2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Agykontroll, Mátrix és Meditáció
2006. november 14.
Bár efféle statisztika soha sehol nem készült, attól tartok, ha tíz embert megkérdeznénk, elégedett-e párjával, munkahelyével, anyagi helyzetével, egészségével, lehetőségeivel, vagyis kamaszkorában így képzelte-e el az életét, legalább öt azt mondaná: nem.
Hirdetés

Szeretnél sikeresebb, megbecsültebb, gazdagabb, csinosabb, egészségesebb, egyszóval boldogabb lenni? Az évről évre gombamód szaporodó tréningek azt ígérik a résztvevőknek, hogy elvégzésük után képesek lesznek az életüket gyökeresen megváltoztatni. Összeállításunkban nem akarunk igazságot tenni. Nem gondoljuk, hogy létezik egyetlen, mindenki számára üdvözítő módszer. A Magyarországon legismertebbek közül hármat mutatunk be.
Agykontroll

A terem zsúfolásig telve. A négynapos agykontrolltanfolyam résztvevői izgatottan tárgyalják a várható eseményeket. Csúnya foggyökérgyulladásom miatt meglehetősen rosszkedvű vagyok. S bár nem hiszem, hogy két hétvége alatt elsajátíthatok olyasmit, amellyel életem kínzó problémáit, a rendszeresen visszatérő migrént, személyiségem alapvető izgágaságát, valamint a kínzó fogfájást megszüntethetem, a dolog érdekel. Bár a tanfolyamon nem újságíróként veszek részt, felkészülök. Tudom, hogy az agykontrollmódszert José Silva dolgozta ki. Követői és oktatói szerint alkalmas a stressz levezetésére, az alvászavarok megszüntetésére, ébresztőóra nélküli, időzített ébredésre, élénkítőszer nélküli felfrissülésre, a fejfájások 90 százalékának és a migrénnek gyógyszer nélküli elmulasztására. Memóriafejlesztésre, gyorsabb és hatékonyabb tanulásra, a rossz szokások megváltoztatására, szeretteink szavak nélküli megsegítésére, a megérzőképesség fokozására.
Úgy legyen, gondolom, amikor végül leülünk. A négyszer tíz órás tréning fárasztó, de érdekes. A meditációs és relaxációs technikák, amelyeket tanít, persze évezredek óta ismertek. A különböző keleti filozófiai iskolák alapvető tananyagai. Ez nem baj, hiszen kevés embernek adatik meg egy indiai ashramban elsajátítani őket. S ha a tanfolyam elvégzése után hajlandónak mutatkozunk naponta, rendszeresen, évekig gyakorolni őket, egészen biztosan hasznosak is. A tanfolyam alapját képező megállapítás, amely szerint negatív gondolataink betegséget, a pozitívak pedig testi-lelki egészségünk megőrzését szolgálják, a pszichológia és a pszichiátria alaptézise. Ez sem baj, hiszen az emberek ritkán fordulnak rossz gondolataik miatt elmegyógyászhoz.
Manapság divatos a nézet, hogy elménk képességeinek csupán 2 százalékát használjuk ki. Az agykutatók szerint a dolog azért nem ilyen egyszerű. Az tény, hogy a memóriát, a problémamegoldó képességet lehet fejleszteni. Ez az iskolai oktatás lényege. Mivel azonban kevesen vagyunk olyanok, akik felnőttként is állandóan tanulunk, az agykontrolltechnikákat érdemes elsajátítani.
Dr. Domján László, a módszer hazai apostola orvos. Sok mindent tud az elme működéséről, a test bajairól. Mindaz, amit tanít, csak a javunkat szolgálja. Mégis, és ez a saját tapasztalatom, a fogfájásomat semmiféle szuggesztióval nem sikerült elmulasztanom, a tanfolyam elvégzése után fogorvoshoz kellett fordulnom. S bár néha megpróbáltam az agykontroll módszerével kínzó fejfájásomon úrrá lenni, a fájdalomcsillapító tablettácska számomra azóta is hasznosabbnak bizonyul.
