A reinkarnáció - kambodzsai monda

Teljesen elhagyta magát, tehetetlenül hevert az ágyon, és egész nap nyögött fájdalmában. Nem evett, nem ivott, pedig hűséges szolgáti készségesen hordták neki az ételt: nem tudott aludni, és nem törődött semmivel. Már csak hálni járt belé a lélek.

Hiába kérték bánatosan a szülei, régi jó barátai és a bölcs brahmanok. Kilenc brahman sárga öltözetben szútrákat mormolt, és egyfolytában imádkozott egy sarokban, hogy a király magához térjen.
- Ó, királyunk! A sors törvénye az, hogy aki megszületett, az meg is haljon. A fiatalság, szépség tovatűnő állapot. Az, ami egyedül maradandó, a fájdalom. A halandók élete olyan, mint a vízáradat, folyását sem megakadályozni, sem visszatartani nem lehet. Ó, urunk, a királyné most új alakot öltött, más testbe költözött. Amilyen a karmája, olyan a mostani életformája is. Hagyd abba a siránkozást, és szerezz érdemeket a jövendő életedre azzal, hogy jól kormányozod országodat és alattvalóidat!

Lelkére  beszélt az öregeke tanácsa is.
- Felséges királyunk, mi is nagyon sok szeretett hozzávalónkat elveszítettük már. Egy halott, bebalzsamozott asszony miatt ne hanyagold el az országod, és ne hagyd el a néped, hiszen ők a te igazi családod. Gondoskodj róluk, ez kötelességed!

A különböző városokból és erdőkből összegyűltek a leghíresebb remeték, guruk is.
- Ó, királyunk! Ne hagyd el egy halott asszony miatt az országot, hogy az ellenség kezére kerüljön! A te feladatod a kormányzás! Gondolj a következő életedre, és ne tedd tönkre, amit eddig már elértél az igazságosság, a türelem és a jó ítélőképesség terén az ország bölcs kormányzásában!

Hiába volt minden, minden szavuk süket fülekre talált. A király feküdt az ágyán, szemét ki sem nyitotta, lesoványodott, szinte már nem is élt. A gyönyörű Kaszi Királyság vezető nélkül maradt, mint egy juhnyáj pásztor nélkül, mert a király a palotában csak sírt, és a feleségére gondolt reggeltől estig, estétől reggelig, és senki nem tudta megvigasztalni.

Ebben az időben a Himalája hegyei között élt egy szent aszkéta, egy bódhiszattva, aki sok imádkozás, böjtölés és meditáció révén különleges képességre tett szert. Látta belső szemeivel a haldokló királyt a palotában, és elhatározta, hogy segítségére lesz. Mágiáját latba vetve a levegőbe emelkedett, és a királyi palota kertjébe szállt, ahol egy kőpadra telepedett le. Olyan volt, mint egy kőszobor.
A rekkenő déli hőségnek vége volt már, az emberek hazafelé igyekeztek a rizsföldekről.

Egy fiatal brahman jött ki a palotából a kertbe, ott akart meditálni. Meglátta a szent aszkétát, térdre borulva köszöntötte, és leült mellé. A szokásos üdvözlések után az aszkéta megkérdezte a brahmant:
- Mondd, testvérem, a királyod igazságos?
- Igen, igazságos, vagy legalábbis régen az volt. De sajnos meghalt a felesége, és annyira bánkódik, hogy nem is törődik sem az életével, sem a népével. Hét napja sír egyfolytában az ágyában fekve, és egyre csak a halott Ubbari királynét nézi a koporsóban. Nem gondolod, hogy olyan mint egy szent a bánatával?
- Én a királyt nem ismerem - mondta az aszkéta. - De mondd meg neki, hogy ha idejön hozzám, megmutatom neki, milyen alakban született újjá a felesége, és még beszélhet is vele.
Ezt hallva a fiatal pap szélsebesen indult vissza a palotába. Látta, hogy az uralkodó teljesen legyengülve, az ágyról nézi bebalzsamozott feleségét.
A brahman türelmetlenül eltolta az őröket, akik meg akarták állítani, és már messziről kiabálta:
- Királyom, én Ubbari királyné megbízásából jövök.
A király, mint akibe nyilat lőttek, lehanyatlott, és sápadtabb lett a halottnál is. A brahman elmondta neki a szent szerzetessel való találkozását és üzenetét, hogy ha a király meglátogatja őt a kertben, megmutatja a feleségét és a hangját is hallhatja.

A király holtra vált arccal hívta a szolgáit - ez volt az első utasítása a királyné halála óta. Azok boldogan és szélsebesen engedelmeskedtek neki, és hordszéken vitték ki az imént hullott esőtől friss kertbe. A lenyugvó nap sugarai millió kristályként tükröződtek az esőcseppeken. A virágok balzsamos illatot árasztottak, a lótuszok kitárták szirmaikat a tiszta tóban. Mindenhol szépség és harmónia uralkodott.
A király szívét fájdalom szorította össze, mert újra átélte, hogy a királyné ezeken az utakon járt vele, könnyedén, mint egy virágszál, illatosabban, mint egy jázminbokor, hozzásimulva, tündöklő arccal és csodálatos tekintettel.

Egy mozdulattal elküldte a szolgáit, és az aszkétához lépve méltóságteljes, de mély meghajlással üdvözölte.
- Ó, mindentudó - mondta reménykedve -, azt mondták nekem, hogy óriási hatalmad van. Tudnál rajtam segíteni? Látod, elvesztettem a királynémat, és a halála óta a világ nem létezik számomra. Valóban meg tudod mutatni, milyen alakban született újra az én szeretett feleségem?
Az aszkéta maga elé nézett, hallgatott, aztán így szólt:
- Igen, felség, hatalmamban áll megmutatni neked a királynét, és megtehetem azt is, hogy beszélhess vele.
A királyon nagy izgalom vett erőt. Felindulásában eleredtek a könnyei. Imára kulcsolta remegő két kezét:
- Hol van hát? Mutasd meg nekem!
- Ó, uralkodóm - válaszolta az aszkéta - , a királyné, amíg élt, megrészegült a saját szépségétől, és elhanyagolta a kötelességeit. Nem törődött a jó gyakorlásával, a szerzeteseknek nem nyújtott alamizsnát, nem segítette az özvegyeket és árvákat, és elhanyagolt még nagyon sok fontos dolgot. Ezért ebben a kertben született újjá egy ganajtúró bogár formájában.
- Micsoda? Ezt én nem hiszem el! - kiáltotta haragra lobbanva a király.
- Jól van. Miután megmutattam neked, beszélhetsz is vele.