2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Változtass az életeden feng shuival! 1. rész
2010. július 10.
Sorozatunkkal megpróbálunk gyakorlati útmutatást adni ahhoz, hogyan érdemes felhasználni a keleti térrendezés, a feng shui évezredes tapasztalatai nyomán leszűrt alapelveket. Ezáltal remélhetően mindenki jobbíthat saját életkörülményein, hiszen a külső és belső harmónia megteremtése összhangba hozza az univerzummal.

Ez a láthatatlan energia ott kering mindenütt, ám bizonyos helyeken felhalmozódik, másutt viszont hiányzik.
A feng shui művelése során olyan helyeket kell keresni, ahol a csí összegyűlik vagy keletkezik, mivel a csí boldogságot, bőséget, gazdagságot, sikert és hosszú életet ad.
Ez a láthatatlan energia elmélkedéssel, kapcsolatok ápolásával, egészséges életvitellel és jól elrendezett térrel (feng shuival) fokozható. Az a csi, ami minden pillanatban átjárja a munkahelyet és az otthont, alapvetően meghatározhatja az egészséget, az anyagi helyzetet és a magánéletet. A mi dolgunk tehát az, hogy a szabad áramlását elősegítsük.
A feng shui művelése a rendrakással kezdődik. Akit rendetlenség vesz körül, az végső soron maga szab gátat a körülötte jelen lévő pozitív energiának, ha viszont rendet tesz, felszabadítja a test és a lélek energiáit.
Tértisztítás
Egy lakásba belépve ösztönösen ráérzünk a hely pozitív vagy negatív energiájára. A múlt eseményei ugyanis átjárják a falakat, a mennyezetet, az egész házat.
Az események nyomot hagynak a bútorokon, a levegőben, vagyis a ház aurájában. A kedvezőtlen energiákkal szemben az alábbi módszerekkel lehet védekezni:
– Takaríts ki alaposan, a lakásban hagyott használt bútorokat, berendezési tárgyakat cseréld ki, vagy újítsd fel. A kicserélt fogantyú, az új kárpit, a szín új életérzést hoz a környezetbe. A régi textíliákat mosd át, tisztítsd ki, így nemcsak a felhalmozott portól és szagoktól szabadítod meg őket, hanem a negatív energiáktól is.
– gyertyával, füstölőkkel illatosítsd a lakást, hogy kialakuljon az új, egyéni illata.
– Az egyéniséged markánsan jelenítődjön meg, ezáltal kiszorul a régi, rossz energia.
Az első alapos nagytakarítás után folyamatosan rendet kell tartani, napi, heti, havi és éves takarítással.
Hirdetés
Lomtalanítás
A kínai filozófusok szerint az emlékek, emléktárgyak gyűjtögetői nem képesek megszabadulni a múltjuktól. Ők azok, akik állandó fáradságról, gyengeségről panaszkodnak, de fogalmuk sincs róla, hogy fölöslegesen fölhalmozott tárgyaikkal épp maguk zárják ki a környezetükből az éltető energiát. Ha a múlt jó volt, visszasírják, belekapaszkodnak, nem engedik magukhoz a jelent és a jövőt. A fájdalmas emlékeket őrző tárgyak pedig eleve negatív energiát hordoznak, tehát emiatt kellene megválni tőlük.
Selejtezz te is, és már akkor megkezdődik a feltöltődésed, amikor egy-egy ilyen tárgytól megszabadulsz. De csak a magad dolgaiban selejtezz, ne dobáld ki mások személyes holmiját. Olykor a padláson és a pincében sem árt rendet rakni. Ősi kínai mondás, hogy amire három évig nem volt szükség, arra már nem is lesz soha. A padláson felgyülemlett lomok folyamatosan a fejed fölött lebegnek, nyomasztanak.
A könyveket legalább évente egyszer le kell porolni, át kell szellőztetni és válogatni. Ami nem kell, azt ajándékozd el.
Az újságok és folyóiratok gyűjtögetése többnyire hiábavaló dolog, hiszen napok alatt elavulnak. A szakirodalmat rendszeresen fel kell frissíteni, a régi nem érdemes felhalmozni.
A fényképek kiválogatása a legnehezebb. Ne tartsd meg a kellemetlen élményeket megörökítő képeket. Tudat alatt akkor is negatívan hatnak, ha elő sem veszed az albumot, amiben lapulnak.
A rég eltávozott szeretteidtől megmaradt tárgyak magukban hordozzák a múltat és összekötik a jelennel. Amennyiben pozitív érzéseket váltanak ki, tartsd meg, mert jó energiát sugároznak, jótékonyan hatnak. Ha kellemetlen, nyomasztó érzést váltanak ki, akkor ajándékozd el valaki olyannak, akire jó hatással vannak.
Ahhoz, hogy a megmaradt tárgyak a megfelelő helyre kerüljenek, érdemes tanulmányoznod a feng shui alapjait, illetve a bagua térképet, amely meghatározza, hogy az épület adott részei megfelelnek-e az adott élettér kívánalmainak. Ha komolyan fordítani akarsz az életeden, akkor a számodra kedves tárgyakat a bagua térkép szerint rendezd el, és máris tapasztalni fogod, hogy az erősödő csi meghozza a kívánt eredményt.
(folytatjuk)
Felhasznált irodalom: Horváth Mária: Feng Shui enciklopédia
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







