2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Tényleg létezik reinkarnáció?
2010. június 1.
Ki tudja biztosan, hogy mi történik velünk a halál után? Aki beszámolhatna erről, sajnos már nem tud, legalább is a számunkra érthető módon semmiképp. És mi történik velünk a halál előtt? Vannak módszerek, amelyekkel – ha nem is minden kétséget kizáróan – kideríthetjük.

A halál sajnos mindannyiunk számára megadatik. Hogy mi történik velünk azután? A keresztények szerint a tisztítótűzbe, majd a mennyországba, rossz esetben a pokolba kerülünk. A materialisták gúnyosan ingatják a fejüket, szétrothadó testről, kukacokról, végleges pusztulásról beszélnek. A keleti vallások hívői viszont úgy tartják, lelkük újjászületik egy másik testben. Egyesek szerint növényben, állatban is újraszülethetünk, mások viszont ennyire azért nem „fanatikusak”, és kizárólag arról mernek ábrándozni, hogy haláluk után ismét emberek lesznek.
Az ember, amióta csak rádöbbent arra, hogy halandó, kézzel-lábbal küzd ez ellen, és mindenféle mesékkel igyekszik nyugtatgatni magát, hogy mégse hal meg igazán, legfeljebb átalakul – mondják a szkeptikusok. Sigmund Freud – a pszichoanalízis atyja – például úgy vélekedik, hogy mindenféle vallás, amely a túlvilági léttel kecsegtet, bizonyos „össznépi neurózis”. Én azok közé tartozom, akik (lelkük védelmére, neurózisból vagy sem) hiszem, hogy mint minden energia, az emberi lélek sem vész el, legfeljebb más megtestesülésben létezik tovább. Hogy reinkarnálódik-e vagy a mennybe jut, nos, fogalmam sincs. De nagyon szeretném megtudni.
Manapság bárki elmehet egy szakemberhez, aki különböző módszerekkel olyan tudatállapotba juttatja, hogy képes legyen kalandozni a fantáziái – vagy előző életei – között. Azért említem a fantáziálást, mert nem igazán bizonyítható, hogy a hipnózisban lévő ember, aki különböző látomásairól számol be, valóban egy előző életében kóborolt, vagy csupán színes fantáziája, lelki állapota, vágyai-szorongásai képekbe tömörült halmazából szemezgetett.
Hirdetés
Bárhonnan nézzük is, rábukkanunk
De ha lelkünk legmélyére nézünk, valami mégis azt súgja, muszáj, hogy legyen valami a halál után (helyett). Muszáj, hogy folytatódjon, ne érjen véget, kezdődjön újra, még ha pocsék is volt az egész, és soha nem vehettük meg magunknak azt a helyes kis tévés, jacuzzis fürdőkádat, se a tűzpiros, nyitott Mercit. Hiszen a végességet felfogni az ember számára épp oly lehetetlen, mint a végtelent. Miklósi István természetgyógyász, ezoterikus gondolkodó így ír a reinkarnációról: „Az összes világvallás tartalmazza a reinkarnáció tanát. A hinduizmus és buddhizmus nyíltan, a másik három világvallás pedig burkoltan, a misztikus iskoláiban, tehát a judaizmus a Kabbalában, az iszlám a szufizmusban. A kereszténységen belül talán a Templomos Lovagrend volt a legismertebb titkos társaság, mely magáénak vallotta az újjászületések tanát. A keresztény egyház a második konstantinápolyi zsinaton 553-ban hozott rendelettel dekanonizálta a reinkarnációra vonatkozó részeket, de a Biblia szakértői mind az Ó-, mind az Újszövetségben találnak erre vonatkozó utalásokat, összesen mintegy két tucatnyit. A legismertebb közülük, amikor Jézus Keresztelő Szent Jánost Illés prófétával azonosítja. Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ebben a témában ennyire nagy az egyetértés a világvallások között, még ha az ötből három nem is akarja a széles tömegek „orrára kötni” a dolgot?”
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








A Biblia számos verse megerősíti a reinkarnáció létezését.
A Biblia egyik epizódjában Jézus Illés reinkarnációjával azonosítja Keresztelő Jánost. Ez az egyik leginkább egyértelmű kijelentése a reinkarnációról:
„Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.
És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala. – Máté 11.13-14
A fenti versben Jézus világosan azt mondja, hogy Keresztelő János Illés próféta reinkarnációja. Később megismétli:
„És megkérdezték őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít.
De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképen az ember fiának is szenvednie kell majd őtőlük.
Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.” – Máté 17.10-13
Jézus nagyon világosan kijelentette, hogy Keresztelő János Illés reinkarnációja. Még a tanítványok is megértették. Ez az azonosítás nagyon fontos, amikor a Biblia jövendöléséről van szó. Jánost Illéssel azonosítva, Jézus a Messiással azonosította magát. A héber írások megemlítik a különleges jeleket, amelyek megelőzik a Messiás eljövetelét. Az egyik az, hogy előbb Illés tér vissza.
„Imé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljőn az Úrnak nagy és félelmetes napja.” – Mal. 4.5
Ez Isten egyik nagy Messiás-ígérete, amit a Bibliában találunk. A János = Illés említése egyértelműen a reinkarnáció realitását demonstrálja. Ebből két fontos következtetést vonhatunk le:
1. a héber írások azt jövendölték, hogy maga Illés tér vissza a Messiás eljövetele előtt, nem valaki, aki hasonlít hozzá, vagy ugyanaz a küldetése, hanem ő maga,
2. Jézus Jánost mondta Illésnek, amikor kijelentette, hogy Illés már eljött.
A fenti következtetések alapján vagy az a), vagy a b) igaz:
a) János maga Illés volt, ami azt jelenti, Illés reinkarnálódott, mint Keresztelő János. És ha ez igaz, akkor a reinkarnációnak ismét bele kell tartoznia a keresztény teológiába. Ez azt is jelenti, el kell vetni azt a felfogást, hogy a holttestek kimásznak a sírokból az ítélet napján. Vagy,
b) János nem a reinkarnálódott Illés volt, ami azt jelenti, hogy nem maga Illés tért vissza. És ha ez igaz, akkor vagy az 1), vagy a 2) igaz:
1) nem vált valóra Malakiás jövendölése arról, hogy Illés visszatér az életbe a Messiás eljövetele előtt. Ez azt jelentené, hogy Isten nem tartja meg az ígéretét, és a Biblia tévedhet, vagy:
2) Jézus nem a Messiás.
A fenti logika alapján a következő következtetések közül csak egy igaz:
I. a reinkarnáció valóság, vagy
II. Jézus nem a Messiás, vagy
III. a Biblia jövendölései nem megbízhatók.
Ezt a logikát nem lehet megkerülni. A fenti opcióknak csak az egyike lehet igaz. És mert Jézus nyíltan és egyenesen állítja, hogy János = Illés, akkor csak az a) lehet logikusan igaz.
János lefejezése után Jézus néhány tanítványát felvitte egy hegy tetejére, és átváltozott fénylénnyé. Illés és Mózes velük voltak a hegyen. (Márk 9.2-13)
A tanítványok látták Illés szellemét, ismét töprengtek Illés szerepéről, Jézus pedig ismét kijelentette, hogy János Illés reinkarnációja.
A napként ragyogó, és hófehér fényruhás Jézus éppen olyan, mint sok halálközeli élményben. Jézus elváltozása vagy megdicsőülése csak egy a Biblia számos eseménye közül, amelyek megfelelnek a halálközeli élményeknek.
A másik dolog, hogy Illés és Mózes szellemeinek megjelenése megcáfolja azt a nézetet, hogy az emberek a sírban alszanak az utolsó napig. Más szavakkal, cáfolja a feltámadás tanítását.
A reinkarnációban kételkedők szívesen idézik a Biblia következő versét, hogy megcáfolják Jézus világos tanítását Illés mint Keresztelő János reinkarnációjáról:
„És ez őelőtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.” – Lukács 1.17
A szkeptikusok azt állítják, eszerint János csak egy próféta, akinek ugyanaz volt a feladata, mint Illésnek – nem a reinkarnációja. De ez nem az, amit a vers mond. A vers tökéletes meghatározást ad a reinkarnációról: a személy lelkének és erejének visszatérése egy másik testben. A lélek és az erő az, ami reinkarnálódik. A vers tehát világosan azt mondja, hogy Keresztelő Jánosban megvolt Illés lelke és ereje. Pontosan ezt jelenti a reinkarnáció. Ennél nem lehet világosabb.
Bár János Illés élő lelkét hordozta, nem hordozta a tudatos elméjét és emlékezetét. A reinkarnációban csak a szellem magasabb tudata vesz részt. János tagadta, hogy Illés lenne, mert nem rendelkezett Illés tudatos elméjével és a múltbeli életének emlékeivel. Illés a Biblia következő versében tagadja, hogy Illés lenne:
„És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Nem Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem…
Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” – János 1.21-27
Látjuk, hogy a Jánost faggató farizeusok egy ószövetségi próféta reinkarnációját várták. És János nem cáfolta a reinkarnációt, amikor azt mondta, nem volt Illés az elmúlt életében. Jézus azonban mindent tudott Jánosról. Jézus jobban tudta, és meg is mondta egyenesen:
„Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.
