2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza napja
A tudatos álmodás lehetőségei és technikái
2009. szeptember 24. 07:07 ,
Legutóbb frissítve: 2009. szeptember 24. 00:00
Életünk egyharmadát teljesen tudatlanul töltjük, miközben álmaink saját énünk mélyebb aspektusaiba enged betekinteni, sőt: múltunkról, jelenünkről és jövőnkről is szól. A tudatos álmodás nem csak annyit jelent, hogy éber tudattal megfigyeljük álmainkat. A

A tudatos álmodásra mindenki képes, még akkor is, ha eleddig még csak nem is emlékezett álmaira. Könnyen elsajátítható, és roppant hasznos technika. Mindössze pár napot kell szánnunk a gyakorlatokra, és igen hamar egy határozottan új élményben lesz részünk. Kezdetben álmaink változnak meg gyökeresen, majd éber életünkre tett hatása révén énünk is feljődik, és sorsunk is abba az irányba változik, amerre igazán szükséges, illetve amerre mi tudatosan akarjuk, hogy változzon.
A tudatos álmodás korlátlan lehetőségei
Mindent megtehetünk, amire vágyunk, fizikai korlátok nélkül. Kiélhetjük elfojtott vágyainkat, túlléphetünk korábbi koráltainkon. Mindenki tud álmában repülni, a rokkant is tud újra könnyedén járni, és a látását elvesztett ember is tud újra gyönyörködni az álomvilágban. Előadások, versenyek előtt tehetünk aktív főpróbát a tudatalatti mérhetetlen mermóriájának segítségével. Átnézhetjük a tanultakat vizsgánk előtt, melyre felkészülésünket lelkileg is megerősíthetjük.
Lelki problémáink gyökerét könnyebben felismerhetjük és kezelhetjük, mellyel segítjük gyógyulásunkat testi-lelki szinten. Kérhetünk tanácsot mesterektől, meglelhetjük a hiányzó láncszemet aktuális találmányunkhoz (ahogy azt sok-sok feltaláló tette a múltban). Kaphatunk éppen készülő regényünkhöz vagy festményünkhöz tonnányi ötletet. Találkozhatunk ismerősünkkel álmunkban, hogy rendezzük ügyeinket. Elhunyt rokonokkal ugyanűgy találkozhatunk álmunkban, mint távoli szeretteinkkel.
Megtalálhatjuk hivatásunkat, találkozhatunk lélektársainkkal, útmutatást kaphatunk válaszutak előtt. Beszélhetünk felsőbb énünkkel ugyanúgy, mintahogy "alsóbb" félelmeinkkel is bátran szembenézhetünk. Találkozhatunk múltbeli énünkkel ugyanúgy, mint jövőbeni énünkkel. Kreálhatunk magunknak jövőképet, mely így beágyazódva tudatalattinkba, valóra is válhat.
Előkészületek
Érdemes felkészülni a gyakorlásra akár ma. Nagyon sokat segít -a később felvázolt konkrét gyakorlatok előtt- ha elkezdünk álomnaplót írni. Akár most is kezdhetjük: csukjuk be szenünket, és kezdjük el a legutolsó álmunkat felidézni. Majd menjünk a részletekbe. Ha már nem jut több részlet eszünkbe, akkor még adjunk neki pár percet, biztosan jön még egyéb emlékfoszlány. Mindezeket dátummal együtt írjuk le a naplóba. Ha több korábbi álmunk is eszünkbe jut, írjuk le ezeket is. Ezzel kondícionáljuk tudatunkat az álomra való figyelemre és emlékezésre.
Tegyük ágyunkat kényelmessé, szervezzük meg hogy ne legyen zaj és fény. Próbáljunk az alábbi listából minél többet betartani. Az első négy pont betartása már majdnem teljes (90%-os) előkészületet jelent.
