2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Halottak frekvenciája: A Fehér Zaj
2009. november 22.
Nemrég hallottam egy férfi beszámolóját, aki egy halálosnak mondható autóbaleset után, bár végül visszajött, igen messze kalandozott. Húsz percen át beszélt a furcsa utazásról, mégis egy dolog nagyon megmaradt bennem azokból, amiket mondott: egy dolog nagyon fáj, ha nem kérhetsz bocsánatot attól, akit megbántottál, mert ő a földön maradt, és már nem hallja, mit mondasz...
Hirdetés

A Lászlóval készült beszélgetést egyébként az agykontrollosok vették föl, ezért hiteles számomra. Egészen pontosan dr. Domján László beszélget vele arról, mit érzékelt abban az állapotban, amikor azt hitte magáról, hogy jól van, hogy él, miközben szétroncsolt teste a szintén roncs sportautójában feküdt élettelenül.
Nagyon szép gondolatok hangzottak el ebben a beszélgetésben, László lüktetés-féle zenét hallott, és rádöbbent, hogy rég halott szerettei és ismerősei gyűltek köré, hogy segítsenek rajta. A mintegy tíz évvel azelőtt meghalt édesapja nyitotta föl a „szemét”, hogy meghalt, ő mutatta meg a kocsiban vérző, összeroncsolt testet, és azt is mondta, hogy fiam, korán jöttél. A körégyűlt lelkekkel, ha volt még dolga, azt megbeszélte, aztán egyre feljebb emelkedett, egyre távolabb a baleset helyszínétől, ahol időközben összegyűltek az emberek, akiknek hallotta a gondolatát, és ahogy eltávolodott, úgy lett egyre könnyebb és könnyebb. Miután megértette, hogy meghalt, boldog lett, és azt gondolta, ha ez a halál, akkor ez csodálatos.
Ezután egy mesebeli, rét-szerű helyre ért, ami mégsem rét volt, mert inkább fények voltak, mint fűk és virágok, mégis maga volt a csoda. Ott történt, hogy elkezdődött az a bizonyos film, amin végignézhette az életét. Egyszerre volt szereplője és megfigyelője az életének. Megtapasztalta, amit akkor gondolt, amit beszélt, és amit tett. Tudta, miért gondolta, mondta, tette azt, és hirtelen azt is tudta, mit kellett volna gondolnia, mondania, tennie. Ha olyan történet pergett a filmen, amiben László megbántott valakit, és nem kért tőle bocsánatot, az mérhetetlen szomorúsággal töltötte el. Főleg azért, mert már nem tehette jóvá, hiszen gondolatban megkövetni valakit nem egyenlő a valódi bocsánatkéréssel.
Ekkor az jutott eszembe, hogy hiszen – többek között – talán ezért van, hogy a halottak mindenképpen üzenni akarnak nekünk, élőknek. Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni. És azok az energiák pedig, ki tudja, mi módon „csapódnak le” a mi földi világunkban.
A kopogó szellemek például zörejeket, surranásokat, koppanásokat hallatnak. Levernek, felborítanak dolgokat. Feltehetően ezt nem szándékosan teszik, hanem az a hatalmas energia, amivel az üzenetüket, mondandójukat akarják eljuttatni hozzánk, ezt az eredményt hozza.
Mivel energiáról beszélünk, nagyon is elképzelhető, hogy az üzenet rezgése, frekvenciája megzavarja más – frekvenciákat kibocsátó – szerkezet működését.
Amikor a rádiónknak egyszer csak elállítódik a csatornája, és a toplista helyett hirtelen csak recsegést hallunk, és dühösen tekergetni kezdjük a keresőgombot, nem is gondolunk arra, hogy talán egy halottunk szeretne üzenni nekünk, és az ő energiái zavarták meg a rádióadást.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Nemrég meghalt egy szeretett rokonunk, aki velünk élt és élete utolsó részében mi ápoltuk.
