2012. február 5. vasárnap, Ágota, Ingrid napja
Öregedés ellen: szelén
2009. december 3.
Amikor felfedezték, még toxikus elemnek tartották, ám állatkísérletek bebizonyították, hogy hasznos, sőt igen fontos a szervezet számára.
Hirdetés

Immunerősítő csodaszer
A szelén csökkentheti a szélütés és az infarktus kockázatát, mivel gátolja az erekben a vérrögképződést, s
Az arizonai egyetem kutatói 5 évig tartó vizsgálatuk során bebizonyították, hogy napi 200 mikrogramm szelén adagolásával jelentősen csökkenthető a rák okozta halálozás.őt növeli a védő koleszterin arányát. A szelén az immunrendszer egészséges működéséhez is szükséges, mivel a szervezet a segítségével harcol a kórokozókkal és a ráksejtekkel szemben, ugyanakkor az ellenálló képességet is serkenti.
E-vitaminnal kombinálva a szelén gyulladáscsökkentésre, a reumás ízületi gyulladás, a pikkelysömör és az ekcéma tüneteinek enyhítésére is képes.
Miben található?
Szelén a legnagyobb mennyiségben a brazil dióban, a tenger gyümölcseiben (rák, kagylók, tonhal), állati belsőségekben, szárnyasok húsában és a vörös húsokban található. Jó forrásai még a tejtermékek – elsősorban a vaj –, a citrusfélék, az avokádó, hagyma, paradicsom, sörélesztő és a teljes kiőrlésű gabonafélék. A brokkoli különösen sok szelént tartalmaz.
Kiknek ajánlják?
A szelénkészítményeknek a szív- és érrendszerre gyakorolt jótékony hatása főleg a dohányosok vagy az infarktuson, illetve szélütésen már átesettek számára fontos, de a megfelelő napi bevitel mindenkinek hasznos lehet.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Kevés vele a szex, mégis...
A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.
Palikék újra elköltöztek az országból
Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.
"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét
A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







