2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Félni jó? Avagy miért hódít a horror?
2010. augusztus 11.
A vámpírtörténetek tarolnak. Sorra jelennek meg a könyvesboltok kirakataiban a vérszívó szerelmesekről szóló regények, újra megtelnek a moziban a nézőtéri sorok a vámpír-történetet vetítenek. Vajon miért kell az embereknek ennyire a horror? Nincs elég bajuk az életben?

Horror mindig volt, és lesz is! Gondolj csak a népmesék sárkányára – ami egyáltalán nem rémisztőbb, mint a mai szörnyecskék, vagy ott vannak a klasszikus mesék, amiken generációk nőttek fel.
Ötszáz évvel ezelőtt a Csipkerózsika meséje úgy bonyolódott, hogy a királyfi két gyermeket nemzett az alvó királylánynak, aki csak akkor ébredt fel, amikor a második gyermeke szopás közben megharapta a mellét. Ezután együtt akartak élni, ám a királyfi anyja fel akarta falni a zsenge húsú unokákat, és emiatt az ifjú párnak mindenféle rettenet közben menekülnie kellett a gyermekfaló anyós elől.
Ezt az Európa-szerte elterjedt mesét a 18. században szelídítették mai formájára, mert a francia királyi udvar számára is szalonképessé akarták tenni. Ha kicsit belegondolunk, akkor szinte minden népszerű mese borzasztó elemekből épül fel: Hófehérkének a szívét vágatná ki mostohaanyja, és amikor ez nem sikerül, addig mesterkedik, míg meg nem mérgezi. Piroskáról és a farkasról ne is szóljunk! Az még a mai, szelídített formában is szörnyű.
Hirdetés
Nemzedékeken keresztül mesék, legendák, eredetmondák szolgálta karra, hogy a valóság nyomasztó terhei elől elrugaszkodhasson az ember, és fikciók segítségével terjessze ki gondolkodásának határait. Ez teremti meg a fantázia világát, amely végül is a kreativitás alapja. Lélektanilag azért van hatással az emberre, azért csábul el és néz meg újra ilyen filmet, mert a lélek mély rétegeiből hozhat fel régen elfeledett szorongásokat, és újraélésükkel segít feldolgozni azokat. Nem véletlen az sem, hogy a legtöbb horrorfilm ősi mítoszt, legendát használ fel (Ördögűző, Gólem, Frankenstein, Drakula stb.) Ezek – akárcsak az emberhúsfaló zombik – mind eredetmondára utalnak. Segítségükkel rövid időre ismét két-három éves gyerekké válunk, átmenetileg felfüggesztjük kritikus értelmünket, s átélhetjük az egészen kicsi gyermekeknek azt az érzését, hogy a világ félelmetes és ismeretlen, amivel egyedül, magára hagyva nem tud megküzdeni, hiszen tehetetlen, legszívesebben elbújna előle. (Sok néző így is cselekszik, amikor eltakarja a szemét a szörnyű jelenetek láttán.)
Felszínre törnek a szorongások
A rég elfojtott, feledni vélt, archaikus szorongások újraidézése fel is kavarhat, lidérces álmot, éjszakai felriadást okozva. Főként azoknál, akiknek korábbi – kellően fel nem dolgozott – félelmei kerülnek a felszínre a film vagy olvasmány által.
A gyermekmese, bármennyire is nyílt benne a horror motívuma, nem okoz pszichológiai károsodást, ha a szülő testközelben meséli, így a kicsi bármikor belekérdezhet, ráadásul a fantáziájára van bízva a jelenetek elképzelése, és ami nagyon fontos: mellette ülő édesanya teljes biztonságot jelent számára.
A horrorfilm nézése viszont a gyerek számára egészen más. A kép megjelenítő ereje jóval nagyobb a szóénál. A gyermekek – ismerethiányuk, fejletlen kritikai érzékük miatt – a látottakat valósággal egyenértékűnek vélik, ez pedig komoly törést, zavart idézhet elő lelki fejlődésükben. Ha mégis megtörtént, hogy a gyerek rettegve végignézte a felnőtteknek szánt horrorfilmet, akkor nem az a helyes magatartás, hogy feledtetni próbáljuk vele a látottakat, hanem az, hogy az egészet részletesen megbeszéljük vele. Elmondjuk, hogy a filmet trükkel csinálták, és azt is, miért gondoljuk, hogy az efféle film nem gyereknek való.
A horror ugyan nem idegen az emberi természettől, de csak bizonyos kor után ajánlott. Akkor van pozitív, fantáziafejlesztő hatása is, a szórakoztató funkció mellett. De a kisgyerektől tartsuk távol.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







