Mindannyian indigógyermekek vagyunk – aztán felnövünk

2009. május 18. 06:12 , Legutóbb frissítve: 2009. május 18. 00:00
Bár az indigó-jelenség mára már kissé elcsépelt témának számít, mégis érdemes minden szülőnek elolvasni tényfeltáró cikkünket, mely számos tévképzettől mentesít minket. Emellett az is kiderül, hogy kezdetben minden gyermek indigó, ám csak nagyon kevesen m




 





- Gyakran hívnak lelkes szülők, hogy nézzem meg a gyermeküket, mert erős a gyanú, hogy csemetéjük igazi indigó - mondja Bognár Tas auraszakértő. - Jogos a feltételezésük, hiszen szinte minden indigókra jellemző jelenség elmondható kedvencükről. Mint kétgyermekes auralátó családapa, pontosan tudom, milyen helyzetben vannak gyermekes "sorstársaim", megértem lelkesedésüket, de általában kettős választ vagyok kénytelen adni: igen, biztosan indigó a gyermek, de nagy valószínűséggel nem marad az egész életében. Hiszen mindenki indigóként éli le első néhány évét, de a társadalomnak csak 1-2 ezreléke marad indigó felnőtt.

Ennek némileg ellentmond Lee Caroll "Indigó gyerekek" c. könyve, mely szerint '73 után az újszülöttek többsége újgenerációs, Föld-megmentő indigóként csöppen ide. Teljesen megcáfolni nem tudom, hiszen lehet, hogy mindannyian az észak-amerikai földrészre születtek, de Magyarország esetében biztosan állíthatom, hogy rendkívül ritka a pubertás kor utáni indigó. Természetesen ez nem csak Magyarországra jellemző, hiszen Ázsiában éltem öt évet hét országban, Európában is jártam hat országban, és mindenhol ugyanaz az indigó-helyzet, mint Magyarországon: rendkívül ritka jelenség.

Mindezektől függetlenül szükséges megemlíteni, hogy mivel minden gyermek indigó, ezért nagyon fontos lenne őket az indigóknak megfelelően szeretni, nevelni, kezelni: partnerként, bölcsként, angyalként, világmegváltóként! Valóban minden gyermek rendelkezik az indigók rálátásával, bölcs kritikájával, angyali szeretetével, és ha partnerként kezeljük őket, akkor valóban nagyon sokat tanulhatunk tőlük, és ők is tőlünk. És mivel ez a korszak, a "legszebb évek" általában csak rövid ideig tart, mindannyiunk számára fontos lenne a gyermekünkre való ráhangolódás, együttlét, szeretet, tisztelet és tolerancia.
Az igazi indigókról

A mellékelt sorozat egy indigó felnőttről készült, aki a Japánból származó reiki típusú kézrátételes gyógyászattal kezelte magát mindössze 15 percig (ezért látszik a középső képen a kezelés közben zöldes, gyógyító energia). Az indigók általában alternatív, fejlettebb hozzáállással viszonyulnak elavult sémáinkhoz. Számukra teljesen természetes, hogy energiával gyógyítanak, felsőbb entitásokkal kommunikálnak, alternatív energiákat kutatnak, őszinteségről és szeretetről beszélnek. Ezzel viszik előbbre a világot minden szinten: a gének tudattal való átprogramozásától kezdve az egyén és a társadalom minden aspektusán keresztül a kozmikus változásokig. Emiatt azokkal a kapcsolatokkal általában konfliktusba keverednek (szülők, tanárok, barátok, stb.), melyek tudtukon kívül még a régi sémákhoz ragaszkodva próbálják a változó világ fejlődését visszatartani. Tehát az előző mondat az indigóknak is szól: az indigók környezete nem tudja a régi sémákhoz való ragaszkodása közben, hogy mit csinál valójában. Ha tudják is, akkor pedig nagyon nehezen válnak meg tőle.

Az indigók feladata a harmónia megtartása érdekében az, hogy ezeket az új megoldásokat ne tüntetve, konfliktust generálva próbálják beépíteni a régi társadalomba, hanem inkább saját életükön keresztül példamutatással értessék meg az új sémák létjogosultságát. Tehát inkább iratkozzanak be jógára, ahova biciklivel mennek, hogy megmutassák a kocsiban és a tévé előtt ülő szülőknek, hogy mindezek valóban alkalmazhatóak, és jók.
Az indigók egyik gyengesége a kommunikáció

Bár alapvetően konfliktuskerülők, de nem igazán tudják diplomatikusan kezelni azokat a konfliktusokat, amelyek mély igazságérzetüket sértik. Egyetlen módon segíthetünk ezen a problémán: ha meghallgatjuk őket, és partnerként elgondolkozunk azon, amit mondanak. Rendkívül intelligensek, így a közös gondolkodással saját problémáinkon is segíthetünk valószínűleg, de gyakran az indigók naiv, idealista ötleteit is segíthetjük "földi" keretek közé terelni, hogy azok ténylegesen megvalósulhassanak. Nem ritka, hogy egy indigó nagyszabású ötletével előáll, amely alapjaiban tökéletes, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Nekünk, "földieknek" a dolgunk, hogy megértsük a lényeget, és segítsük azt gyakorlatilag kivitelezhetővé alakítani. Tehát a kulcsszavak az indigókkal való együttműködésben: szeretet, nyitottság, partneri viszony, tolerancia, őszinteség. Mindezek hiányában ahelyett, hogy tanulnánk tőlük, még rosszabbá fajulhat a helyzet: kezelhetetlenné válnak. Ilyenkor hiperaktivitásuk erősödik, kommunikációjuk negatív és antikommunikatív formát vesz fel, és elveszítjük a lehetőséget, hogy ritka kincset adhassanak a kezünkbe. Ehelyett csak problémát fognak okozni, önszántukon kívül.





 





12
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 3 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



aemitsokab
2011. július 4. 07:11

Nem vagyok indigógyerek, de sztem az lényeges, hogy mindig mindenben a felsőbb hatalmak/Isten támogatását kérjük, és azt, hogy mindig minden úgy történjen, ahogy nekünk és minden érintettnek a legjobb. Elképesztő, hogy ez milyen jól működik. Egyszerűen mindig "maguktól adódnak" a dolgok. Minden csodálatosan elintéződik, megoldódik, soxor olyan módon, ami eredetileg eszünkbe se jutott volna. Tehát az identitásukkal/körülményekkel küszködő fénymunkásoknak, indigógyerekeknek is azt javaslom, hogy kérjék Isten/a felsőbb hatalmak támogatását. Igazából sztem ezt minden fénymunkásnak eleve tudnia kellene egyébként is...

auraszakerto
2009. május 30. 09:57

Sziasztok. Valami félreértés lehetett a cikkben: mindannyian indigó aurával születünk, de ezzel nem azt mondtam, hogy a klasszikus indigógyerekek vagyunk mindannyian, majd mégsem!!! Sőt, a legelső hónapokban tejfehér, kristályszerű auránk van, majd indigó, majd babakék-babarózsaszín, és pubertáns kor előtt és közben majdnem mindenki felveszi az egész életére vonatkozó alapszínt. Remélem sikerült a félreértéseket feloldani... Üdv Tas

Weetza
2009. május 18. 20:28

A hiperaktivitás baromság. Meg az is barom, aki azt kitalálta. Ilyen nincs, ez nonszensz. Egy gyerek ELEVE aktív, az a természetes: hogy életvidám, tele van energiával. MINDEN ember egyedi és különleges, akár indigónak születik, akár nem. Nincsenek kategóriák.

HASZNOS CSOMAG (promóció)