2012. február 9. csütörtök, Abigél, Alex napja
Feng Shui lexikon
2010. június 7.
Ha hiszed, ha nem, napjainkban több mint egy milliárd ember él a Feng shui (szél és víz) szabályai szerint. Ez a Kínából származó ősi térrendezési művészet arra törekszik, hogy a maximálisan elérhető sikerhez és energiához segítse követőit. Azt tanítja, hogyan teheti az ember közvetlen környezetét az ihlet és a megújulás forrásává.

A háromezer éves összhangzattan a józan észt és a taoista misztikát kapcsolja össze. Óv attól, hogy az ajtónak háttal ülve dolgozzunk, mivel ez idegessé tesz, ami egészségtelen, ráadásul bénítja a kreativitást. De javasolja, hogy az íróasztalunk közelében a falon vízesést ábrázoló kép lógjon, mert pozitív hatással van a gondolkodásra.
A feng shui az alaprajz tervezésekor figyelembe veszi a föld mágneses mezejét és az asztrológiai hatásokat is. A szakértő speciális iránytűvel (Lo Pan) vizsgálja, jóindulatúak-e a ház csillagai. Varázsvessző segítségével ellenőrzi, hogy vannak-e vízerek a terület alatt, össze-vissza tologatja a bútorokat, eldönti, hova kell tükröket és széljátékokat tenni annak érdekében, hogy a csí a leghatásosabb legyen. Hogy mi is igazi szakértővé váljunk, és a legmegfelelőbben rendezhessük át lakásunkat, először röviden megismerkedünk a feng shui „kellékeivel”, majd egyre mélyebbre ásunk.
Akvárium
Jó csít gyűjt és elősegíti az üzleti sikereket. Minden kínai lokálban találunk egyet. Ha érdekes köveket, növényeket és szép színes halacskákat veszünk bele, öröm lesz gondozni, és a lakásnak is díszévé válik. Semmiképpen se szögletes akváriumot vegyünk, mert a feng shui szerint az éles tárgyak negatív energiát hordoznak.
Hirdetés
Állatok
Igazi bio mérőeszközként működnek. Ahol az eb szívesen tölti az idejét, ott biztosan megfelelő hatások érvényesülnek. A macskára viszont ne hallgassunk, mert a kutyával ellentétben nem érzékeli a sugárzást. Attól még, hogy a cica a kedvenc fotelunkban szeret szunyókálni, nem biztos, hogy egészségünkre ártalmas helyen van, de jobb, ha feng shui szabályai alapján megvizsgáljuk a szobát.
Bágua
A „sárkány teste”. Segédeszköz szűkebb és tágabb környezetünk elemzéséhez. Négy falrésze, négy sarka, és egy középpontja van. Az elmélet alapja, hogy minden helyiség, minden test egységes egészet alkot.
Csí
A feng shui alapja, a ház és a lakók kozmikus, élénkítő energiája. Mindenki járt már olyan lakásban, ahol látszólag ok nélkül, rosszul érezte magát. A kínaiak megtalálták ennek az okát: a hiányzó csí tehet mindenről. Tükör, széljáték, bambuszfurulya, szobai szökőkút, növények, megfelelő színek (pl. sárga, piros), helyesen elrendezett bútorok friss csít hoznak a lakásba.
Előszoba
A szűk, sötét előszoba csökkenti a ház energiáját, elriasztja a látogatókat, egészségügyi problémákat idéz elő, depresszióssá tesz. Világítással és tükrökkel derűsebbé, optikailag nagyobbá tehetjük a teret, ráadásul így csível is feltöltődik. Ha van rá lehetőség, úgy kell alakítani a lakást, hogy belépéskor az első pillantás ne falra essen.
Élek, sarkok
Rossz hatással vannak az emberekre, balesetveszélyesek és megfojtják a csít. Tükrökkel, futó növényekkel és lágy vonalakkal tudjuk hatástalanítani. A kínaiak minden éles, szögletes dologtól borzonganak, igyekeznek íves, kerek tárgyakat használni. A virágládától az akváriumon át az asztalig mindent lehet kerek formában is kapni, így a vásárlásnál nem lesz nehéz dolgunk.
Észak
A kínai tanítás szerint nagyon fontos szerepe van az égtájaknak. Az ajtók, ablakok helye, a ház és a bútorok fekvése hatással van a testi és szellemi állapotra. Az észak az egyetlen irány, amerre az ágy fejrésze nem nézhet.
Gerenda
A lakás berendezésekor nemcsak oldalra és lefelé kell nézni, hanem fölfelé is. Ha az ágy fölött gerenda van, úgy érezhetjük, mindjárt ránk szakad, kellemetlen érzéseket kelt. Elrontja az álmokat, akadályozza a pihentető alvást. Ha íróasztal fölött van, negatívan befolyásolja a munkát, a gondolkodást, a kreativitást.
Horoszkóp
A bejárati ajtó iránya és a csillagok állása meghatározza a ház jövőjét: melyik szobában megy a munka, mint a karikacsapás, hol tudnak jól aludni a családtagok, melyik helyiséget használjuk ruhák tárolására. A kínai horoszkóp segítségével a születési év alapján ki lehet választani minden lakó számára az ideális szobát.

