Elhagyott, amikor elárultam a titkom
Húszéves múltam, amikor teherbe estem. A párom, Ervin alig töltötte be a tizennyolcat, mégis úgy döntöttünk, megtartjuk a gyereket. A szüleim támogattak anyagilag, lakásgondunk sem volt: a nagyikám gyönyörű parasztházát újították fel nekünk. Minden adott volt tehát a normális életre, mégsem voltunk boldogok.
Engem lekötött a baba, igyekeztem mindent jól csinálni. Ervin pedig halasztott a főiskolán és dolgozni kezdett. Amikor este fáradtan hazatért, már nem volt energiája és nagy kedve sem a lányunkhoz, sem hozzám. Ha el akartam mesélni, milyen napunk volt, gúnyosan legyintett:
–Tudom, tudom: evett, ivott, büfizett – baromi izgalmas!
Megundorodott tőlem
Sértetten vágtam vissza:
– Lehet, hogy neked nem jelent semmit, pedig a lányodról van szó!
– Remek! És rólam mikor lesz már végre szó? Hogy nekem milyen napom volt? Úgy tűnik, velem senki sem foglalkozik!
Igazságtalannak éreztem a vádjait, hiszen közösen döntöttünk a jövőnkről. Próbáltam megnyugtatni:
– Rémes, ha tényleg érdekel. Egész nap robotolok, mint egy állat, miközben a barátaim egyetemre, főiskolára járnak és gondtalanul élnek.
– Ervin, úgy már soha többé nem élhetünk, mint ők. Mi már szülők vagyunk!
– Hát ez az! Nem nő vagy, hanem anya, és én nem egy fiatal srác, hanem apa, akinek nincs semmi joga, csak kötelessége – ordította.
– Szeretnék nő lenni melletted, de észre sem veszel – vágtam vissza.
Gonoszul felnevetett.
– Talán ha végre lefogynál egy kicsit, és a szabadidőruhán kívül mást is magadra vennél, vágynék még rád és jó volna a szex. Bár most ez nagyon valószínűtlen!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.


