2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Gyuri bácsi gyógyteái
2010. január 7.
Több mint hét évtizede kutatja, gyűjti a gyógynövényeket a gyógyító teáitól híressé vált Gyuri bácsi. Teakeverékét tíz országban tesztelik, de itthon nincs pénz a gyógyszerré nyilvánításához.

Hegyek között, sűrű erdők ölelésében fut az út a Borsod megyei falucskáig, Bükkszentkeresztig. Szabó György házában mindent betölt a teafűillat: a klimax elleni teáját készíti, patikamérleggel porciózza a keveréket.
– Tavasztól késő őszig, pirkadattól sötétedésig az erdőt-mezőt járom. Néha még télen is kimegyek fagyöngyöt, fakérget gyűjteni, vagy csak úgy nekidőlök egy fatörzsnek, hogy érezzem a természet erejét. Amikor a feleségem meghalt, akkor is az erdőben találtam vigaszt.
Hároméves korom óta jártam az erdőt, ismertem minden állatot, és a füveket is. Máig emlékszem, amikor a javasasszony nagymamám elém tett egy képeskönyvet. Tátott szájjal bámultam egy képet, amelyen hatalmas mamutfenyők vettek körül egy embert. Akkor döntötte el a nagymamám, aki a gyógyfüves tudását az őseitől örökölte, hogy beavat a család ötszáz éves titkaiba. Ő jól ismerte a régi gyógymódokat, értett a szerelmi varázsláshoz, az oldáshoz-kötéshez is. Tisztelte, szerette a természetet, arra tanított, hogy nem szabad visszaélni a Jóisten tudományával.
Hirdetés
Tudja, melyik fű mire jó
– Több mint 170-féle gyógynövényt ismerek, tudom, melyik mire jó, hogyan kell tárolni, szárítani, hogyan kell felhasználni – mondja a füvesember. – Hatéves voltam, mikor a nagymama húsz unokája közül kiválasztott, hogy nekem adja át a tudományát. A gyűjtés előtt leültünk a mezőn, behunyta a szemét, úgy fohászkodott Istenhez, hogy áldást kérjen a munkánkra. Elmagyarázta, hogy a csalánnak vértisztító hatása van, de jó a köszvény ellen is. Megtanította, hol bukkanok rá az aroma- és gyógynövényekre, hogy azokat csak késsel, ollóval metszhetem le, tilos gyökerestül kitépni. Ha hibáztam, a kezemre csapott. Megmutatta, hogy kell a vérzést pöfeteggombával elállítani, a sebet beforrasztani, a hajhullást megelőzni. Tőle tudom, hogy a borsikafű a gyomorfájós embereken segít, és hogy a hólyagproblémákat a meggyléfőzettel érdemes kúrálni. A pitypang levele eltünteti a szem körüli ráncokat. Nagyanyám galagonya–fagyöngy teakeveréket ivott a vérnyomásproblémájára, és sosem volt beteg. A tőle hallott recepteket cetlikre jegyeztem fel. Cukorbetegeknek készített teájáról azt mondta: „ha a beteg rendszeresen issza, az állapota holdtérte előtt javulni kezd, öregségére is dolgos, teljes ember marad”. Nagymamám azokat kezelte, akiknek nem volt pénzük orvosra. Tojást, tejfölt, zsírt, vajat kapott fizetségül. Amikor 79 évesen meghalt, mindenre megtanított, mindent tudtam, mindent feljegyeztem, amit ő tudott.

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Tisztelt Gyuri bácsi !
Az unokám aki most 5és fél éves liszt, tej és tojás érzékeny . A diétát szigorúan betartjuk, a tej és tojás nélkülözése okoz nagy gondot. Tudna-e segíteni nekünk, hogy ezeket visszahozzuk az étrendbe.Másfél éves korában diagnosztizálták ezt a betegséget.Egy időre visszakaptuk a tej és tojás mérsékletes fogyasztását de sajnos vissza kellett térni a diétára, mert nagyon, és sokat fájt a hasa.Így jól van, erőnléte is jó csak nehéz az étrendet fenntartani.
