A lélek rejtelmei

Mottó: Minden kapcsolat egyfajta szent őrület, amit nem megfejteni kell,
hanem tisztelni rejtett titkait. (Platon)

Világszerte 350 millióan szenvednek depresszióban, 300 millió az alkoholbetegek száma, 40 millió a skizofrén, és évente eléri az egymilliót az öngyilkosok száma. A pszichés betegségek az ezredfordulóra a második leggyakoribb betegségcsoporttá léptek elő. Az Egészségügyi Világszervezet,a WHO becslése szerint 2020-ban a depresszió lesz a második legelterjedtebb betegség világszerte. Nem ennyire ijesztő ütemben, de folyamatosan emelkedik a skizofrénia, a különféle szorongásos betegségek, kóros személyiségzavar. Ma már a klinikusok is elismerik, amit régen a sámánok, majd a természetgyógyászok állítottak: a testi betegségek mögött mindig valami lelki probléma húzódik.

De vajon mi is maga a lélek? Hol lakik, és hogyan lehet definiálni? Különösen napjainkban nehéz megfogalmazni, amikor minden elgépiesedett, a kapcsolatok elszürkültek, amikor mindenben mechanikus okokat és megoldásokat, „kézzel fogható” tényeket keresünk, és nincs türelmünk az álmodozásra, a befelé fordulásra.
Thomas Mooere pszichoterapeuta szerint „a lélekkel együtt élni folyamatos próbatétel, mert a külső élet szüntelen mozgásban van, egyre hozza a fordulatokat, változásokat, belül pedig hangulatok, fantáziák és gondolatok mozognak állandóan. Lehet, hogy jobban örülnénk annak, ha a család, a házasság, az érzelmek megmaradnának olyannak, amilyenek voltak, de ez nem vág egybe a lélek mobil természetével. Jobb tehát felkészülni a változásra, az előre mutató mozgásokra, akár a visszalépésre, a hanyatlásra is, mert csak ez által fejlődhetünk.”
A lélek más fényben látja az örökkévalóságot, mint a szellem. Szellemileg valahogy úgy képzeljük el, mint a vég nélküli időt. Elképzelünk egy szellemi állapotot, amely meghaladja az idő határait, mint ahogy elképzeli a keresztény a mennyországot, vagy amilyen a keleti meditációban a feloldódás iránti vágy. A lélek örökkévalósága pedig sokkal „otthonközelibb”.


 
A szerelem, a barátság, az érzelmi kötődés, a rajongás de a gyűlölet is a lélek megnyilvánulása. Thomas Moore házasságterapeuta pszichiáter munkája során azt kutatta, vajon miért tart sírig az egyik kapcsolat, és miért bomlik fel a másik, miért boldogság valakinek az imádott partner közelsége, akiről talán a legjobb barátja azt mondja: „Elment az eszed? Vele akarod összekötni egy életre az életed?” Végül Moore professzor arra a megállapodásra jutott, hogy „a házasság nem két ember szerelmének kifejezési formája csupán, hanem az élet egyik legnagyobb misztériumát – a lelki szálak sokféleségének összefonódását – öleli fel. Mivel olyan kérdéseket érint, amelyekkel érzelmi nagyfeszültség jár, és létkérdésként merülnek fel az emberben, a házasság csordultig telítődik ellentétes érzésekkel: felhők felett szárnyaló ábrándokkal, feneketlen kétségbeeséssel, kegyelemmel egyenértékű felismerésekkel és kemény harcokkal – ezek pedig Moore szerint – a lélek aktív jelenlétének árulkodó jelei. És nemcsak az egymásra vágyó fiú és lány lelkéről van itt szó, hanem „a házasság lelkéről” is. A házasság lelke azt követeli, hogy ösztönösen felismerjék, mi rejlik benne és mire van szüksége. Van, aki majd’ száz kilométerre lakik a párjától, és csak ritkán találkoznak. Mégis boldogok. Miért? Mert a léleknek szüksége van a távolságra, az érintkezéstől való elszigeteltségre, ahogyan hozzátartozhatnak a kétkedés és a bánkódás periódusai is. De ezek nem kell, hogy veszélyeztessék a házasság igaziságát, legfeljebb azt mutatják, hogy a házasság lelke tarkább szövetű, cifrább, mint a sima, szentimentális házasságkép, amit gyakran csak nehézségek árán lehet fenntartani.

Vagyis nemcsak szerelem és a barátság, de még a szakítás is a lélek fejlődésének egy-egy korszakos állomása.
 
A szerelem nemcsak eufórikus, boldog állapot. Ott lappang benne a bizonytalanság, a másik birtoklásának vágya, az elvonulás iránti igény.
A bizonytalanság szinte mindig együtt érkezik az intimitással. Hány egyéni történet kezdődik úgy, hogy valaki élte az életét, boldogan, gondtalanul, aki magabiztosnak, elégedettnek, függetlennek érezte magát, aztán szerelmes lett, és akkor a biztonság elillant, felváltotta valami ismeretlen szorongás. A bizonytalanság, amely az intimitást kíséri, megmutatkozhat az új partner korábbi kapcsolatai iránt tanúsított túlzott érdeklődésben, a másik munkája, sikerei miatti kisebbrendűségi érzés kialakulásában.
A szerelem azzal tesz jó szolgálatot a léleknek – és ez még a féltékenységre is áll -, hogy így vagy úgy megőrjíti az embert. Az őrültség egyszerűen a szokásos védő-mechanizmusok felrobbanása. Az önsajnálat, amely gyakran a féltékenység okozója, arra kényszeríti a szerelmest, hogy átélje saját elégtelenségét és kudarcait. Amint ezeket elfogadja, mint a kerek emberi élet részét, és nem akar másnak mutatkozni a világ előtt, mint aki valójában, akkor a lelke nemesedik. A féltékeny ember gyakran bocsátkozik látványos dühkitörésekbe, ami mélyen gyökerező bizonytalanságáról árulkodik. A féltékenység beavatásán keresztül lehetőséget kap egy „nem védekező”, egy megalapozottan erős egyéniség kifejlődésére.