Meditáció

– Üljünk le a földre – mondja a mester –, lábainkat kényelmesen vessük keresztbe. Fejünk, testtartásunk, gerincünk egyenes. Kezünket tenyérrel felfelé, egymásra téve helyezzük az ölünkbe. – Így teszünk, majd az utasítás szerint gondolatban végigmasszírozzuk az izmainkat. Fejünk, homlokunk, tarkónk s nyakunk izmai után vállainkat, két karunkat ujjunk hegyéig. Majd mellkasunk, hátunk, hasunk, combunk, térdünk, lábunk s lábfejünk következik. Orrunkon át, nyugodtan lélegzünk. Ellazulunk.
A csoport tagjai lábukat keresztbe vetve ülnek, szemüket lehunyják, csak én leskelődöm. Kényelmetlenül érzem magam. Nem tudok a földön sokáig nyugodtan maradni, törökülésben különösen nem. Pedig nagyon szeretnék. Teszem azért, amit a többiek. Mondom, hogy i, kis- és hüvelykujjamat egymáshoz érintem. Aztán é, zengetem én is a hangot, miközben gyűrűs- és hüvelykujjam is összeér. Aztán tovább, hogy a, meg ó, meg ú, folyamatosan az ígért teljes ellazulásig. Körülöttem gyakorlott meditálók teste előregörnyed, fejük lehajlik, összeérintett ujjaik szétnyílnak, két kezük ismét lazán ölükben nyugszik, kiüresednek. Csak nekem nem sikerül a relaxációs gyakorlat. Fejemben tovább szaladgálnak a gondolatok, és várom a gyakorlat végét. Lábam, karom, gerincem zsibbad.
Nem is olyan egyszerű dolog ez az ellazulás. Nem is olyan egyszerű dolog eljutni a gondolatnélküliségig. Márpedig a meditáció lényege éppen ez. A gondolkodás szüneteltetése azért, hogy bensőnk, élményvilágunk, elfojtott pszichés tartalmaink beszivároghassanak abba az üres edénybe, amelyet a meditáció során létrehozunk. A mesterek azt tanítják, a meditáció nem más, mint egy önmagunknak feltett kérdés. Közlés önmagunkról önmagunknak. A bensőnkből előszivárgó információ megjelenését nem lehet siettetni, erőltetni. A meditáció csak lehetőség, és sokszor nem történik más, mint hogy a belső csendet és nyugalmat megtapasztaljuk. A rutinos meditálók szerint mindaz, ami valóban felszínre akar törni belőlünk, a meditáció során előbb-utóbb megjelenik. A spontán megjelenő pszichés tartalmakat aztán megpróbálhatjuk feldolgozni, megérteni, helyükre tenni.
Jól képzett pszichológusok, a keleti tudományokban valóban jártas mesterek segítségével bizonyára meg lehet tanulni a meditáció technikáját, és rendszeres gyakorlás során el lehet sajátítani önmagunk megismerésének ezt az útját. Nekem mindeddig nem sikerült. Talán azért, mert a módszer kultúránktól idegen, jól képzett mesterei kevesen vannak, ezért nehéz őket megtalálni.
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Már bocsánat, de agykontrollal kapcsolatban ekkora marhaságot már régen olvastam!
A világon a leghasznosabb 4 nap!!! Hihetetlen, hogy valaki ennyire földhözragadt legyen, pláne miután végigcsinálta a tanfolyamot. Ezen most tényleg ledöbbentem. A szerzőnek üzenem, hogy legelőször a babcsíráztatást próbálja ki, mert akkor talán kicsit megnő a hite!
A Darnell térningen vettem részt kb. 20 évvel ezelőtt, egy nagy marhaság, Darnel Krisztiánnal együtt, nagyon szomorúnak tartom, hogy ilyen embereket egyáltalán beengednek az országba. Közönséges csaló. Szerintem tánciskolán kívül semmilyen képesítése nincs. A tréningje egy nagy nulla, inkább káros mint hasznos lenne bármilyen szempopntból.
