A vér diktálja a fogyókúrát

2010. július 19.
Adamo doktor azt állítja, hogy a vércsoportunk dönt arról, mit együnk. Abból a kérdésből indul ki, hogy ha az emberek egyforma diétát alkalmaznak, egyeseknek sikerül lefogyni, mások viszont talán még híznak is. Amikor megpróbált utánajárni, hogy mi köztük a különbség, ami erről dönt, arra a megállapításra jutott, hogy a vér.
A vér a legősibb ösvény, amely az ember keletkezése óta kanyarog bennünk – mind a mai napig összeköt bennünket a réges-régi múlttal. A négy főbb vércsoport – a 0 (nullás), az A, a B és az AB.
0-ás – a legősibb

40 ezer évvel ezelőtt már a cro-magnoni ember ereiben is ez keringett. Akkoriban a fehérje adta az embereknek az „energetikai üzemanyagot”. Akkoriban szinte csak húst ettek, és a nullás vércsoport tagjainak ma is sok húst kell fogyasztaniuk beléjük kódolódott, hogy nagy mennyiségű állati fehérjére van szükségük, és ugyancsak elengedhetetlen az intenzív fizikai erőfeszítés ahhoz, hogy egészségesek legyenek.

Ugyanakkor kerülniük kell mindennemű tehéntejet és tejterméket, a gabonából készült étkek közül: a búzából készítetteket és a kukoricaféleséget (corn flakes), a zöldségek közül: padlizsánt, avokádót, gombákat, káposztát és a karfiolt
A-s – a növényevő

Az A vércsoport Ázsiában bukkant fel, mintegy 20 ezer évvel ezelőtt. A tudatos földművelés és állattenyésztés miatt az emberek eltértek az addigi életmódjuktól, megettek szinte mindent, ami eléjük került. Az A-s vércsoport elsősorban vegetáriánus étrendet vonz. Akinek A-s a vércsoportja, meglehetősen labilis az immunrendszere, és sokkal gyakrabban támadják meg az olyan betegségek, mint az szívelégtelenség, a cukorbetegség vagy a rák.

Az A-s sok esetben a 0-s ellentéte: a nullás ember úgy égeti el a húst, mint a gép az üzemanyagot, az A-s viszont zsír formájában lerakja, raktározza a szervezetében.
Javukra szól, hogy az „élő”, nyers, természetes ételeket jobban hasznosítják, mint mások. Az A-s vércsoportú ember, ha fogyni szeretne, felhagy a húsevéssel, és máris olvadnak le róla a kilók, hiszen sok toxikus anyagtól szabadul meg a szervezete.

B-s – az ellenálló

Úgy 12 ezer évvel ezelőtt jelent meg a Himalája vidékén. Főként a mai India és Pakisztán területén. Feltehetően egy mutáció hozta létre – az ottani emberek szervezete így reagált a klimatikus változásokra. Aztán amikor a mongolok uralmuk alá hajtották szinte egész Ázsiát, a B-vércsoportot képviselő gén mindenfelé elterjedt azon a földrészen. Az a népcsoport háziasított, hatalmas állatcsordát tartott, rengeteget tartózkodott a szabad ég alatt, és egyszerre fogyasztottak sok húst és tejet, tejterméket.


A B-vécsoportúak tehát afféle „kaméleonnak” számítanak, bizonyos nézőpontból a B szinte 0-nak tűnik, mintha rokonok lennének, más szempontokból viszont nagyon is egyéni, másokra nem jellemző tulajdonságokat mutat. A B-sek általában ellenállóbbak a szívbetegségekkel és a rákkal szemben, mint a más csoporthoz tartozók. Az immunrendszerük ellenállóbb az olyan betegségekkel szemben, mint a sclerosis multiplex vagy a krónikus fáradtság szindrómája. Ha fogyni szeretne, elég száműzni az étrendjéből a kenyeret, tésztát, süteményt, cukrot, és máris látható az eredmény.

Hirdetés

AB-s – a legfiatalabb és legritkább

Ezer évvel ezelőtt még nem is létezett. Egy kaukázusi A és a mongol B csoport kereszteződéséből jött létre, és bolygónk lakosságának mindössze 5 százaléka hordozza az ereiben. Amikor a korai középkorban keletről a barbár hordák a haldokló Római Birodalomban portyáztak, akkor keveredtek össze a kultúrák és a népek, illetve a vércsoportok. Az AB csoport tagjaiban összeadódtak bizonyos pozitív jellemzők, ezért például az immunrendszerük erősebb, és a különféle kártékony baktériumok ellen jó anyagokat tud termelni. Az AB-s vércsoportú ember ritkábban lesz allergiás, és a gyulladások is ritkán támadják.

A legtöbb étel, ami tilos az A vagy B csoportbelieknek, az nem használ az AB-seknek sem, bár akad kivétel. Ehetnek ugyan húst – van ehhez megfelelő genetikai programjuk – mégis, a gyomrukban túl kevés az állati fehérjék feldolgozásához szükséges gyomorsav. Ezért ők is zsír formájában raktározzák el az elfogyasztott húst. Tehát az étrendjében ritkán szerepeljen állati fehérje, és mindig egészítse ki zöldséggel és tofuval.


Adamo doktor szerint a természet a vércsoportok révén egyfajta „ajánlatot tesz” az embernek, hogy miből egyen elegendőt, miből keveset ahhoz, hogy a szervezete optimális állapotban legyen és fel tudja venni a küzdelmet az esetleges betegségekkel szemben.
Szerző: Nemere István
Ajánljuk még...

Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért

Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.

24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét

Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.

Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret

Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.

sophie
2010. augusztus 22. 09:00

Érdekes, én AB+ vagyok, hús jöhet nagy mennyiségben (általában szárnyast szoktam enni), sok zöldséggel és sajttal, viszont a szénhidrátokra nagyon oda kell figyelnem, mert ha egy kicsit "elengedem magam" máris jön fel... az a jó, hogy visszafele is műküdik, elég gyorsan!!! Ami az allergiát illeti, nincs semmi bajom, igaz egyszer kijött rajtam valami virágra, de sok kalciummal tünetmentes vagyok! Kedves yomodu@gmail.com tudom ajánlani!

chestyke
2010. július 21. 20:35

Én is B pozitív vagyok és szintén szklerózis multiplexes.Erre és sem tudok gombot varrni :S Ez a cikk is csak egy újabb hülyeség

Lena&Lena
2010. július 21. 19:36

B+ vagyok-és szklerózis multiplexes. Na erre varrj gombot. :S

Mimike
2010. július 21. 14:43

Persze, ahogy elnézem, minden vércsoportnak szénhidrát mentes és kevés nehéz hússal lévő diétát ir. Szóval annyira nem nyúlhat félre vele senki. És ha még ehhez mértékletességet és testedzést is társit, garantált az eredmény. Nincs új a nap alatt, tök mindegy, hogy milyen köntösben próbálják eladni.

samu49
2010. július 21. 13:35

Én "A" csoportba tartozom,de a húst és amit tilt azokat szeretem és eszem.Szépen lefogytam 20 kilót és szénhidrátot csak reggel eszem a cukrom miatt.Állapotom jónak mondható és nálam mindennek az ellenkezője ,amit nem javasol nekem az jön be és piszok jól érzem magam.Ha azt eszem amit leírtak ,mindig hízom rendesen.

HASZNOS CSOMAG (promóció)