Amik segítik a tudatos álmodást
1. Szedánsok teljes kizárása (alkohol, altató, nyugtató, marihuana stb),
2. Oxigéndús, halk, normál hőmérsékletű, nem fényes hálószoba,
3. Elalvás előtt 2 órával ne együnk nagy mennyiségű ételt,
4. Elalvás előtti arcmosás, relaxáció és önszuggesztió ("Tudatosan fogok álmodni!", "Éber leszek álmomban", "Emlékszem álmaimra, és reggel leírom őket!"),
5. Napi 1-2 relaxáció vagy meditáció (akár 2 perc relaxáció is sokat segít!),
6. Mozgékony, oxigéndús, stresszmentes életmód,
7. Fejjel kelet vagy észak felé fekvés,
8. Ha lehet ne feküdjünk fölsugárzásban, és a fej mellett ne legyen elektromosság,
9. B6 vitamin.
Főbb technikák
Az alábbi technikákat tudósok, professzorok és álomkutatók fejlesztették ki. A "Lucid Dreaming" szót legelőször egy holland pszichiáter, Frederik van Eeden használta egy 1913-ban kiadott "A study of Dreams". Proceedings of the Society for Psychical Research című könyvében. Később Prof. Tholey, LaBerge, Moss, Moody és még sokan mások állítottak össze nagyon használható, ténylegesen működő és könnyen elsajátítható technikákat.
Mindezeket következetesen érdemes gyakorolni, főleg az első pár napban, de legalább addig, míg az első tudatosan irányított álom meg nem érkezik. Többnyire már az első "tudatos nap" után tudatossá válunk álmunkban. Tehát tudni fogjuk, hogy ez álom, de még nem tudjuk irányítani. Irányítása további gyakorlást igényel.
Két fő gyakorlat létezik. Az egyik a valóság-teszt, a másik pedig a REM fázisban történő felébredés, majd visszatérés az álomba tudatosan. Természetesen többféle technika létezik még, melyeket mind nem áll most módomban leírni (tanfolyamomon megtanulható, a www.auraszakerto.hu oldalon lehet érdeklődni).
MILD (Mnemonic-Initiated Lucid Dream)
A MILD-technika (Mnemonic-Initiated Lucid Dream) az egyik legkönnyebb gyakorlat, melynek lényege a valóság teszt: nappal legalább fél óránként megnézzük, álmodunk-e, vagy sem, fura dolgokat keresünk térben és időben, mindig feltételezve, hogy "lehet hogy álmodom?". Mint tudjuk, amit naponta rendszeresen elvégzünk, azt álmunkban szintén nagyobb gyakorisággal fogjuk megismételni. A teszteket fél óránként legalább fél vagy egy percig kell végezni. Ezen kívül bármi szokatlan dolog történik nappali életünkben (pl. villámlás, tüzijáték, kiabáló szomszéd stb.), akkor is külön végezzük el a teszteket?hiszen álmunkban nagyon sok fura dolog történik, és erről eszünkbe fog jutni, hogy álmodunk. Sokféleképpen kell tesztelni különböző kérdésekkel vajon tényleg álmodunk-e, és ezt garantáltan álmunkban is meg fogjuk tenni, ám ott minden "kicsit" más, és felismerjük, hogy álmodunk.
Néhány példa, amiket érdemes nappali életünkben megkérdeznünk magunktól a valóság-teszt folyamán: "biztos nem álmodom?", "nincs valami furcsa körülöttem?", "szoktam én itt lenni?", "mit is csinálok éppen?", "hogy kerültem ide?", "mit csináltam legutoljára?", "mit fogok ezután csinálni?", "biztos nem tudom átdugni az ujjam a tenyeremen?", "nézzzükcsakmeg mi van a másik szobában?", "mennyi az idő?", "jár az az óra egyáltalán?". Még sok ilyen kérdést lehet magunknak gyártani. A legfontosabb, hogy azzal a határozott érzéssel és gondolattal csináljuk a tesztet, hogy elvileg biztosan álmodunk. Ne azt bizonyítsuk, hogy éberek vagyunk, hanem próbáljuk felfedezni, hogy van-e bármilyen tapasztalatban valami furcsa, próbáljuk meg észrevenni, hogy álmodunk. Még ha az első kérdésekre kapott válaszok arra is utalnak, hogy éberek vagyunk, akkoris végezzük el a tesztet, mert kiderülhet, hogy tényleg álmodunk! Fantasztikus élmény lesz az a bizonyos sosem felejtett első alkalom, amikor az ember rájön, tudatára ébred, hogy álmodik, és éppen egy kínai negyedben van Malayziában, ahol kedvenc Phad Ka Phrao-ját eszi egy utcai thai étteremben.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok



Nálam előfordult már, hogy tudtam, hogy álmodok, de mindig csak egy bizonyos álomnál, mikor üldöztek. Ilyenkor álmomban arra eszméltem, hogy én valójában csak álmodom ezt, és ki tudtam lépni az álomból. Ez más álomnál nem fordul elő, és irányítani sem tudom magam az álmaimban. Hogyan kezdjem el irányítani az álmomat?