Félni jó? Avagy miért hódít a horror?

A pszichológusok szerint épp azért kell a minél borzalmasabb film, mese, rémtörténet, hogy az emberek azt mondhassák, amikor véget ér a film végén a rettegésük, hogy „jaj de jó, az én borzalmas életem ehhez képest népünnepély”.

Horror mindig volt, és lesz is! Gondolj csak a népmesék sárkányára – ami egyáltalán nem rémisztőbb, mint a mai szörnyecskék, vagy ott vannak a klasszikus mesék, amiken generációk nőttek fel.

Ötszáz évvel ezelőtt a Csipkerózsika meséje úgy bonyolódott, hogy a királyfi két gyermeket nemzett az alvó királylánynak, aki csak akkor ébredt fel, amikor a második gyermeke szopás közben megharapta a mellét. Ezután együtt akartak élni, ám a királyfi anyja fel akarta falni a zsenge húsú unokákat, és emiatt az ifjú párnak mindenféle rettenet közben menekülnie kellett a gyermekfaló anyós elől.

Ezt az Európa-szerte elterjedt mesét a 18. században szelídítették mai formájára, mert a francia királyi udvar számára is szalonképessé akarták tenni. Ha kicsit belegondolunk, akkor szinte minden népszerű mese borzasztó elemekből épül fel: Hófehérkének a szívét vágatná ki mostohaanyja, és amikor ez nem sikerül, addig mesterkedik, míg meg nem mérgezi. Piroskáról és a farkasról ne is szóljunk! Az még a mai, szelídített formában is szörnyű.



Nemzedékeken keresztül mesék, legendák, eredetmondák szolgálta karra, hogy a valóság nyomasztó terhei elől elrugaszkodhasson az ember, és fikciók segítségével terjessze ki gondolkodásának határait. Ez teremti meg a fantázia világát, amely végül is a kreativitás alapja. Lélektanilag azért van hatással az emberre, azért csábul el és néz meg újra ilyen filmet, mert a lélek mély rétegeiből hozhat fel régen elfeledett szorongásokat, és újraélésükkel segít feldolgozni azokat. Nem véletlen az sem, hogy a legtöbb horrorfilm ősi mítoszt, legendát használ fel (Ördögűző, Gólem, Frankenstein, Drakula stb.) Ezek – akárcsak az emberhúsfaló zombik – mind eredetmondára utalnak. Segítségükkel rövid időre ismét két-három éves gyerekké válunk, átmenetileg felfüggesztjük kritikus értelmünket, s átélhetjük az egészen kicsi gyermekeknek azt az érzését, hogy a világ félelmetes és ismeretlen, amivel egyedül, magára hagyva nem tud megküzdeni, hiszen tehetetlen, legszívesebben elbújna előle. (Sok néző így is cselekszik, amikor eltakarja a szemét a szörnyű jelenetek láttán.)

Felszínre törnek a szorongások

A rég elfojtott, feledni vélt, archaikus szorongások újraidézése fel is kavarhat, lidérces álmot, éjszakai felriadást okozva. Főként azoknál, akiknek korábbi – kellően fel nem dolgozott – félelmei kerülnek a felszínre a film vagy olvasmány által.

A gyermekmese, bármennyire is nyílt benne a horror motívuma, nem okoz pszichológiai károsodást, ha a szülő testközelben meséli, így a kicsi bármikor belekérdezhet, ráadásul a fantáziájára van bízva a jelenetek elképzelése, és ami nagyon fontos: mellette ülő édesanya teljes biztonságot jelent számára.
A horrorfilm nézése viszont a gyerek számára egészen más. A kép megjelenítő ereje jóval nagyobb a szóénál. A gyermekek – ismerethiányuk, fejletlen kritikai érzékük miatt – a látottakat valósággal egyenértékűnek vélik, ez pedig komoly törést, zavart idézhet elő lelki fejlődésükben. Ha mégis megtörtént, hogy a gyerek rettegve végignézte a felnőtteknek szánt horrorfilmet, akkor nem az a helyes magatartás, hogy feledtetni próbáljuk vele a látottakat, hanem az, hogy az egészet részletesen megbeszéljük vele. Elmondjuk, hogy a filmet trükkel csinálták, és azt is, miért gondoljuk, hogy az efféle film nem gyereknek való.

A horror ugyan nem idegen az emberi természettől, de csak bizonyos kor után ajánlott. Akkor van pozitív, fantáziafejlesztő hatása is, a szórakoztató funkció mellett. De a kisgyerektől tartsuk távol.