2010. szeptember 6. hétfő, Zakariás napja
Az elengedés jutalma
2010. január 26.
Van az úgy, hogy a sors más lapokat oszt, mint amit épp szerettünk volna. És bár akkor tragédiának tűnik, sokszor hatalmas lehetőséget rejt magában egy-egy ilyen helyzet. Csak egy kicsit máshonnan kell nézni.
Manapság sokkal kiszámíthatatlanabb minden. Egyszer csak megszűnik az állásunk, otthagy a kedvesünk, nem tudjuk tovább fizetni a lakáshitelt, vagy egyéb lesújtó helyzet adódik. Ilyenkor hogyan tovább?
Manapság sokkal kiszámíthatatlanabb minden. Egyszer csak megszűnik az állásunk, otthagy a kedvesünk, nem tudjuk tovább fizetni a lakáshitelt, vagy egyéb lesújtó helyzet adódik. Ilyenkor hogyan tovább?

Hasonlóan megsemmisül az ember, ha hirtelen munka nélkül találja magát. Még ha nem is szerette annyira a munkahelyét, esetleg gondolkodott már a váltáson, egyszerűen attól a ténytől, hogy nem a saját döntése volt a távozás, egyből beindul az áldozat-mechanizmus.
De beszélhetünk ugyanebben a körben egy kapcsolat megszűnéséről is: bár hús-vér emberekről van szó, ugyanígy reagál az, akit elhagynak, pedig vágyik a másikra. Alkalmatlannak, bénának érzi magát, és mindenféle negatív gondolatok szaladgálnak csak a fejében önmagáról.
Hirdetés
Nem akarok pozitív lenni!
Ilyenkor hiába is próbálunk azzal vigasztalni valakit, hogy majd minden rendbe jön, vagy nézze pozitívan a dolgokat. Hacsak nem jött neki kapóra a megváltozott helyzet, beborítják a negatív gondolatok, ahonnan csak saját maga tudja kihámozni magát. Amúgy minden sokkhatás alábbhagy – legalább is kezelhető szintre jut – nagyjából egy hét alatt, addigra el tudunk kezdeni értelmesen is gondolkodni.
Mindenből ki lehet jönni nyertesen
Márti belefulladt az árfolyamváltozás miatt duplájára növekedett lakáshitelbe. Két gyereket nevel egyedül, és mindig saját lakásra vágyott, mert szerinte a gyerekek és a ő is akkor vannak biztonságban. Ehhez képest egy masszív havi fizetésnek megfelelő összeget törleszt havonta a banknak – a kedvezményes türelmi időszakban.
A teljes cikket itt tudod elolvasni:
http://www.nana.hu/test-es-lelek/lelkiugyek/az-elengedes-jutalma-45326.html
Kapcsolódó anyagok
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Szűz
VIII. 23. – IX. 22.
Szolgáltatások
Rovatok





Igen az elengedés tud nagyon fájdalmas lenni,de ha valami nem működik fel kell ismernünk,hogy tovább kell lépni.
Én is éppen nagy döntést hoztam ,és igen nehéz volt de bizton mondhatom,megérte és most nagyon boldog vagyok.
Legyenek bátrak!
Minden ember a saját sorsának kovácsa. Minden ember valóra tudja váltani azt a célt, amit maga elé helyezett, bármiről is legyen szó... csak akarat kell hozzá, bátorság, türelem és realitás.Mindenhol vannak akadályok azért, hogy leküzdjük, és minden ember azt teszi, amit épp úgy gondol, hogy az jó neki abban a pillanatban. Vannak gyenge emberek. Változás minden pillanatban van, a lehetőség mindíg adott, még akkor is, ha eleinte nehezen fogadjuk. A gyenge emberek nem tudnak változtatni, a gyenge emberek tehetetlenek és őszinteséget mondanak, holott egyáltalán nem, takaróznak, nem vállalják fel saját magukat, állszentek, külsőségesek, rosszindulatúak, és ha valakit igazán szeret nem fogadja el, hogy van benne jövő, így a kommunikáció is rossz. Amin javítani lehet... a félreértések is ezért vannak. A rossz kommunikáció, ami nem feltétlenül jelenti a rossz kapcsolatot. Aki nem képes szakítani a múlttal, ami szemmel láthatóan szenvedteti és a rosszba viszi, az gyenge.... és aki ilyen, az erősödjön meg!
szerintem van, mikor meg kell a dolgokat szenvedni. igenis, ha fájnia kell, had fájjon. aztán úgyis továbbvisz az élet. mert ennek ez a rendje.
az sem egészséges ha úgymond megakarjuk úszni a fájdalmat.