A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.
Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.
És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala.
Akinek van füle a hallásra, hallja.” – Máté11.11-15
Kedves Ágnes testvérem,szeretettel üdvözlöm!
Örülök,h ön szerint többet sejt és tud a Marika a Bibliáról mint egy BIBLIA tudós : ) De ez sajnos ez az ön véleménye és nem is állja meg a helyét mivel nem igaz.
Tételezzük fel,hogy ön igazat állit.De akkor vajon mért nem tud ezekről a tényekről amit mindjárt küldeni fogok önnek is szeretettel ajánlom.
A megtérés csak üres szavak valódi háttért tudás nélkül.
Lebecsülheti hozzáértésemet vagy szakértelmemet a Bibliához,ezt alázattal tudomásul veszem.Ám nem szégyen az ha valaki többet tud a másiknál,ez ISTEN Ajándéka.ISTEN Ajándékát birtoklót pedig nem szabad leszólni bárki is rendelkezzen vele.
Ha ön szerint nekem megtérésre van szükségem akkor önnek meg valódi Tudásra a valódi Bibliából.
Köszönöm szépen!
Üdvözlöm Marika hozzászólását! Az igaz,üdvösségre vezető hit Jézus Krisztusból fakad!Kedves tudós,Marika nem tudós, de többet sejt, tud az élet értelméről, mint ön!Ön csak kutasson, de az igazság egyszerű ismeretére nem fog eljutni, csak akkor , ha szoros kapcsolatba kerül Jézussal, az Atyával és a Szentlélekkel, vagyis a Szentháromsággal.A Szentháromság pedig a keresztény vallás(legfőképpen a katolikus)egyházon keresztül közvetíti igazságait! Tehát kedves tudós, mindenekelőtt megtérésre van önnek szüksége!
Kedves Biblia tudós!Bár megfogadtam, hogy nem reagálok többé az ön írásaira, de az utolsó mondatait nem hagyhatom válasz nélkül. Sötét és gonosz erőt követnék? Hát ez érdekes következtetés, mikor folyton a szeretet fontosságáról beszélek! A gonosz ellentmond a szeretetnek!!Ön teljesen kifordítja, félremagyarázza a hozzászólásomat, miként Jézus tanítását is. Legegyszerűbb önnek az én véleményemet úgy „ejteni”, hogy gonosz erőt követek. Ez mosolyra fakaszt és felháborít is egyben. Majd megtudja az igazságot, amit a katolikus egyház tanít a papok által, ha Jézus eljön dicsőségben/ Krisztus második eljövetele/.Ez az egyház Krisztus egyháza, Őt közvetíti az embereknek, az igazságot közvetíti. Miért írja, hogy valljam meg hitemet? Nem folyton ezt vallottam az eddigiekben is?Most sem fogok másként nyilatkozni. Az Úr Jézus nemcsak Isten volt, mint ahogy írta, hanem most is Isten, Ő aki VAN. Isten egyszülött Fia. Közbenjár értünk az Atyánál.
A papok Jézus pásztorai a földön, hatalommal felruházva az Isten által. Ezt a sátán nagyon jól tudja, ezért ők „kövér bárányok”a szemében. Jobban támadja őket kísértésekkel. Mivel emberek, ők is esendőek, sajnos elbukhatnak./ pedofília és egyéb bűnök/. Nekünk, keresztényeknek imádkoznunk kell az ilyen megtévedt papokért, hogy felismerjék bűneiket, megbánják, és a jó Istentől alázatosan bocsánatot kérjenek. Az Isten bocsánatot ad az ilyen bűnbánó, őszinte léleknek.(Lásd.a bibliai Péter háromszori Jézus tagadása, mégis Isten ráépítette Egyházát/).Felháborító, hogy a katolikus egyház tekintélyét, igaz voltát a megtévedt papok miatt megpróbálják aláásni. Ez az ellenségnek jó vesszőparipálya. A gonosz beférkőzött az egyházba is sajnos, most a maga Nagypéntekét éli az egyház, de a gonosz nem tudja megsemmisíteni, a Nagypéntek, a rossz események után jön a Feltámadás, a győzelem!
Már pedig a kereszténység valódi üzenete az az örömhír, hogy van örök élet, ahová vágynunk kell. De csak úgy vágyunk utána, ha szeretjük Istent. Tehát az Istenszeretet és az örök élet utáni vágy nem zárja ki egymást!Ki foglalkozik az örök élettel, ha Istent nem szereti, sőt még létét tagadja is!!!Elszédíti őket a világ körforgása, csábítása, szennye!