Dr. Domján Lászlóval egy közös oldalon említeni még csak a nevét is szóba hozni egyszerűen képtelenség, a két ember között óriási ha lehet így fogalmazni képzettségbeli emberi ugynevezett qualitásbeli különbség van!!!!!
Sziasztok!
Igen eltelt egy kis idö... :-)
Véletlenül tévedtem ide..
Az a véleményem, hogy igaza van a cikk írójának, hogy neki nem sikerült elmulasztania a fog és fejfájását, hiszen eleve úgy indult neki a négy napnak, hogy ez úgysem fog sikerülni, vagyis mindenekelött ´beprogramozta magát a negatívra.
ìgy garantálomj, soha semmi nem fog sikerülni.
Igazából az agykontroll sem segít. semmi sem segít.. csak te és kizárólag te tudsz magadon és minden problémádon segíteni, javítani.
Egyetetlen dolog ami fontos, hogy pozitívan állj hozzá mindenhez. Ha elég erös az energiád, hogy környezeted negatív beáramlásait is kiszürje, akkor garantálom akkor fog.
10 évvel ezelött hepatitis B-m és C-m is volt. Azt hittem meghalok, de külföldön voltam és azt mondtam, hogy nem halhatok itt meg, haza kell mennem a gyerekeimhez.. Bár már mindenhonnan vér jött belölem... ( bocsika de igaz) és nem tudtam lábra állni, és 6 nap után 40 kg lettem, mert semmit nemm tudtam megenni úgy fájt a májam, csak arra gondoltam, hogy haza kell mennem. Orvoshoz nem járok amióta ebarmoltak bennem valamit egy ciszta kivételekor. A hetedik napon segítséggel beültem az autómba és hazavezettem megállás nélkül 1500 km-ert.
Otthon rájöttem, hogy egyáltalán nem halhatok meg, mert a gyerekeimnek csak én vagyok... 2 nap múlva mintha elfújták volna a bajomat. Igaz még 3 évig drasztikus máhj és vesekímélö diétán éltem szabad választásomból, de köszönöm most jól vagyok.
Gyerek korom óta élem és irányítom így az életemet. èvek múlán jöttem csak rá, hogy a negatív félelmeim ha erösebbek a pozitivitásnál, ugyanúgy valóra válnak mint mélyröl fakadó vágyaim.
Nem lettem milliomos, mert mindíg bennem van az érzés, hogy úgysem... sajnos ezt még le kellene küzdeni, de szabad vagyok és nem panaszkodom.
Mindenkinek sok pozitív energiát kívánok ebben az igazán negatívra és céltalanra beállított pénzhajhász világban!
Üdv.
Bán Marianna
(Bocs a betükért, nem magyar aa billentyüzetem.)
ui. :
Agykontroll végeztem
és köszönöm -
egyre jobban-és jobban vagyok
Csodás kiegyensúlyozott az életem,a munkám a családom !!!
azóta eltelt pár év ..
de osztom az előttem szólok véleményét
sajnos az újságírók ma már nem hitelesek , nagyon negatívak
túl okosnak képzelik magukat
Nagyon meglepődtem, ilyen cikk felelős ember tollából nem születhet, mintha valaki a barátnőjének írt volna levelet és a végére elfelejtette volna odaírni, hogy "tudod drágám még valójában soha semmiben nem sikerült igazán elméllyednem, de minden divatra vevő vagyok. Kiváncsi vagyok magamra, de csak felszínesen" Talán többet ért volna, ha mindegyik témáról külön, külön jelenik cikk hozzáértő tollából. Ezek a tanfolyamok csak segítségek, hogy közelkerüljünk magunkhoz, ha van kitartásunk.
