Migrénháború

2009. november 10.
A Kos havában feltűnően sokan panaszkodnak fejfájásra.
Évszakváltáskor ugyanis a migrén kínjai is felerősödnek. Az orvosok
általában veszélytelen betegségnek mondják, de ez nem zavarja
a migrént: pokoli szenvedést okoz. Hogy mi a migrén? Heves,
görcsös, féloldali fájdalom, amihez gyakran émelygés, hányás társul.
Hirdetés

Az orvosok pontosan tudják: a migrénroham nem egyszerűen fejfájás, ahogyan azok hiszik, akiket eddig elkerült, és akik hajlamosak azt mondani, hogy ez csak a kényeskedő hölgyek céltudatosan előadott „hisztije”. A migrénes fej olyan, mint ha présbe szorulna, és ebből a présből nincs szabadulás, az áldozat villámokat lát fényes napsütésben, a keze-lába elnehezedik, elzsibbad, s ehhez jöhet még hányinger, meg az egymást váltogató forróság és hidegrázás, a félelemérzet és az általános rosszullét. Ez a szörnyű állapot akár órákig is tarthat, s bármikor visszatérhet. És visszatér. Sajátos módon főként azok körében, akik tizenéves korukban ismerkednek meg vele. Kiderült ugyanis: negyven év fölött ritkán jelentkezik, ha addig még nem indított támadást.
Hol tart ma migrénügyben az orvostudomány? 

Dr. Martin Gessler német orvos, a migrénkutatás legismertebb szakértőinek egyike elismeri: teljes tudományos hitelességgel még mindig nem derítették fel a migrén titkait. Viszont már szinte statisztikai pontossággal fel tudják sorolni a kiváltó tényezőket. A rohamokért egyaránt felelős lehet étel és ital; nikotin és kávé, általában az alkohol, különösképpen a vörösbor, de okozhatja csokoládé, bizonyos sajtfajták. S ma már az is kiderült, hogy kiválthatja a szervezet túlérzékenysége – allergiája – egyes élelmiszerekkel, például az erős fűszerekkel szemben. Nagy százalékban felelős a bajért a stressz, az ingerlékenység, az oly gyakori testi-lelki megerőltetés. Másoknál egyértelműen kimutatható, hogy a migrént az éles fényhatások vagy az időjárási frontok váltják ki.

A gyengébb nem azért hajlamosabb a migrénre, mert a női  hormonoknak, a havi ciklus folyamán bekövetkező hormonális hullámzásoknak bizonyított szerepe van a rohamok jelentkezésében. Ez magyarázza meg azt is, miért szenvednek ettől a kínzó fájdalomtól  közvetlenül a menstruáció előtt. Migrénkiváltó lehet (de ez nem szükségszerű) a fogamzásgátló vagy az áldott állapot. 
Tény, hogy bizonyos fokig szerepe lehet az önhipnózisnak, magyarul bebeszélésnek is. Ez pedig nemcsak a nőknél fordul elő, hanem a férfiaknál is. Kiderült ugyanis, hogy akinek a családjában előfordul migrén, annál nagyobb a megbetegedés kockázata. Nem mintha a  betegség örökölhető volna. A magyarázat egyszerűbb: vannak fiatalok (nagyobbrészt lányok), akik akarva-akaratlanul eltanulják a környezetüktől a konfliktusok megoldásának migrénre fogható módját, a mesterségesen kiváltott hisztériázást.



Már az is bebizonyosodott: azok, akikre folyamatosan migrénrohamok támadnak, jellegzetes személyiségi jegyeket vesznek fel.
– Az aggódás és a feszültség ugyanis jelentősen növeli a fájdalmas rohamok veszélyét, s magának a rohamnak a kínzó hatásait, ezért az érintettek mintegy mókuskerékben forognak, amiből reménytelennek vélik a kitörést – állapította meg dr. Martin Gessler, s hozzáteszi: – Ők azok, akik szinte biztosan fejfájásos rohamot kapnak, ha szabadságra, hosszabb útra indulnak, fontos döntések meghozatala vár rájuk, mert az agyi erek beszűkülnek, sajátos gyulladásos állapotba kerülnek, s a szövetek oxigénhiánya fájdalmat okoz. De a migrénkutatók helyzetét bonyolítja, hogy másoknál például éppen a jelentős elhatározások meghozatala után, mintegy a megkönnyebbülés hatására robban be a jellemzően migrénes fejfájás, mivel az előző fázisban beszűkült verőerek most kitágulnak, s ez egyesekből nagyobb fájdalmat, görcsöt válthat ki, mint másoknál az erek beszűkülése.
Pszichés okok

A migrénbetegségek mintegy kétharmadánál úgynevezett pszichés okok is szerepet játszanak. S ez önmagában is lehetőséget teremt a mind sikeresebb megelőzésre, s az eredményesebb gyógymódok rendszerezésére. Ha ugyanis a beteg tudja, hogy nála a migrén előjele a hányinger, a fényérzékenység, a látászavar, a fülzúgás, a zsibbadás vagy a gyengeség – időben megkezdheti a védekezést. Megakadályozhatja a fájdalmat okozó biokémiai folyamatok kialakulását.