A halálon túl, igen is van örök kárhozat .Ez Jézus kijelentése! Nem hazug emberek kitalációja. Többek között az is benne van a bibliába, mint pl.”Távozzatok az örök tűzre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz”. Isten nem akarja ezt a kárhozatot, azért halt rettenetes kínhalált az engesztelés legszentebb oltárán, a kereszten! Attól hogy van örök szenvedés, nem azt jelenti, hogy kegyetlen az Isten! Ő annyira szeret, hogy meghalt értünk! De amilyen irgalmas, szerető Isten, ugyanolyan igazságos is!Ő megadja minden embernek a kegyelmet, kinek milyen formában, hogy felismerje földi életében az Istent. Az Ő parancsai szerint éljen, vagyis nagyon jó ember legyen, szeresse Istent és embertársait. De aki keményen ellenáll a kegyelemnek, eldobja Isten létét, gonosz életet él, kegyetlen embertársaival stb., sőt még haláltusájában is ellentmond Istennek, annyira megáltalkodott a rosszban ,az ilyen lélek magát taszítja az örök tűzre, nem az Isten. Pedig Jézus az embert halálában is szinte kérleli, hogy ne mondjon neki ellen!Az ilyen ember visszautasítja az Örök Életet!Az Isten pedig nem fogja akarata ellenére a Mennyországba helyezni!A rossz magát vonja ki a forgalomból. Az Istennek igenis fáj ez a magatartás, de szabad akarat van még halálunkban is. Ne hasonlítson inkvizítorokra, én imádkozom az emberek jó útra téréséért, nem szabad erőltetni semmit!
A hithű keresztényt arról is fel lehet ismerni, hogy imádkozik a gonosz úton járó emberekért, hogy megtérjenek, bűnbánatra jussanak, legyőzzék magukban a bűnt Jézus segítségével. Ez az irgalmasság lelki cselekedetei Isten segítségével. A keresztények életének Krisztus követésének kell lenni!Tehát az áldozat, önmegtagadás, mértéktartás a világ dolgaiban, ima, jócselekedet stb.Az igaz keresztények áldozata, imája tartja fennt ma ezt a mocsokban fetrengő világot, amely már ilyen formában megérett a pusztulásra!
Arra a kérdésre, mi lesz a sok hitetlen millióival?A hit csíráját egyébként mindenkibe beültette az Isten, ha életében nem tért meg, halálában majd felismeri megváltóját, ahol színről-színre látja. Ugyanez vonatkozik a bennszülöttekre és a szellemi sérültekre is. Halálában mindenki teljes tudatra jut, képes felismerni üdvözítőjét. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Marika!
Azzal tökéletesen egyet értek,hogy Ur Jézus Isten "volt" és bocsánatot kérek ha inkább a Biblia és az Ő Tanításait emeltem ki mint a Személyiségét.De tudni kell,hogy Tanításai a Biblia és Ur Jézus között nincs különbség ugyanis a Biblia ISTEN Igéje.
A kerszténység valódi üzenete nem az örök élet utánni sóvárgás hanem az Istenszeretet elérése.
Meg kell érteni,hogy van pokol de ott nincs örök kárhozat,hiszen az UR végtelenül könyörületes.Ön is jól tudja,hogy mennyi és mennyi embert nem érdekel a Vallás,milliárdos számokban mérhető ez.Az a rengeteg ember hiába lett megteremtve ISTEN Által?ISTEN megsemmisíti őket?Ön szerint ISTEN gyilkos???Vagy gonosz módon örökre kárhozatra ítéli,és ők még egy imát sem mondhatnak szabadulásukért,ISTEN ennyire szigoru és kegyetlen lenne?Válaszoljon ezekre a kérdésekre.Be kell látnia,hogy amiket ön ír butaság,mert ISTEN egyeltalán nem ilyen.
Emlékszik még az inkvizícióra???Ők kínoztak embereket hogyha nem térnek meg akkor örök kárhozatban lesz részük.Ön is ezt tenné most ha lenne hozzá hatalma???
Azt mondja,hogy ön hisz Ur Jézus Krisztusban.Eszik ön hust??Ha igen akkor hol van az Ur Jézus iránti szeretete???
Persze,hogy megteheti,hogy nem válaszol ám ez nem más mint menekvés az Ur Jézus Igazsága elöl ahhoz a valláshoz amit az emberek találtak ki,ám ez nem fogja megmenteni önt a pokoltól.
Most itt a lehetőség,hogy megvalja Hitét az emberek előtt,azzal hogy válaszol kérdéseimre nem pedig gyáván elfutni,ugyanis amikor Ur Jézus elkapták Ő sem futott el.Alázatosan válaszolt a Hozzá intézett válaszoknak.