Nekem már sikerült elállitanom fogfájást, és még mást is , bár nem ismerem az agykontrollt, és a mátrixot sem , azt gondolom hogy a gyógyulásra fordított erős szándék , és hit, továbbá a teljes gyógyulás vizuális elképzelése, a gyógyulás örömének az érzése, és a gyógyitandó testrészben a vitalitáshoz leginkább társitható testérzet keltése együttesen érhettem el hogy pár óra vagy nap alatt gyógyultak meg dolgok. Meg persze a tudat ,hogy semmi sem lehetetlen , bármire képes vagyok. Szerintem ezen tanfolyamok hasznossága vitathatatlan, de emelhet korlátokat az ember hitében
Nem értem, hogy az alaptanfolyam elvégzése után miért gondolta a cikk írója, hogy elmulasztja fogfájását. Megérteném, ha már több éve gyakorolná az Agykontrollt, ne gondolkozzunk már ilyen felszínesen!
Én kb. 10 éve végeztem, és igazi, nagy sikernek könyvelném el, ha ezt megvalósíthatnám.
Az Agykontrollt többször is elvégeztem, és amikor gyakorolom, akkor használ is. Életformává kell tenni és megváltozik az ember. A meditásiót is használom néha, mivel buddhista ismerőseim is vannak . A Darnell programot most fogom először megcsinálni, de hasonló képzésen már részt vettem. Különben az évtizedek óta tartó migrénem agykontrollal teljesen megszűnt, de a fogamat nekem is ki kellett huzatni, mivel a gyulladás orvosi ellátást is igényel.Üdv mindenkinek.
Jól beszéltél Cassis. Nekem is ez jött le a cikkből. Ez nem jelenti azt elítélném az íróit.
Én egyébként elvégeztem a Darnel tréninget 2x, az Agykontrollt 3x. A Meditációval még nem próbálkoztam.
De én csak ajánlani tudom ezeket a tréningeket és tanfolyamokat.
A Darnell-tréning és az agykontroll majdhogynem ugyanolyan technikák. Az egyik a gondolati síkra összpontosít, a másik pedig a verbális síkra. Tény, hogy gondolati síkon valamivel nehezebb dolgozni, mert már elszoktunk tőle, hogy befelé figyeljünk. Talán ezért is nehéz a meditáció és az ellazulás. Nem sok emberben van meg a kitartás, hogy ne csak egyszer próbálja ki és szenvedje végig, hanem megértse, hogy mi az értelme és úgy gyakorolja. Az agykontroll egyébkéntsem mágia, ami fizikai síkon jelenik meg azt legtöbbször csak fizikai síkon lehet gyógyítani. Ezt tanítják is, ha jól tudom. Érdemes viszont az agykontrollt és a meditációt együtt gyakorolni. A meditáció az önismeretet fejleszti, kb. ugyanolyan a hatása, mint a Darnell-tréningnek. Rámutat arra, hogy milyen gondolatokat gerjesztünk magunkban, azok hogyan nyilvánulnak meg fizikai síkon, mint szó, azt követően pedig mint tett. A meditáció azonban kitartást követel, és az elején pont azzal szembesít, hogy mennyire nem vagy kitartó, mennyire menekülsz az adott szituációból. Szerintem jó lecke. Az első meditációs óráim nekem is tele voltak szenvedéssel, nyüzsgéssel, vagy éppen hihetetlen dühvel, de volt egy jó tanárom, aki elmagyarázta, hogy ezek az érzelmek megjelennek a hétköznapi életben hasonló szituációkban is és a meditáció azt célozza meg, hogy ezeket a dolgokat észrevedd és tudj rajta változtatni kedved szerint. :D
Az Darnell-tréning szerintem azért lehet jó alapozás, mert kívülről szembesít a dolgokkal, amikben benne vagy és segít az el nem fogadás felismerésében, ami minden szellemi út alapfeltétele. Olyan dolgokkal operál, mint az alapvető félelmeink feltárása. Egyfajta tisztítótűz. :D Viszont nem helyezném egyiket sem a másik fölé. Nekem úgy tűnt a cikkből, hogy az agykontrollt és a meditációt kicsit lehúzták a cikk írói a "Mátrix"-szal szemben, amit nem tartok helyesnek, pláne ha nincs tapasztalat mögöttük. Ez a cikk akkor lenne fair, ha a Mátrix tréning elvégzése után is született volna egy vélemény. Így nekem csak úgy tűnik, mint egy reklámkampány része.
További szép napot!