Tisztelettel várom az Ön válaszát, és szívesen elvinnénk a kisgyereket, egy személyes találkozásra , hogy segítsen rajta. Azt tudjuk , hogy a lisztérzékenység nem gyógyítható de legalább a tej és tojás fogyasztása már sokat segítene. Köszönöm, hogy elovasta kérésemet és várom szíves válaszát
Tisztelettel: Julcsi mama
A címem :Kiss Józsefné Hódmezővásárhely Vörösmarty u 11/a
Tisztelt Gyuri bácsi!
Én egy aggodo feleség vagyok a férjemnek agydaganat operációja volt a leg rosszabbik fajta daganat volt és rossz indulatú. Az orvosok azt mondták hogy ki fog ujjul ni 12- 16 hónapon belül a sugár és a kemó terápia ellenére is . És azt nem lehet már túl élni én olyan szert keresnék amivel meg tudnánk akadályozni a kiújulást és hogy ne haljon meg agy rákban .Soha semmi baja nem volt a férjemnek dolgozott a műtétig, és ez most levette a lábáról . jó állapotban van most majd csak áprilisban kezdik a kezelést.a béres csepptől sokat erősödött és hízott is jól érzi most magát.
kérem segítsen valami nem túl drága módszerél mert most nincs sok jövedelmünk és nem tudok áldozni sokat pedig nagyon szeretném.
üdvözlettel Éva
kedves Katka, én elmentem egy kolon-hidroterápiára (egy alkalom elég volt, teljesen átmosták a belemet, azt mondták - és a monitoron is látszott - hogy minden kiürült. Nem kell több. Az egész húsz perces "tortura", ki lehet bírni. És tuti, hogy nem árt, mert a májat nem károsítja. És a pajzsmirigyednek is biztosan használna a tisztulás. Egyébként pedig a mályvatea (gyógynövény-boltban is kapható) ugyancsak kellemesen és hatásosan tisztít. Vannak még béltisztító porok - megint csak jobbak, mint a kapszula. Abban már van kémiai anyag, és arra nincs szüksége a szervezetednek!!!! Próbáld ki. üdv Katka
Bocsánat! A válaszokat hol olvashatom?
Tisztelt Gyuri bácsi!
Az lenne a kérdésem, hogy ha a vastagbélben felgyülemlett salakanyagoktól szeretnék megszabadulni azt hogyan tehetem. Rengeteg féle kapszulát ajánl az internet, rémisztő fotókkal, hogy mik távoztak az emberekből. Már többféle gyógyteával próbálkoztam, de belőlem nem ürülnek ilyen ocsmány dolgok, pedig biztosan van nálam is lerakódás jóócskán... Viszont ezekben a kapszulákban kételkedek, hogy mennyire egészségesek és a pajzsmirigyem miatt nem is szedhetek be akármiket... Ha lenne rá jó ötlete azt nagyon szépen megköszönném!
Üdvözlettel: Tóth Zsuzsanna
Tisztelt Gyuri Bácsi!
Olvastam az interneten, hogy a feketebodza(termés) nagyon jó immunerősítő magas flavonoid tartalma miatt. Azt szeretném megkérdetni, hogy az erdőben, természetben található bármely bodzza növény termése biztonsággal gyüjthető, fogyasztható? Másik kérdésem, ha igen azt hogyan tudom úgy tárolni, elkészíteni, hogy jótékony tartalmát megőrizze? Gyermekek is fogyaszthatják? (2 és 7 évesek)
Tisztelettel:
Barbara
Tisztelt Gyuri bácsi!
Férjemnek aki 46 éves szív koszorúér szűkülete van. A napokban történt egy beavatkozás, mely a vénán keresztül kitágították a beszűkült eret. Magad a koleszterin és triglicerid szintje is.
Kérem, adjon tanácsot, hogy az Ön által összeállított teákból melyiket kell alkalmazni.
Aggódom férjem egészsége miatt, hisz ahhoz még fiatal, hogy ilyen jellegű érszűkülete legyen.
Tisztelettel:
Hájas Ágnes
agnesh56@gmail.com
CANDIDÁRA,milyen teákat, tudna ajánlani,?
Kedves Gyógyító!