Sajnállom,hogy ennyire elferdítik önök Ur Jézus Igazságát,ezért van ma ott a világ ahol van,és egyre több a pedofil pap botrány mert az álpapok nem tudják az Igazságot.
Ami pedig kényelmes azt könnyen elhiszik az emberek hiszen ki ne akarna örökké élni,ezzel csalogatják be a nem tul értelmes lelkeket.
Szomoruan olvasom ki soraiból,hogyha önnek rossz gyermeke lenne akkor megölné vagy örök időre börtönbe zárnáná ahol pokoli szenvedéseket kellene áttélnie és ezt ön mosolyogva nézné egy lukon.De a legnagyobb bün az,hogy ilyennek képzeli ISTENT és Ur Jézust is,ez egyenesen fölháborító!
De ne feledje aki ilyet kíván másoknak az könnyen hasonló helyzetben találhatja magát.
Én továbbra is azt mondom,hogy szeresse azokat is akik most ebben az életükben még nem alkalmasak arra,hogy hívők legyenek és ne ítélje őket hazug emberek kitalálta örök kárhozatra.Ön sem egy élet alatt jutott el idáig.És mi van azokkal az emberekkel akik szellemileg sérültek vagy primitív benszülöttek??Sosem hallottak Ur Jézusról mert így nőtek föl.Erre mi a válasza??? : ) Látja látja,persze,hogy nem fog válaszolni mert nem is tud,az örök kárhozat még az ösrobbanás elméletnél is rosszabb lássa be,ez is csak egy elmélet.A világ nem ugy müködik,hogy aki rossz azt örökre kivonjuk a forgalomból.Hol a szeretet,a megbocsájtás,hol a könyörületesség és az eggyüttérzés????? ISTEN képtelen lenne ilyen Érzésekre?Mért érzem ugy,hogy ön nem is ISTENT követi hanem egy nagyon Sötét és Gonosz Erőt????
Minden Dicsőséget Ur Jézusnak,a Felszabadítónak!!A Megváltónak!!!Az UR óvja önt és a hasonló gondolkodásuakat és kívánom tiszta szívből,hogy világosítsa meg szívüket és elméjüket.
Kedves Biblia tudós! Az örömhírt Jézus Krisztus hozta el nekünk születésével és meghalt a keresztfán az emberiségért, hogy mi is, akik hiszünk benne, vele éljünk a Mennyországban. Ez az örök élet.Soha nem nevezte ön Jézus Krisztust Istennek, Ő a mi megváltó Istenünk, a Szentháromság (Atya Fiú és Szentlélek) egyik személye.Ez a kereszténység lényege kedves ismeretlen, hogy hiszünk, remélünk a Szentháromságban, Aki nekünk örök életet ad.Az újszövetség Jézus örömhíréről szól, olvassa el mindenki, és nem a lélekvándorlásról.Egyébként Jézus sokat beszélt az örök tűzről, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.Ha örökről beszélt, akkor nincs vége. Kedves biblia tudós, egyszerűen nem tudom elfogadni az ön fejtegetéseit!Sok ellentmondást vettem észre benne, de ez a fórum nem megfelelő, hogy ezekről párbeszédet folytassunk. Úgy látom, csak abban értünk egyet, hogy szeretetben kell leélni életünket, és ez így jó!De minden más fontos kérdésben, amit már írtam is , nem értek egyet, bármilyen tudós is legyen ön.Én a katolikus egyház által hirdetett tanításokban hiszek rendületlenül, ez Krisztus, a Fiúisten egyháza.A többi egyházat az emberek alkották.Ön még nem nevezte meg egyházát, bár sejtem melyik lehet, de az biztos, hogy jól elferdítik, félremagyarázzák Krisztus örömhírét.Én is imádkozom önért, és a hasonló gondolkodásúakért, hogy ismerjék meg Jézus, és az egész Szentháromság lényegét.Kedves Biblia tudós, én már az ön írásaira nem fogok többet reagálni, hiszen a párbeszédünk meddő.De minden jót kívánok önnek.Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Kedves hozzászolók!
MINDENKIVEL tudatom az örömhírt,hogy igen is van lélekvándorlás és nincs örök kárhozat a pokolban.Da ha valóban saját kezünkbe akarjuk venni sorsunkat akkor nem árt megismerni közelebbről is a Lélekvándorlás örök Tudományát.
Az elismert Biblia tudós Origenész egyházatya így írt aki még tanított a lélekvándorlásról (Kr.u.185-254) de aztán hatalomra éhes "vallási" vezetők (Kr.u. 533-ban Második Konstantinápolyi Zsinat) megpróbálták teljesen kitörölni a Biblia oldalairól,de szerencsére még így is fenn maradtt.Ezzel magyarázható,hogy a kereszténység sok mai híve számára a lélekvándorlás gondolata teljesen idegennek tünik.