Szerző: Wanatka Gabriella
« előző
1 2
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 10 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.84

r2
2010. augusztus 19. 21:50

helló mindenki nekem az orvosom egy homeopátiás gyógyszert adott ezekre a bajokra a neve : nux vomica nekem teljesen bevált 5 kis bogyo ilyenkor és max 15 perc és elmulik ha pedig nagyon erösek a fájdalmak akkor 5 kis bogyó és 5 kis bogyó kevés vizben feloldva és kicsiket kortyolgatni belöle remélem van akinek is segíteni fog :)

Zsu
2010. augusztus 2. 22:10

Hidegfront közeledtével, (amikor a meteorológusok azt mondják nincsen front) már érzem, a fiam ugyanígy a melegfrontot érzi meg. Ez nem hiszti és nem beképzelés.
A létező gyógyszerarzenált kipróbáltam. Mostanság - ha épp nem dolgozom - gyógyszer nélkül megvárom míg elmúlik, mert akármit (AKÁRMIT!) bevehetek, úgysem áll el. A pihenés és vizes borogatás és a nyugalom a legjobb gyógyszer. Főleg ha 5-10 fokot süllyed a hőmérséklet, vagy szeles viharos idő jön.
Apranaxot meg ne szedjetek, mert gyomorvérzést okoz. A paracetamol tartalmú gyógyszer pedig a májat károsítja.

Gabriella83
2010. április 19. 05:20

Kedves Dokinéni01!
17 éves korom óta van migrénes fejfájásom. Kb. húsz éves korom óta társul hányással, legtöbbször a magamhoz vett étel kihányásával kezdődik, és epében végződik. Ez sokszor jelent napi 7-8 alkalmat, amibe nem számolom bele, hogy minden egyes hányásnál legalább 4-5 lükverc van. Kb. 4 éve voltam neurológiai kivizsgáláson, ahol volt MRI vizsgálat is, semmit nem mutattak ki. Ráírták a papíromra hogy migrén, és méregdrága gyógyszerekkel kezdtek tömködni, hátha jó lesz, pl.: migpriv por. Volt egy olyan gyógyszer is, amiből 2 szem volt 1200 forint, és egyik sem használt. Ezért nem kísérleteztem tovább, ráálltam hol a cataflam-ra, hol a z apranax-ra, és amióta megjelent, a Béres Trinell Pro-ra. Most újabban algopyrint veszegetek be, mivel elég sűrűn előjön a fejfájásom, napi kettőt is. Pedig nem kéne. Saját megfigyelés és észrevétel: az étcsokoládé, a zsíros vagy fűszeres ételek korábban fél órán belül is előidézték a migrénes rohamot, mostanában inkább az a jellemző, hogy hetekig tünetmentesen bűnözhetek, aztán olyan epehányásos migrénroham tör rám, hogy dolgzni is képtelen vagyok. Legtöbbször baloldali lüktetéses fájdalmam van, mely csak a harmadik nap délutánjára múlik el. Sokszor előfordul hogy lecsengésképpen a harmadik nap után megfájdul a jobb oldali halántékomnál is, és még fáj egy napig, de már csak a jobb oldalon. Rendszeresen kávézom, sajnos képtelen lennék leszokni róla. Epebetegségről nem tudok, bár két éve hasi ultrahangon azt mondták, hogy kicsit tekervényesebb az epevezetékem, ami okozhat némi rendellenességet, de ezen kívül semmi okosat és használhatót nem mondtak. Jelenleg a legjobb gyógyszer a Daedalonetta kúp, vagy az algopyrin injekció amit megiszok. Mindenféleképpen szeretnék megszabadulni a prboblémámtól, mivel nem akarom a májamat tönkretenni. Hideg és melegfrontnál egyaránt jelentkezik a migrénem. És még egy észrevétel: a kettő nem létezik egymás nélkül: ha megfájdul a gyomrom, fefájás társul mellé, és a fejfájás mellé is mindig társul a gyomorfájás és hányás. Kérem segítségét és tanácsát!

Dokinéni01
2010. február 12. 11:15

sajnos ide nem tudok erről cikkeket bemásolni, de ha lehet nézzétek meg itt:
vercseppanalizis.jimdo.com

Dokinéni01
2010. február 12. 11:13

Én kezelek migrénes betegeket, és nagyon jó hatásfokkal.....megvizsgálom a vérüket, s utána kiderül mi okozza a legnagyobb bajt, mert nagyok sok esetben a migrén összefügg a májjal és az oxigénhiánnyal.....az oxigén pótolható....és sok betegem már 3 nap után hív, hogy tünetmentes.