Édesanyám cukorbeteg, de még nem inzulinozza magát.Ellenben érszűkület van a lábába.Vettem neki egy Diabess teakeveréket, de az orvos azt mondta , hogy ne igya a teát mert az nem jó neki.Most mitévő legyen???
Kérnék tanácsot az email címemre!
Köszönettel!
Drága Gyuri bácsi én egy elkeseredett asszony vagyok 15-éve vagyok férjnél és nem sikerül teherbe esni írja meg nekem Gyuri bácsi hogy mi a tehendő mert már én azt se tudom hogy mitévő legyek előre is köszönöm
KEDVES GYURI BÁCSI HALLOTTAM, HOGY AZ ÉDESGYÖKÉR NAGYON JÓ FOGYASZTÓSZER,DE NEM TUDOM HOL LEHET BESZEREZNI EREDETIBEN .SZERETNÉM HA SEGITENE NEKEM 30 KILÓTOL MEGSZABADULNI AMI RÉSZBEN AZ ASZMA ELLENES SZERNEK ÉS A TERHESSÉGEK IS KÖSZÖNHETŐ.ELŐRRE IS KÖSZÖNÖM.
Kedves Gyuri bácsi!
Anyukámnak érszűkület van a lábába.Már sok mindent kipróbált, sikertelenül.
Szeretném ha segítene!
Köszönettel!
kedves gyuri bácsi szeretném ha segitene nekem mert nagyon hullik a hajam.kérem a segitségét.köszönöm!
doktor ur szeretném kérni asegitségét rosz indulatu daganatott találtak nálamm a fulemnél eben szeretném kérni a segitségét előre is köszönöm
Drága Gyuribácsi, szeretettel köszöntöm. nagy szükségem lenne a segitségére, ezért szeretnék, egy elérhetőséget kérni, tisztelem, és becsülöm a munkásságát, és kérem a jó Istent, hogy még sokáig legyen itt a földön, ha Ön is igy akarja, Kérem, ha lehet, irja meg nekem a telefonszámát, Köszönettel, és tisztelettel, wéber Zoltánné,, Ara, aki szintén gyógyitó, de másssal, másként mint Ön.
szeretnék beszélni őnnel kérek egy telefon vagy email cimet. köszönöm.
Tiszteletem Szabó Gyögynek és nagyon sajnálom ,hogy ilyen dologra nincs pénz a gyógyszerré nyilvánításához.Kívánok önnek nagyon jó egészséget és remélem,hogy meghallgatásra talál az ön tudománya.
Kedves Éva, nézd meg ezt a linket: http://www.netmax.hu/go/main/psoriasis/
Itt Maria Treben psoriasis elleni teájának receptjét találhatod meg, amely az oldalon feltüntetett diéta betartása mellett nagyon hatékony, a tüneteket szinte teljesen elmulasztja.
Üdvözlettel: az Astronet csapata
Szeretném megkérdezni hogy pikkelysömöre van e valami gyógytea aki tud segíteni írjon nekem
@Tóth Györgyné: Szerintem böjtölni kell, azzal kitisztul a szervezeted. Az ünnepek alatt én is szinte minden nap bort ittam, és rengeteg sütit ettem, aztán rámjött a hasmenés, hidegrázás, izzadás, fejfájás... Jól tudom, ha "klimaxos" probémáim vannak, azért én vagyok "hibás". A plusz kilókért is... Hát persze, sok a stressz, kompenzálni kell egy kis csokival, vaníliás kiflivel... A férjem nemsokára elutazik, egy hétig nem kell föznöm, akkor majd böjtölni fogok. Próbáld ki, és ne ijedj meg, ha az elsö 3-4 napon rosszul érzed magad. Utána annál jobb lesz!
Őszinte tiszteletem Szabó György "füves emberé", csodálatos tudományt birtokol.
Mária
T. Cím
Szeretném megkérdezni hogy az éjszakai izzadésra, hidegrázásra, hőhullámra milyen teát igyak. Ha tud legyenkedves válaszolni ez a klomax tudom. De már mindent kipróbáltam de semmi sem hat.
Címem t.ilike@freemail.hu