"A gonoszra való hajlam miatt bizonyos lelkek...testet öltenek,először emberit,majd oktalan szenvedélyeik miatt emberi életük kiszabott idejének letöltése után különféle állatokká változnak,melyekből lesüllyednek a növényi élet szintjére.Ebből az állapotból ugyanazokon a szinteken keresztül ujra felemelkedhet,és visszahelyeztetnek Mennybéli helyükre."
Sok keresztény hívő ugy gondolja,hogy a lélekvándorlás feleslegessé teszi Ur Jézus Krisztus kereszthalálát és gunyt üz Belőlle.Ám ezt csak azért gondolhatják így mert még mindig nem sikerült megérteniük a Lélekvándorlás örök Tudományát,de se baj majd következő életükben hiszen az UR végtelenül türelmes ezért is hozta létre a lélekvándorlás körforgását,van ídő megváltozni nem gyakorol szabad akaratunkra nyomást,hogy sietnünk kell megjavulni,mert az már nem szabad akarat.
Ám aki figyelmen kívül hagyja az UR lélekvándorlását és Ur Jézus erkölcsi Tanításait könnyen egy alacsonyabb testben találhatja magát.
Azok a keresztény hívők pedig akik azonnal fel akarnak szabadulni haláluk után,hogy gyorsan a kényelmes Mennyországba kerüljenek valójában még mindig nem értették meg Ur Jézus Üzenetét,mert a vallás célja nem a lélekvándorlásból való felszabadulás (bár ezt is megkapjuk) hanem valójában az UR Iránti őszinte Istenszeretet.
Tehát akiknek céljuk odaátt van és nem a szívükben valójában ők még nem igazi hívők,vagyis nem őszinték,mert csak saját kényelmükre gondolnak haláluk után.
Van egy másik fórum oda is felteszem,oda már írtam többször is:(Tényleg létezik reinkarnáció?)
Kedves Marika!
Írtam önnek a (Lélekvándorlás, avagy: tudás egy másik életünkből) nevezetü fórumba,de még nem válaszolt rájuk.Megtisztelne ha válaszolna rájuk,köszönöm szépen.Minden jót.
Kedves Marika,kedves Istentestvérem! (2010.szeptember 11.-írására reagálnék)
"Nekem tökéletesen megfelel a pokol is”.Hát az Isten őrizze meg önt, és minden embert a kárhozat helyétől!!"
Nincs örök kárhozat,akik a pokoli világokba kerülnek miután letöltötték büntetésüket ujból ide születnek vissza.Igen ISTEN őrizzen meg mindenkit a pokoli világoktól de ne feledkezzünk meg arról,hogy mégis létezik és bizony most is sokan vannak ott.És vajon KI hozta létre ezt a helyet??????Igen az ISTEN őrizzen meg mindenkit ettől a helytől de ott a szabad akarat is,ami még ISTEN sem sérthet meg.
De nincs örök kárhozat,mert az ellenkezik az Igazságosság és a Szeretet Törvényével.
Ön hozta elő Szent Pál Szeretet himnuszát,valyon van-e nagyobb szretet annál,hogy valaki a felszabadulás helyett a pokoli világot válassza,hogy lelkileg segítse az ott élő bünös Istentestvéreit???Vajon nem ez a Szeretet Himnusz lényege???
Ur Jézus vajon nem válalta értünk a pokoli szenvedést?????Vajon mért nem maradt Ott ahová ön igyekszik???
"Még hogy az Atya Jézust marasztalta!!!!"
Ezekszerint ön ugy állítja be Ur Jézus Tökéletes Személyét,hogy Őt küldeni kellett és Ő jött is mint egy szotfogadó szolga?????
Neeem.Ő sokkal több volt mint holmi szótfogadó szolga.Igen is önként ,szabad akaratából (ugyanis Neki is van) jött ide,mert annyira szerette ATYJÁT és minket.Neki nem kellett szolni,utasítani vagy ráparancsolni.Amikor az UR Tudomására jutott,hogy Ur Jézus szeretett Gyermeke pokoli szenvedésnek akarja kitenni magát igen is marasztalta Gyermekét.És nem pedig örült,hogy ilyenre készül,hiszen Ő MAGA is megoldotta volna a feladatot,hiszen teljesen Önellátó és Független,nincs rászorulva senki segítségére.
Ám Ur Jézus az ATYJA Iránt érzett mélységesen tiszta és őszinte Szeretetéből most nem RÁ hanem Szívére hallgatott.
