Az ősök árnyékában

Csilla édesapja hosszú évekig diplomata volt. A kislány gyermekkorát különböző európai és egzotikus országokban töltötte: "Néhány évente költöztünk, és nem mindig volt egyszerű beilleszkedni, hozzászokni az új tanárokhoz, iskolatársakhoz, követelményekhez. Szerencsére azonban az alaptermészetem nyitott, így általában hamar szert tettem új barátokra. Ahelyett, hogy a hányattatásaim miatt keseregtem volna, inkább kivételezettnek tartottam magam. Hiszen akkoriban, a hetvenes-nyolcvanas években még csak keveseknek adatott meg, hogy világot lássanak."

A lány végül Madridban érettségizett, de addigra már három másik nyelvet is tökéletesen beszélt. Ekkor a család hazatelepült, Csilla pedig maximális pontszámmal jutott be a Külkereskedelmi Főiskolára. "Vitathatatlanul óriási előnyt jelentett a kiemelkedő nyelvtudásom, de nem csak ennek köszönhetem, hogy a kisujjamból kiráztam a főiskola elvégzését. Apám műveltsége káprázatos volt. Nem lehetett tőle olyasmit kérdezni, amire ne tudta volna a választ. Anyám feladta az önálló karriert, hogy apámmal tarthasson a külszolgálatba, és a családnak szentelte ideje jó részét. Előtte azonban művészettörténet szakon diplomázott, és a gyereknevelés mellett rengeteget olvasott. Legalább ezerkötetes házikönyvtárunk folyamatosan duzzadt, ami a költözésekkor mindig külön tortúrát jelentett."

Csilla a vacsora mellé gyakran kapott történelmi, képzőművészeti, komolyzenei eszmefuttatásokat. A család színházba, koncertekre, kiállításokra járt, nyaralásaik idején pedig sosem hagyták ki a helyi nevezetességeket. Karácsonykor halmokban álltak a könyvek a fa alatt. Nem csoda hát, ha a lány magától értetődő természetességgel tanult tovább, két diplomáig meg sem állt. "A külker után elvégeztem az egyetemi szintű kommunikáció szakot is, már munka mellett. A főiskola után ugyanis azonnal sikerült elhelyezkedni. Az átlag feletti nyelvtudásom, a summa cum laude minősítésű diplomám, és a magabiztos fellépésem megtette a hatását. De őszintén szólva akkor sem kellett volna aggódnom, ha kicsit halványabb a teljesítményem. Apám kapcsolatrendszere kisegített volna. Büszke vagyok, hogy nem voltam rászorulva, de nem tagadom, adott némi biztonságérzetet."

Úgy tűnik, Csilla története irigylésre méltó sikersztori. Ő azonban mégsem felhőtlenül boldog: "Hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen családdal áldott meg. Rengeteget köszönhetek a szüleimnek, és felnézek rájuk, különösen apámra. Hihetetlenül okos, bölcs, és mindig mindenben számíthatok rá. Van azonban hátulütője is, ha az embernek ilyen tökéletes az apja: a pasikat hozzá mérem, és a jelek szerint túl magas a mérce. 35 múltam, de még mindig nem találtam meg a nagy ő-t. A többség már az én rostámon kiesik, akinek pedig esélyt adok, az előbb-utóbb elmenekül az elvárások súlya alatt roskadozva."