Tisztességben eltemettük(katolikus temetés),és sokat imádkoztunk lelki üdvéért.
De azóta 2 furcsaság történt velem ami igen elgondolkoztat.Az 1. egy meleg nyári este lefeküdtem aludni.Nagyon meleg volt, ablakok ki voltak nyitva, gondoltam a szoba ajtót is kinyitom, hogy jobb legyen a huzat(a meghalt rokonom szobája az enyémből nyilott, és mindig be olt csukva az ajtaja, még nyáron is hogy ne zavarjon ha este véletlenül felkell.Miután meghalt én mindig becsuktam ezt az ajtót , mint ahogy életében volt.)Nos azon a nyári estén inkább kinyitottam...de sajnos nem kellett volna.Úgy hajnali 2-3 óra felé arra kelletem fel, hogy a meleg ellenére lúdbőrös lett a bőröm és hirtelen fázni kezdtem.A ház előtt utcai lámpa van ami éjszaka ha nincs a redőny teljesen lehúzva akkor bevilágít a szobába.Mikor felébredtem nem hittem a szememnek.A rokonom abban a ruhában amiben el lett temetve ott sétált fel alá az ablaka előtt a szobájában, míg észre nem vette hogy figyelem. ekkor egy pillanatra rám nézett és eltűnt.Hát akkora adrenalinbomba ért hogy napokig nem tudtam csak 1-2 órát aludni esténként.Azon nyomban becsuktam az ajtót.
A 2.eset: szobájában nagyon régi antik bútorok voltak és szinte mindegyik nyikorgott amikor ki lett nyitva az ajtaja.Egyik hajnalban arra kelltem fel, hogy mindegyik szekrény ajtaja egymás után kinyílik, ágyamban feküdve csak azt a recsgő hangot hallottam, pedig sem ajtó, sem ablak nem volt nyitva,tehát huzat sem volt. Csak reggel mertem bemenni a szobába, de ami fogadott arra szavakat nem találok.Az egyik szekrényében volt pár régi kabátom mert máshova már nem tudtam elrakni, ezért ott voltak tárolva.Reggelra mindegyik ki volt dobálva, és a szekrény előtt voltak szétszórva!
Reggel még édesanyám is kérdezte, hogy a szekrényajtókat ki nyitogatta, mert még az ő szobájában is lehetett hallani hogy nyekeregnek.Ezenkívűl volt még hogy este lépteket lehetett hallani vagy csoszogást (mert már nehezen bírt lépkedni élete utolsó részében).Volt hogy a léptek hangja egészen a szobámig jött de ott abba maradt hát ilyenkor még a villanyt sem mertem felkapcsolni.
Hát aki nem hisz a szellemekben,kívánom neki hogy éljen át ilyen dolgokat, és valószínűleg nem fog kételkedni ezekben a jelenségekben.
Ui: Tanultam pszichológiát és tudom hogy erre is racionális magyarázatot kellene keresni ( ha van),de ezek a jelenségek túlmutatnak jelenlegi felfogóképességünkön.
Totál be szarok etöl játék közbe ugy hagytam a gépet egy vételen hosszú sávon és valami fura beszédet hallotam én nem vágom de igy nem lehet lenni normál választ
Elgondolkodtato,
hogy emberek mennyire keves informaciot kapnak a Valosagrol..
A halal nem felelmetes. Van Elet utana is. Csak egy masfajta letezesben. Az Elet Energia. Az Energia pedig nem vesz el, csak atalakul. Minden kommunikacio adva van mindekinek, csak tiszta lelkulet es tiszta sziv kell hozza.