"Azt hiszem, nincs értelme tovább párbeszédet folytatnunk, úgy sem jutunk közös nevezőre! "
Sajnállom és imátkozni fogok önért,hogy nyíiljon meg szíve és be tudja fogadni szívébe a valódi Ur Jézus Üzenetét.
"-Ugy szeressétek egymást ahogy Én Szerettelek benneteket." (Ur Jézus Mondá)
"Soraiból az is kiderült számomra, hogy ön nem keresztény."
Én sosem bántottam meg önt és Hitében sem,de nem kell megbocsájtanom ugyanis ki vagyok én,hogy megharagudjak?
Továbbra is maradok tisztelettel és örök szeretettel.
Kedves Biblia tudós!
Ön egy nagyon jó ember, úgy érzem a soraiból.. Isten áldja meg! De sajnos az Úr Jézusról, a megváltásról, az örök életről, pokolról, az ember örök sorsáról szögesen eltér a véleményünk. Számomra, ne haragudjon, de elképesztő dolgokat állít a fentiekről. Csak egyet a leírt soraiból! „Nekem tökéletesen megfelel a pokol is”.Hát az Isten őrizze meg önt, és minden embert a kárhozat helyétől!!! Még hogy az Atya Jézust marasztalta!!!!Ő küldte, egymással teljes egyetértésben, hogy megváltsa az emberiséget. Már én mindent leírtam a hitemről, nem akarom magamat ismételgetni. Azt hiszem, nincs értelme tovább párbeszédet folytatnunk, úgy sem jutunk közös nevezőre! Soraiból az is kiderült számomra, hogy ön nem keresztény. Nem ismeri el Jézust Isten Fiának, aki értünk szenvedett. De lehet tévedek, akkor bocsásson meg. Minden jót kívánok! Dicsértessék Jézus Krisztus.
Kedves Marika,kedves Isten testvérem ! (2.rész)
"A földi életünket azért kaptuk a Mennyei Atyától, hogy felkészüljünk az örök életre."
Én ugy tudom,hogy nem ezért kaptuk földi életünket hanem azért,hogy elérjük az Istenszeretetet.Nem szép dolog a kényelmes örök élet után vágyakozni miközben szívünkben nincs Istenszeretet.Ne az örök élerte vágyjunk hanem,hogy az UR megadományozzon minket az IRÁNTA való érzett tiszta Istenszeretettel.
"Remélem ön is hiszi, hogy az örök élet, vagyis a Mennyország „kapuját”Jézus Krisztus nyitotta meg nekünk megváltó kínszenvedésével. Ha hiszünk benne, és megbánjuk bűneinket, vele élhetünk örökkön-örökké. "
Nem szép dolog Ur Jézus után vágyakozni ugy,hogy közben arra is vágyunk,hogy Vele élhessünk egy tökéletesen kényelmes helyen ráadásul megint előhozta az örök életet is és ez egy ujabb lelki vágy.
Az őszinte szeretet Ur Jézus iránt azzal is megelégszik,hogy itt ebben a világban életről életre szolgálhatja,és ez teljesen boldoggá teszi őt.Nem vágyik Tökéletes kényelmes életre,nem vágyik örök életre csupán Ur Jézusnak meghódolni teljes szívvel és itt szolálni Őt alázattal.
Nincs más vágyam mint hogy itt ebben a világban szolgálhassam Őt és MENNYI ATYJÁT életről életre.Nekem tökéletesen megfelel a pokol is ha ott is emlékezhetek rá és dicsőithetem ott az elesett lelkeknek akik a testvéreim.Én nem törekszem lelki boldogságra csupán arra,hogy érezzem ott legbelül,hogy "szegény" elégedett és Boldog velem,a többi már nem számít.
És ha testi halálom után megjelenik és felajánlja nekem,hogy még ma Vele fogok lenni a Paradicsomban vissza utasítom ahogy Ő is visza utasította ATYJÁT mikor elindult ide és Ő marasztalta.
"Szegény" milyen boldog lesz velem,hogy nem vágyom felszabadulásra és én is,hogy látom Rajta hogy boldog... (majd még folytatom,nincs semmi baj Marika)
Kedves Anna!
