2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Virágokban a gyógyerő
2009. november 28.
Dr. Edward Bach wales-i orvos az 1930-as években rájött, hogy bizonyos virágok energiarezgései gyógyító hatással vannak az emberi pszichére. Felismerte, hogy a lelki egyensúly felborulása áll a különböző betegségek kialakulásának hátterében, ezért a lelki hatáson keresztül gyógyíthatók a testi panaszok is.

A terápia eredetéről, hatásmechanizmusáról, az esszenciák rendszeréről dr. Léhner Zsuzsanna virágterápia-szakértőt kérdeztük:
- Bach doktor kórházi orvosként dolgozott. Hogyan jutott el a felfedezéshez, amely az emberi psziché és egyes virágok energiájának kölcsönhatását mutatta?
- Már kórházi orvosként rájött, hogy a betegeken nem személytelenül, tüneti kezeléssel kell segíteni. Szerinte csakis holisztikusan, az ember karakterét, érzelmeit figyelembe véve lehet gyógyítani. Hitvallása a következő volt: „Ne a betegséget kezeld, hanem az embert!”
Nem a tünetek megszüntetésére kell törekedni, hanem az okokat kell feltárni, hiszen ha az okot nem szüntetjük meg, akkor a korábbi helyett majd másik tünetet hoz létre. Kísérletekbe fogott, melyek során rájött, hogy hasonlót a hasonlóval lehet gyógyítani – ekkor még nem ismerte a homeopátiát. Később tanulmányozta Hanemann nézeteit is, de rájött, hogy a homeopátia túl bonyolult. Ő az egyszerűség elvét vallotta, mert arra törekedett, hogy gyógymódja minél szélesebb körben alkalmazható legyen. Egy idő után otthagyta kórházi állását, és egyre többet tartózkodott a természetben. Sorban fedezte fel a 38 gyógyírt, amikor pedig az utolsót is megtalálta, tudta, érezte, hogy nincs több. Nem sokkal később, 50 évesen halt meg, pedig nem volt beteg. Egyik reggel egyszerűen nem ébredt fel – teljesítette a feladatát.
Hirdetés
- Bach doktor szerint tehát minden betegség lelki okokra vezethető vissza?
- Igen, azt vallotta, hogy a betegség mindig a személyiség és a lélek közötti konfliktus eredménye, melynek során diszharmónia, törés keletkezik Spirituális Énünk és az emberi személyiség között. A betegség azonban nem büntetés, hanem lehetőség a korrekcióra. A lélek eszköze, amellyel rámutat hibáinkra, megakadályozza, hogy további kárt okozzunk, és visszavezet arra az útra, amelyről nem is kellett volna letérnünk. Lelkünk mindig olyan élethelyzetbe hoz, olyan feladat elé állít minket, amely a fejlődésünknek legjobban megfelel, ahol a szükséges leckét a legjobban megtanulhatjuk. Mivel a betegség nem anyagi eredetű, materialista módszerekkel soha nem lesz igazán gyógyítható. Még ha az ilyen kezelés látszólag eredményre vezet is, csupán rövid enyhülést jelent a kiváltó ok megszüntetése nélkül.
- Milyen mechanizmus alapján hatnak a gyógyírek?
- Míg a gyógynövények hatóanyagai biokémiai úton fejtik ki hatásukat, a virágesszenciák energetikailag hatnak. Segítenek helyreállítani a lélek és a személyiség között megbomlott harmóniát. Bizonyos magasabb rendbe tartozó, vadon növő virágok, bokrok és fák magas frekvenciájuk révén rendelkeznek azzal az erővel, hogy növeljék rezgéseinket, és megnyissák csatornáinkat spirituális énünk üzenetei számára. Megnyitják az utat a számunkra szükséges erények előtt, és elmossák a szenvedéseket okozó hibákat. Nem azzal gyógyítanak tehát, hogy közvetlenül megtámadják a betegséget, hanem azzal, hogy felsőbb énünk harmonikus rezgéseivel árasztják el testünket. Ezáltal pedig a betegség úgy olvad el, akár a hó a nap sugaraitól.
- A virágesszenciák mindenféle lelki problémára megoldást jelentenek?
- Bach doktor hét csoportba sorolta a lélek diszharmonikus állapotait, melyek teljesen lefedik azokat a problémákat, amelyek eltérést jelentenek az egyensúlyi helyzettől. A gyógyírek alkalmazhatók átmeneti hangulatingadozások esetén ugyanúgy, mint hosszan tartó, mély gyökerű nehézségeknél. Az okokat természetesen először egy alapos beszélgetés során fel kell tárni. Fontos azonban, hogy a már tudatosult problémákat kezeljük. Ne az alapján állítsuk össze a keveréket, hogy mi kívülállóként mit érzékelünk problémának, hanem amiről az érintett úgy érzi, hogy gondot okoz neki. Bach doktor azt vallotta ugyanis, hogy mindenki önmagát gyógyítja, amihez elengedhetetlen a megfelelő önismeret, a problémák felismerése, tudatosítása. Fel kell ismernünk félelmeinket, hibáinkat és gyengeségeinket ahhoz, hogy a betegség távozzon tőlünk. Mivel a betegség a lélek és a személyiség közötti konfliktus következménye, másképp nem is irtható ki, csakis szellemi erőfeszítések árán. Egy jó terapeuta természetesen rengeteget segíthet ebben a folyamatban, melynek végén a páciens által elmondottak alapján összeállítja a megfelelő keveréket.

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Szuper:) és ez így igaz:)