Amikor valaki kommunikalni akar csak erosen gondoljon az illetore, elobb vagy utobb eroteljesebb gondolatai lesznek valaszkent, varatlan eroteljes elmenysorozatok gondolatban a lelki szemei elott, szinte minden lepereg ujra es ujra, ezekre kell odafigyelni eloszor...es igenis kommunikalnak, nem egy de kulonbozo frequenciakon. Annak, akinek minden csakraja nyitva van es felemelte a kundalinit onmagaban, az hall, valoban Hall. Ez evvel jar, mert ok halljak a gondolatainkat es erre reagalnak -ezekre valaszolnak, es a valaszaik a kulonbozo csakrakon kulonbozo frequenciakon aramlanak, es akiben ezek a csakrak nyitva vannak az hallja, egeszen egyszeruen.
Ez van. Ez a franko.
Nincsen ettol semmi felni valo, sot. Jobban jar az egesz vilag, ha az elkovetkezo par evben erre jobban odafigyelunk.... mert nagyon is nem veletlen..... Remelem van aki erti, mire gondolok.
Az teny es valo hogy frequencia poolban jobban lehet eszlelni, komputerhez kozel, ilyesmi...www.szeretetegyseg.hu
(bingo)
Két lehetőség van a halottak frekvenciáján:
1 - Eltávolodni a rádiófrekvenciás interferencia-pontból (kikapcsolni a GSM-et, mikrót stb)
2 - Elektroszmog elhárítást végezni http://elektroszmog.lap.hu/
Van még egy ráadás lehetőség: ELGONDOLKODNI pl. az alábbiakon:
http://www.idokep.hu/print.php?id=514
(Különösen érdekes a fehér zaj és a sok halottal járó események kapcsolata!!!)
Ugy tudom ,a hidroglóbusz feltalálója Magyar volt ,de jó lenne többet tudni róla....
Szerintem nagyon érdekes dolgok ezek.Aki nem nyitott az újra a másra nem képes ezt befogadni,más szemszögből látni ezeket a dolgokat,addig sajnos mindig ez lesz!Emberi butaság!
Kedves Astronet Csapat ! Nagyszerü lehetöség ez a hozzászólás , de szerintem egy kicsit cenzúrára szorul . Mármint a bunkók miatt . Egymást lehülyézni , büdös kocsmákban szokás.
Szerintem nagyon érdekes,elgondolkodtató,tényleg van az "odaát"? Olyan hátborzis kicsit nekem,de jó.Az okoskodók meg nem biztos hogy kell hogy itt hallassák a hangjukat,főleg nem igy.Szivesen olvasom az lyen és hasonló témájú cikkeket,jöhet belőle még! Csaó.
Kedves Olvasóink! A világ attól színes, hogy mindannyian mások vagyunk, és másképp vélekedünk a dolgokról. Kérünk benneteket, hogy próbáljatok meg kultúráltan vitatkozni, ha valamiben nem értetek egyet. Most nem moderáljuk a korábbi bejegyzéseket, mert megszavazzuk nektek a bizalmat, hogy udvariasan, érvekkel is képesek vagytok egymással hozzászólás-csatát vívni. Legyetek szívesek a sértő kifejezéseket mellőzni! Ez nem az az oldal, ahol a másik ember megalázása a sikk... Köszönjük szépen a megértéseteket! Üdvözlettel: az Astronet csapata
Nem fűk, hanem füvek (ott annál a fényes rétszerűségnél), és Kalló Sára hülye.
Kedves Arrogáns (nevesincs) MZS! Nem tudsz olvasni? A cikkből világosan kiderül, hogy az azonos témájú film címe ihlette a cikk címét. Mielőtt osztani kezded az észt, készülj fel alaposabban a témából, különben magadat teszed nevetségessé. Hahaha
Kedves Tudatlan Szerző!
Fehér zajnak azt nevezzük, amikor MINDEN frekvencián azonos intenzitású, teljesen véletlenszerű jel keletkezik. Tehát: ha jelet akar valaki közvetíteni, nem ezt választja.
Nevezzék akkor a szellemek jelét máshogyan, a fehér zaj már egy foglalt szakkifejezés.