Mielőtt becsapnád az ajtót

Egy ilyen konfliktus nélküli kapcsolatra a pszichológus azt mondaná: valami nem stimmel. Hiszen bizonyos fenyegetettség esetén az ember természetes reakciója a düh, az agresszió, s ennek verbális formája, a veszekedés. A magát veszélyben érző ember védekezése ez. A túléléshez szükséges. Nem mindegy azonban, miért, hogyan, hányszor veszekszünk. S főleg képesek vagyunk-e közös nevezőt találni a végén? Továbbá: a veszekedés a konfliktusok megoldásának módja-e, avagy épp ellenkezőleg, újabb konfliktusok gerjesztője. A kapcsolatanalízissel foglalkozó szakember szerint a veszekedések igazi oka legtöbbször nem a konfliktus, hanem az, hogy ezeket a konfliktusokat képtelenek vagyunk kezelni. Megpróbáltunk hát tipikus élethelyzeteket felvázolni, és megkértük pszichológus-szakértőnket, dr. Popper Pétert, hogy segítsen megtalálni a veszekedések mögött húzódó valódi okot és esetleg a megoldást.

Veszekedés a háztartás miatt
A háztartáson belüli munkamegosztás, különösen fiatal házasoknál, állandó veszekedések színtere. A vita látszólagos oka mindig az, ki mennyit vállal a ház körüli teendőkből, ki viszi le a szemetet, a kutyát, ki vásárol, főz, mosogat. A valódi ok azonban rendszerint egyfajta pozícióharc. Ha az asszony is pénzt keres, természetes igénye, hogy a házimunkát férjével közösen végezzék. A legtöbb kapcsolatban ki is alakul bizonyos rend, munkamegosztás. Előfordul azonban, hogy egyikük elfelejti, elmulasztja, későbbre halasztja valamelyik feladatát. Ilyenkor a másik figyelmezteti, ugye tudod, szívem, hogy ma neked kell sétáltatni a kutyát, majd hozzáteszi, persze, ha nagyon fáradt vagy, leviszem én. És a dolog el van intézve. A válasz ugyanis rendszerint hasonlóképpen szelíd: persze, mindjárt megyek, vagy nagyon hálás lennék, ha levinnéd helyettem. Veszekedés akkor lesz a dologból, ha a kutya sétáltatása után egyikük azzal állít haza: megbeszéltük, hogy te vagy a soros, de már megint nekem kellett levinnem a kutyát. A válasz erre hasonlóképpen vádló: az persze nem zavar, hogy tegnap én mosogattam helyetted. S már záporoznak is a vég nélküli vádaskodások.



Veszekedés a gyerek miatt
Mire a legtöbb családban kialakul a háztartási munkamegosztás, megszületik az első gyerek, aki persze ritkán tökéletes. Ritkán testesíti meg azokat az ideálokat, amelyeket szülei elképzeltek. Később szokik a bilire, mint azt anyuka szeretné, nem olyan vagány, mint ahogyan a papája egy fiútól elvárná. Már egy hete jár óvodába, és még mindig végigbőgi az egész utat. Verekszik, vagy épp ellenkezőleg, hagyja magát elverni. Később intőt hoz, az istennek sem hajlandó a szorzótáblát bemagolni, hazudik, csavarog, és gőze sincs, mi akar lenni. A gyerek nevelése körüli viták már nemcsak a két felnőtt kapcsolatát veszélyeztetik, de komoly bajt okozhatnak a gyereknek is. Vegyünk egy egyszerű példát. Az ötéves Zsófika "véletlenül" hazahozza az óvodából Pirike vadonatúj Barbie babáját. Azt a játékot, amire ő is már régóta vágyik. Ha a mamája este azt mondja a papájának: elmagyaráztam Zsófinak, megértem, hogy nagyon szeretne ő is egy ilyen babát, ez azonban nem az övé, vissza kell vinnie. Szerinted megígérhetjük, hogy a születésnapjára veszünk neki egyet? Akkor a válasz valószínűleg az lesz: persze, néhány túlórából összehozom rá a pénzt. Ha azonban az esti beszélgetés így indul: a lányod ellopott egy babát az óvodából, akkor a folytatás, hasonlóképpen vádaskodó lesz: ez az eredménye a te mindent elnéző nevelésednek. A beszélgetés támadások sorozatát gerjeszti, amelyben már régen nem arról van szó, hogy baj van a gyerekkel, hanem arról, hogy baj van veled.