam abban, a környezetemben lévők túl sok mindent rejtegetnek a lelkük mélyén, és ezzel saját sorsukat rontják. Akkor még nem volt világos, miért mérgezik - és ezáltal teszik beteggé - a hazugságokkal önmagukat, de ez később megváltozott. Megértettem, hogy gyakran tudatában sincsenek annak, miket hordoznak a lelkükben, s hogy ezek a titkok milyen hatással vannak egészségükre, életükre - meséli János, aki mindettől függetlenül gyermekkorában nem érezte hátránynak képességét. - Karatéztam, az edzőteremben sok barátot szereztem, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Persze épp ugyanennyi srác méregetett furcsán, amikor kiderült, milyen képességekkel vagyok megáldva, de mindig igyekeztem távol tartani magam az ilyen emberektől. Szerencsére több barátom volt és van, mint azok, akik képtelenek elfogadni engem.


Eleresztettem az allergiát

- Vallásos családban nevelkedtem, szüleim mégsem furcsállták tudásom. Tettem egy kis kitérőt, amikor informatikát kezdtem tanulni, de éreztem, az nem az én világom. Miután elvégeztem a természetgyógyász-képzést, már nem csak az akaratom és a képességem volt meg ahhoz, hogy segíthessek másoknak, hanem a végzettségem is. Végre komolyan munkához láthattam. Családom kicsit persze féltett attól, hogy nem vesznek majd komolyan az emberek, hiszen sok segítőhöz képest meglehetősen fiatal vagyok, de úgy döntöttem, ezzel szeretnék foglalkozni. Azóta kiderült, jól döntöttem, és ez szüleimet is megnyugtatta - mesélte János, aki azt is elárulta, ahhoz, hogy mások életén javítani tudjon, először saját magát kellett meggyógyítania. - Gyermekkoromban komoly allergiával küszködtem. Idővel rájöttem, nincs szükségem különféle erős gyógyszerekre ahhoz, hogy megszabaduljak ettől a betegségtől. Tudatos meditációval és különböző gyakorlatokkal egyszerűen eleresztettem az allergiát, mondván, nem kérek belőle. Azóta sem kellett tablettákat szednem. Igyekszem ezt a tudást átadni azoknak, akik hasonló problémával keresnek meg.


Le kell győzni démonainkat

A fiatalembernek igazán strapabíró mobilt kellett beszereznie, mert rengetegen hívják, hogy a segítségét kérjék.
- Sokan fordulnak hozzám a legkülönfélébb panaszokkal. Kezdetben szinte csak a hölgyek jöttek, később aztán férfiak is. Volt, aki a dohányzásról akart leszokni, más a terhességtől retteg, de jönnek olyanok is, akik azt szeretnék kideríteni, miért nem alakult úgy az életük, ahogy szerették volna. Ilyenkor vissza kell mennünk az időben egészen a magzati korig vagy akár még tovább, az előző életbe, életekbe. Ugyanis minden démonunkat a múltból hoztuk magunkkal, és ha ezeket le tudjuk győzni, boldogabbak, sikeresebbek, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Persze nem könnyű megküzdeni olyan dolgokkal, amelyek létezéséről addig nem is tudtunk, éppen ezért elszántság, türelem és idő kell ahhoz, hogy kioldjuk életünk ezen csomóit.

Van, akinél három kezelés már tökéletes eredményt hoz, másoknál öt-hat alkalomra is szükség van. Akad olyan látogatóm, aki félévente egyszer jön el hozzám, hogy átnézzük az elmúlt időszakot és felkészülhessen a jövőjére, de van olyan páciensem is, aki már huzamosabb ideje jár ide azért, hogy összes sérülését kikezeljük.


Szorong a gyerek, hibás a szülő

A fiatal gyógyító speciális technikával, de regressziós hipnózis nélkül látogat el páciensei múltjába. Fiatalsága segít abban, hogy ne csak az idősebbekkel, de a gyerekekkel is gyorsan megtalálja a közös hangot.
- Gyermeket csak akkor fogadok, ha egy szülő elkíséri és elfogadja azt, ami itt történni fog. Általában a kicsikkel való beszélgetés közben kiderül, sokkal inkább a szülőknek van problémája, mintsem nekik. Ilyenkor aztán a felnőttekkel ülök le. Egy-két kezelés után az egész család élete megváltozhat, hiszen a boldog és kiegyensúlyozott szülő mellett gyermeke is azzá válik, hiszen megszűnik az ok, ami miatt addig szorongott.

Sokan talán furcsának tartják első pillanatban, de János az interneten keresztül is tud segíteni azoknak, akik megkeresik a távolból:
- Sok olyan páciensem van, aki külföldön él, és nem tud bármikor hazajönni egy kezelésre, vagy éppen olyan állapotban van az országon belül, hogy nem bírja a nagyobb utazást. Nekik nyújtok segítséget e-mailen keresztül - mondta az ifjú gyógyító, aki jóstehetséggel is bír. E képessége oly erős, hogy gyakran nem is kell látnia azt, aki tanácsot kér tőle jövőjét illetően, elegendő elolvasnia a levelét vagy hallania a hangját.



Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



HASZNOS CSOMAG (promóció)