Mire jó egy pszichológus?

2008. július 22. 06:00 , Legutóbb frissítve: 2008. július 22. 00:00 - Kurucz Adrienn
Szerencsére ma már kevesen gondolják, hogy pszichológushoz járni amolyan úri szeszély, avagy unaloműző passzió amerikai módra. Mind többen ismerik be – elsősorban önmaguknak – hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor lelki problémái megoldá




 





- Pácienseim közül a legtöbben önértékelési zavarral, párkapcsolati nehézségekkel küzdenek - mondja dr. Kunsági Andrea pszichológus. - Sokan egy traumatikus eseményt - hozzátartozójuk betegségét, halálát vagy munkahelyük elvesztését képtelenek egyedül feldolgozni. Pánikbeteg is egyre több van, sajnos. A lelki betegségek egy jelentős részének kialakulásáért a stressz tehető felelőssé. Az emberek erejükön felül próbálnak alkalmazkodni az elvárásokhoz. Fáradtak, állandó feszültségben élnek, amit kapcsolataik is megsínylenek. A legtöbben csak akkor kapnak észbe, amikor már megbetegítette őket a túlhajszolt életmód.
Jót akart, de rosszul

"Ma már én döntöm el, mekkora hatalmat adok anyámnak!"

A harminckét éves Annamari nehezen szánta rá magát, hogy felkeressen egy pszichológust. Úgy érezte, elég erős ahhoz, hogy egyedül is úrrá legyen a gondjain. De amikor már a házassága is veszélybe került, úgy döntött, mégiscsak szakemberhez fordul.
- Bevallom, szégyelltem, hogy nem tudok megbirkózni a problémákkal. Azt gondoltam, nem én vagyok a lelki beteg, nem nekem kellene pszichológushoz mennem, hanem az anyámnak - meséli. - Persze, Anya hallani sem akart semmiféle terápiáról. Évek óta gyötört, de elhitette magával, hogy mindent csakis az én érdekemben tesz. Mindenbe beleszólt, örökké kritizált, sohasem tudtam megfelelni az elképesztő elvárásainak. Azt akarta, hogy az ő elképzelése szerint rendezzük be a lakásunkat, az ő elvei szerint neveljük a gyerekeinket. Gyakran a képembe vágta, nem vagyok jó anya. A férjemet is folyton szekálta, minden piszlicsáré dologba belekötött, én bezzeggel kezdődött minden szurkapiszka megjegyzése. Látogatásaival rendszeresen pokollá tette a hétvégéinket. Többször próbáltam beszélni vele ezekről a dolgokról, kértem, próbáljon meg elfogadni végre, úgy ahogy vagyok, ne mérgezze meg folyton a családi légkört. Sírt, dühöngött, vádaskodott - igazából végig se hallgatott. Többször megkíséreltem megszakítani vele a kapcsolatot. De elhatározásomnál minden alkalommal erősebbnek bizonyult a bűntudatom. Hiszen szegény olyan magányos, ráadásul nyilvánvaló, hogy súlyosan depressziós: nem hagyhatom magára. Csakhogy a párom egyre nehezebben viselte anyám hisztériáit, ráadásul egy-egy nagy összeveszés után napokig alig lehetett hozzám szólni, fortyogott bennem a düh, és mardosott a bűntudat, hogy megint nem álltam sarkamra. Annamari, meglásd a férjed besokall egyszer és neked választanod kell, amibe bárhogy is döntesz, bele fogsz rokkanni, mondta egyszer az egyik barátnőm, és megadta egy pszichológus számát, akihez néhány évvel maga is járt. Elmentem hozzá, bár őszintén szólva nem hittem, hogy ettől változni fog bármi is. A pszichológussal sokat beszélgettünk a gyerekkoromról, az állandó vitákról anyámmal, arról, hogy már akkoriban is féltem kiállni az igazamért vele szemben. A pszichológus tudatosította bennem, hogy elsősorban magamért vagyok felelős, és jogomban áll eldönteni, mekkora hatalmat adok anyámnak az életem irányítása felett. Sokkal erősebb lettem a terápia óta, és ezt anya is érzi. Mostanában sokkal kevésbé kötekedő, rádöbbent, többé nem hagyom, hogy rám telepedjen, és tényleg el fog veszíteni, ha megint viszályt szít a családban.
Nincs többé szükségem cigarettára

"Megtanultam legyőzni a szorongásaimat, félelmeimet"

Márti tizenhat évesen kezdett el dohányozni. Jó tanuló volt, szerették a tanárok, úgy érezte tennie kell valamit, hogy az osztálytársai ne tartsák stréber jó kislánynak. Ezért aztán "bandázott" velük minden áldott nap egy kicsit suli után, és nem mondott nemet, ha cigarettával kínálták.
- Gyorsan rászoktam - meséli. - No, nem is annyira a nikotinra, mint inkább arra, hogy a cigaretta segítségével jól lehet leplezni az érzelmeket, és főleg azt, ha zavarban van az ember. Egész életemben önbizalomhiánnyal küzdöttem. Szorongtam, ha át kellett mennem egyedül egy zsúfolt termen, ha meg kellett szólítanom egy ismeretlent, ha segítséget kellett kérnem, ha az érzéseimről kellett beszélnem. Ilyen esetekben mindig időt nyertem azzal, hogy rágyújtok, össze tudtam szedni egy kicsit a bátorságomat. Fura módon a biztonság illúzióját nyújtotta a füst, amibe burkolóztam, a magam elé tartott égő cigaretta. Erőt adott akkor is, ha nehéz helyzetbe kerültem, ha vizsgáznom kellett, ha munkahelyi konfliktusba keveredtem, ha meg kellett oldanom egy feladatot. Nem is a nikotin, a saját rögeszmém rabja voltam. Olyannyira, hogy pszichológushoz kellett fordulnom. Többször is megkíséreltem ugyanis leszokni, de cigaretta nélkül bizonyos helyzeteken képtelen voltam úrrá lenni. A pszichológus megtanított rá, hogyan győzhetem le a szorongást, a feszültséget anélkül, hogy rágyújtanék. Mai napig járok hozzá, mert bár a cigarettát több mint egy féléve "letettem", a bennem gyerekkorom óta felgyülemlett gátlások feloldásához azért több időre van szükség.





 





12
Ajánlott cikkek
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



toni
2009. július 9. 23:52

Én a volt nejem hisztérikus rohamainak köszönhetően soxor voltam már agykurkásznál. Szerintem ezek olyanok mint a féreg a patkányokon. Ha észre veszik hogy normális kerékvágásban van az élet, ezek vmilyen kétértelmű kijelentéssel rögtön tönkre vágnak mindent. A fele alkalmatlan a hivatásra.

Astronet Piactér