Hívd segítségül az állatokat!

2010. július 29.
A világon a legtöbb kultúra tisztel valamilyen állatot vagy teremtményt, amelyet védelmezőnek tart, esetleg őseként tisztel. Ezek szobrait a falvak vagy épületek előtt helyezik el, hogy békésebb viselkedésre figyelmeztessék az idegeneket.
A világon a legtöbb kultúra tisztel valamilyen állatot vagy teremtményt, amelyet védelmezőnek tart, esetleg őseként tisztel. Ezek szobrait a falvak vagy épületek előtt helyezik el, hogy békésebb viselkedésre figyelmeztessék az idegeneket.

Mivel a feng shui szinte minden állatnak tulajdonít szimbolikus jelentést, bőségesen adott tehát a lehetőség, hogy az élet egy adott pillanatában a megfelelő kerüljön előtérbe. Sőt, egyszerre többet is "munkára lehet fogni", azaz nemcsak egy állat erejét lehet segítségül hívni terveink sikeresebb megvalósulásához.

HAL – általános szerencsehozó kabala. Különösen a pénzt vonzza. Üzlethelyiségben ezért szinte kötelező az akvárium (vagy legalább egy halszobrocska). A keletiek szerint az akváriumban kilenc halat kell tartani: nyolc aranyhalat és egy feketét. Az arany vonzza a pénzt, a fekete hal pedig megvéd a rossztól.

Hirdetés

ELEFÁNT – A bölcsesség és az erő megtestesítője. Ha valaki elefántszobrot tart a lakásában, figyeljen arra, hogy az elefánt ormánya felfelé kunkorodjon, mert így testesíti meg az egészséget.


SÁRKÁNY – Miközben Európában a gonosz megtestesítője, Kínában az egyik legfontosabb állat. Az őserő, a termékenység jelképe. Kifejezi a kitartást, a kreativitást. A sárkány jó szellem, mindenhol ott van, mindent átjár. A sárkány teljes hatalommal bír.

TIGRIS – Általában az egészséges harci erőt, a küzdeni akarást jelképezi, de a gyengeséget is magában hordozza. Szobrát, képét nem szívesen tartják lakásban, mert úgy vélik: az ott élőket is felfalhatja.

BAGOLY – Akárcsak az európai kultúrában: a koncentrálóképesség javításában a és a tudás megszerzésében segít. A dolgozószobában, az íróasztalon van a helye.

PÁVA – A szépség és a méltóság jelképe. Segíti a sikeres hivatali előmenetelt.


MEDVE – A kínaiak számára a ház védelmezője. Úgy gondolják, hogy a bejárat közelében elhelyezett medve megvéd a betörőkkel, vagy az ártó szándékkal közeledőkkel szemben.

A TEKNŐS – A feng shui egyik kulcsfontosságú állata. A hosszú, egészséges életet, a bölcsességet, szerencsét és kitartást jelképezi. Minden formában és módon ajánlott a tartása: képen, szoborként, kis és nagy méretben, vagy akár élő állatként, mindegy, csak legyen. Általános szerencsét hozó kabala.

A LÓ – Nagyon sok jelentése van, többek között a gyorsaság, a lendületesség, a kecsesség, a bátorság és az erő kifejezője. Sikeres utódokat is jelképez.

A VADLIBA – A hitvesi hűség, az egymással szembeni szolidaritás jelképe. Párosával álljon a hálószobában.
Ajánljuk még...

Szerelmes nők tartották el a párom

– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.

Bochkorra féltékeny Claudia párja?

Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.

Nem a vőlegényem életem szerelme?!

Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...

HASZNOS CSOMAG (promóció)