Pozitív gondolkodás… Mára ez már igen divatos kifejezés lett. Sok embertől hallom: fő a pozitív gondolkodás. De vajon mit is jelent ez? Valóban azt kell-e ez alatt érteni, hogy mindent jónak kell tekinteni? Minden úgy jó, ahogy van? De ha mindent elfogadunk úgy, ahogy van, és belemagyarázzuk a jót, akkor mi fog arra sarkallni, hogy változtassunk? Vagy nem igaz az, hogy akkor változtatunk (ideális esetben) valamin, ha elégedetlenek vagyunk, vagy ha valamit nem tartunk jónak.
Pozitív gondolkodású-e az a nő, akit otthon ver a férje, de nem lép ki a kapcsolatból, mert ebben is a jót látja?
Szerintem a pozitív gondolkodás egyfajta felnőtté válás velejárója, amikor felvállaljuk a felelősséget életünkért, döntéseinkért. Amikor meglátjuk, hogy az események, történések mögött valójában saját tudatosan vagy tudattalanul meghozott döntéseink, vagy viselkedésünk áll. Aki ezt nem látja, az valóban áldozattá formálja magát, aki úgy gondolja, és ráadásul mindenkinek hangoztatja is, hogy a saját helyzetéért a párja, az ismerőse, a főnöke, vagy a gyermekkora (a szülei) a felelősek, de ha jobban belegondol, akkor az egész társadalom.
Kedves „egyetértés”! A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy keresünk valami ürügyet arra, hogy miért is kellene örülni a 270,- forintos kenyérnek, és kiültetni az arcunkra egy kényszermosolyt. A pozitív gondolkodás valójában (pontosabban szerintem) az, hogy belátja: a problémát nem a kenyér aktuális ára, hanem az ahhoz viszonyított jövedelme okozza. Ez a szemléletmód sokszor fájdalmas, de megfelelő ön- és helyzetvizsgálat után, amikor elkezd változatni, hihetetlen mennyiségű energiához, örömhöz, és sikerélményhez jut. És ha felelősségteljes és jó döntéseket hoz, növekszik a jövedelme, és valódi örömmel fogja megvenni a 270,- forintos kenyeret, mert a szeme előtt már nem az ár, hanem a párja vagy a családja jóízű étkezése fog megjelenni.
U.i: távol állt tőlem kritizálni a döntéseit, vagy a jövedelmét. Bár ezt a kommentet Önnek címeztem, nem személy szerint Önnek szólt, hanem a pozitív gondolkodás követőinek.
3 éve olvasom az oldalukat, bagyából egyet értek az elöttem szólóval, sokkal inkább a pozitív dolgokra való odafigyelést, kell hangsúlyozni, mondok egy példát:
Jaj drága lett a kenyér 270 ft, akkor nem szabad arra gondolni, hogy biztos ki akarnak tolni a vevővel, ilyenkor arra kell ösztönözni az embert, hogy az a pénz amiért én megveszem azt a kg kenyeret, az jó helyre jut, olyan embernek, aki azért dolgozik és kell fel minden nap 3:45 kor hogy nekem a reggelinél friss kenyér legyen.
1,5 éve olvasom az oldalt, eléggé szeretem.
ez az első cikk ami nem tetszik, negatív értelemben felkavaró.
A jutalomról ami a címben van nem esik szó, a képek
a szakítást a férfi elhagyásaként sugallják, pusztán azzal nem lenne gond, csak a gyönyörű lány pupillája szűk pupillája nekem gyűlöletet sugall, ami nem fair, egy ilyen kvalitású lány ne gyűlölje azt akit elhagy, még pluszban is, elég annak, hogy elhagyta...
És az utolsó előtti "fejezet" címe helyesebb lenne "Akarj pozitív lenni!",A n.. szó használata ezen az oldalon min. fölösleges, rosszabb esetben káros vagy idegesítő. ld: én is kizökkentem, bár lehet csak fáradt vagyok... : )