2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza napja
Az agy veszélyes fegyver
2008. február 7. 08:00 ,
Legutóbb frissítve: 2008. február 7. 00:00
Az agykontroll hazai meghonosítója, Domján László 1989-ben csodálkozott rá a különös módszerre: ezek szerint a világ nem úgy működik, mint ahogyan azt neki tanították? A belgyógyász-reumatológus köré azóta egész intézményrendszer épült, de a doktor már új

- A Domján név több jelentős, ám egyben különös kezdeményezés mellett szerepel. Hat testvérével felnőttként is összetart - ritka adomány mostanság.
- Az Országház mellettünk nőttünk fel, matematika-fizika szakos tanár édesanyánk és mérnök édesapánk mellett. Apu három éve nincs köztünk. Édesanyám 91 éves, majd minden nap sétálunk egy nagyot a Normafánál. Mély katolikus hitben neveltek, a relaxációimat ma is minden alkalommal imával kezdem, és célelérő programozásaimat úgy fejezem be: "legyen meg a Te akaratod". Sokáig csak mosolyogtam azon a gondolaton, hogy halálunk után újraszületnénk, de aztán megtapasztaltam.
- Elmeséli?
- Egy elmefejlesztő módszer bemutatóján vettem részt 1990-ben. Ennek kapcsán egy páros gyakorlatban, módosult tudatállapotban tisztán láttam néhány korábbi életbeli önmagamat. Többek közt francia szerzetesként, s kétség sem férhetett hozzá, hogy ő én voltam. Három év múlva az agykontrolltanfolyam szünetében egy kedves hölgy lépett hozzám: "Járok egy pszichológushoz, aki hipnózisban visszavitt az időben. Tisztán láttam magamat Franciaországban, apácaként. Azt is láttam, hogy mindig ugyanahhoz a szerzeteshez megyek gyónni. Felismerés hasított belém: "De hiszen ő most a Domján Laci!". Megjegyzem, az én furcsa tapasztalásomról a hölgy nem tudhatott!
- Az európai kultúrkörtől idegen a reinkarnáció gondolata.
- Az én értelmezésemben a magyar népmesék is szólnak róla. A király hosszú vándorútra - életek sorozatára - küldi gyermekeit, hogy fejlődjenek. Útjuk során számtalan nehéz kihívással találkoznak, s így hazaérve már érettebbek, bölcsebbek, tapasztalataikkal a környezetüket is gazdagítják! Nagyon érdekelnek az élet alapkérdései: honnan jöttünk, miért vagyunk itt, merre tartunk? Ezért sincs például televízióm. Esténként a párommal, oldalanként egymást váltva, olvasunk fel igazán értékes könyvekből. Két kedvencem a Lelkünk útja és A most hatalma.
Pénz helyett programozás
- Miért lett orvosból agykontrolloktató?
- Először belgyógyász lettem, majd reumatológus, 10 évig dolgoztam az ORFI-ban, idővel tudományos fokozatot is szereztem. Válásom kapcsán kapott gellert életutam, s végül az agykontroll oktatásánál kötöttem ki. Ma is orvosnak tartom magam, rokonokat és barátokat reumatológusként kezelek is, de időm nagy részében azt tanítom, hogy hogyan tudnak segíteni önmagukon, például szervezetük belső, öngyógyító erejének növelésével az emberek.
- A magyarok tragikus egészségi állapotáért az akadozva működő ellátórendszert, a rosszul kitalált társadalombiztosítást, a pénztelenséget kárhoztatják. Közben egyre több orvos maga keres megoldást, és alkalmaz az előírt protokoll mellett vagy helyett ősi gyógymódokat.
- Én a hetvenes években jártam Budapesten az orvosi egyetemre, ahol többnyire úgy tanultunk az emberről, mint holmi biomechanikus gépről. Ma már tudjuk, hogy a legtöbb súlyos krónikus betegség hátterében szőnyeg alá söpört, feldolgozatlan lelki traumák is meghúzódnak. Hitem és tapasztalatom szerint tartós gyógyulást csak a megbomlott harmónia helyreállításától várhatunk. Sok elterjedt kezelési módszer csak ideiglenesen nyomja el a tüneteket.
- Erre mondják: az orvos kezel, a természet gyógyít.
- Igen, de csak a páciens aktív közreműködésével. Az elme ereje hatalmas! Csodákra képes, amelyek persze nem mondanak ellent semmilyen természeti törvénynek. Eddig kevéssé ismert, ám létező törvényszerűségekre építenek. A világ leghíresebb orvosi egyetemén, a Harvardon két éve már működik úgynevezett komplementer medicina fakultás, ahol többek közt azt oktatják, hogy ellazult állapotban a képzelet hogyan tudja jobb munkára ösztönözni az immunrendszert. A tudatos elme másodpercenként csak kétezer bitnyi információmennyiséget képes kezelni. A tudatalatti állítólag négyszázmilliárdot! Ez a gigantikus "komputer" irányítja a testünkben egyidejűleg zajló ezernyi élettani folyamatot, ahogy rögzült szokásainkat is.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 4 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok



Hát én nem akarok ünneprontó lenn,nekem nem nagyon működik az agykontroll ,pedig én kézzel lábbal akartam so,k reményem szertefoszlott így,de másnak kívánom, ha ez az ő útja, akkor menni fog!
Hát én nem akarok ünneprontó lenn,nekem nem nagyon működik az agykontroll ,pedig én kézzel lábbal akartam so,k reményem szertefoszlott így,de másnak kívánom, ha ez az ő útja, akkor menni fog!
Tudod "tomtom" van egy rossz hírem! Ha te nem is hiszel benne, de ezek a dolgok akkor is működnek!!! Én is foglalkozom ezotériával és kipróbáltam, a parkolóhelyes dolog ugyanúgy működött, mint a pénzzel kapcsolatos. De hát, ti tudjátok. Ha jó így is élni, akkor az legyen a ti dolgotok! További szép napot!!
Tegyük hozzá: miképp az orvostudomány sem javított semmit az emberek testén-lelkén, az Agykontroll sem tette. Összeteszem az ujjam és lesz parkolóhelyem? -Lehet. Lemegyek alfába és megálmodom a gazdagságot, az egészséget és a szerencsét. Lehet. Sok út van, de kevés út az egyenes.