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Szerelmes nők tartották el a párom
– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.
Bochkorra féltékeny Claudia párja?
Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.
Nem a vőlegényem életem szerelme?!
Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








A http://konyv-konyvek.hu/fengshui oldalról sokféle Feng-Shui könyv rendelhető, amelyek segítségével szintén gyarapíthatjuk ismereteinket.
Kedves Hozzászólók!
Bár nincs túl sok aktivitás ezen az oldalon, hátha valakinek hasznos lesz a hozzászólásom.
A feng shui-ban nem kell hinni, mint ahogy a gravitáció sem hit kérdése. A feng shui nem varázslás, hanem a természet törvényeinek leírása megfigyelések alapján. Tapasztalom nap mint nap. Szabálya tényleg nagyon sok van, minden apróság lényeges, de nem kell kétségbe esni, ha az ember nem követi mindet. Aki veszi a fáradságot, és komolyan elkezdi tanulmányozni ezt a fantasztikus tudományt, hatalmas eredményeket képes elérni azzal, hogy saját céljainak elérésére fordítja otthona, kertje, munkahelye energiáit. A feng shui elsősorban egy önmagunkba tett utazás, segít felismerni problémáink okait, a lehetőségeinket, de ehhez nem elég, hogy kiaggatunk szélcsengőket, kristályokat, stb, önmagunkon, hozzáállásunkon is változtatni kell, hogy a várva várt sikerek megérkezzenek. Röviden ennyi.
Jazminnak: abból még, hogy az ágy fejrésze észak felé néz, semmi nem következik. Az enyém is arra néz, és számomra például kifejezetten támogató ez az elrendezés.
Üdv minden olvasónak:
Andi
Timike,a Feng Shui-ban hinni kell!!!Amit a Feng Shui szerint csinálsz abban erősen bízzál és higyjél!!!Nekem segített,de nem minden területen csináltam jól,vagy csak nem elég ki tartással!?A szerencsében a munkámban segitett,de a szerelemben a családi életemben talán nem megfelelöen alkalmaztam a Feng Shui-t,mert a kapcsolatom a családi életem tönkre ment!?Elváltak útjaink.De Én még bízok és hiszek!!!!!Timike.A Feng Shui nem csoda szer!!!Ha hiszel benne és erős hittel csinálod amit Feng Shui segitségével szeretnél erösiteni,meg lessz az eredménye!Ha szeretnél a tapasztalataimmal kapcsolatban kicsit többet és bövebben tudni,irj!krecsmarik59@hotmail.com
Pontositok : az ágy fejrésze
Mit tegyek akkor, ha a háloszobában a fej észak felé néz ? Mivel lehet ellensúlyozni, ugyanis nem tudom máshová tenni az ágyat?
igen ez müködik!Tenyleg igaz minden en is rozsakat tarok a szerelem sarokban:)
Nagyon sok a szabály, van, akinek sikerül mindent betartani? Írjon, akinél bevált, mert akkor felforgatok magam körül mindent. Nagyon rámfér, hogy az energia beköltözzön az otthonomba.