Szerintem az én fejtegetésemből is kiderült, hogy életünket szeretetben kell leélnünk. Ez a legfontosabb valóban. Az a zsidó, iszlám, protestáns, keresztény stb. jól élje meg a hitét, le nem térve a szeretet útjáról!Szent Pál szeretet himnuszában benne van ennek lényege. Sajnos, különböző vallásúak vagyunk, Isten lényegét különbözőképen értelmezzük. Mivel ezen a fórum oldalon le lehet írni véleményünket, biztos ,hogy ez egy vitát indít el. De az a vita kultúrált, emberhez méltó legyen, senkit ne sértsen meg. Úgy gondolom, hozzászólásaimmal senkit nem sértettem meg, én csak a hitemet vallottam meg Jézus Krisztusban, Aki itt maradt közöttünk a Szent Eucharisztiában . Számomra Ő a szeretet forrása, Belőle töltekezem nap mint nap. Jézus mondta,” Aki megvall engem az emberek előtt én is megvallom Mennyei Atyám előtt”.Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Kedves Marika!
Sajnállom,hogy ön ugy érzi,hogy hiába hoztam föl a vak ember példáját,de én Biblia tudós vagyok és ragaszkodnom kell a Bibliában dokumentált Írásokhoz,nézze el ezt nekem,köszönöm.
Valóban a JÓISTEN Tudja,hogy mért született vakon és Ur Jézus is tudtta a választ amit le is írtak de később kitörölték onnan,elferdítve ezzel az Igazságot,bár a cenzurázás nyomait nem tudtták teljesen kitörölni,fél munkát végeztek a kontárok.
Azt írja,hogy a szülei miatt születhetett akár vaknak is.De ISTEN mért büntet mást mások büne miatt??Én ugy tudom,hogy ISTEN Tökéletesen Igazságos,szóval ez így megint nem jó.
Nem hinném,hogy a pénz a gazdagság a gyökere minden rossznak.Előadásaimon ugyanis vannak nagyon gazdag emberek is.Valamint az UR rá az élő példa hiszen Ő felfoghatatlanul gazdag anyagilag és lelkileg is egyaránt,mégis felfoghatatlanul jóságos és szerény.A gazdagság még nem bün,hiszen szegényen is be lehet kerülni a börtönbe vagy a pokoli bolygóra születni.Szóval ez így megint nem jó Marika.Ráadásul Ur Jézus sem volt szegény,ez tévedés.Lemondott volt de nem szegény.Emberek ezreit tudtta megitatni borral és megetetni hallal,hogy lett volna Ő szegény?Ráadásul állandóan az UR és a Mennyország Bőségét (gazdagságát) dicsőitette.
Most mennem kell ISTEN testvérem,hív az UR szolgálata.Reméllem nem bántottam meg Hitében.Az UR Áldása legyen önnel és mindannyiunkkal.Köszönöm megértését.
Kedves Marika!Már régóta figyelem hozzászólásait,s most érzek késztetést,hogy megszólítsam.Az ön és a többiek polémiája olyan,mint a süket és vak párbeszéde.A vak magyarázza,mi az a zene,s a süket a szivárvány színeiről beszél.Mindkettőnek igaza van,de ez az igazság a másik számára felfoghatatlan,elérhetetlen.Tisztelni kell mindenki hitét,amennyiben az a hit tisztelhető életet eredményez a hívőnek.Nem tök mindegy,hogy van-e reinkarnáció,vagy sem,ha az ember itt most ebben az életében,szeretetben,megértésben,méltó alázatban,a jó felé törekedve él?A múlt elmúlt,változtatni rajta nem lehet.A jövő még nem létezik.Csak a most van,de most aztán emberül kell élni!A többi csak ideológia.
Kedves Biblia tudós! Én nem vagyok biblia kutató, csak egy egyszerű hívő lélek. Nem tudálékoskodni akarok, csak a hitemet megvallani. Hiába hozta fel, kedves ismeretlen a vakon született példáját, akkor sem tudom elfogadni a lélekvándorlást. A jó Isten tudja, miért született az az ember vakon, nem vagyunk Isten, hogy mindenre tudjuk a választ!” Majd odaát megtudjuk mindenre a választ .”Az én gondolatom nem a ti gondolatotok „- mint mondja Jézus.Most ne kutassuk az okokat, csak bízzuk az életünket Jézusra. Váljunk Krisztusivá, azaz az Ö lelkülete éljen bennünk(alázat, megbocsátás, szelídség,türelem, egyszóval a szeretet).Az Isten szeretőknek minden a javukra válik, még a sok rossz is ami ér bennünket életünk folyamán. Visszatérve a bibliai példára, talán születhetett vakon a szülei bűne miatt is. A földi életünket azért kaptuk a Mennyei Atyától, hogy felkészüljünk az örök életre. Remélem ön is hiszi, hogy az örök élet, vagyis a Mennyország „kapuját”Jézus Krisztus nyitotta meg nekünk megváltó kínszenvedésével. Ha hiszünk benne, és megbánjuk bűneinket, vele élhetünk örökkön-örökké. Nekem meg az fáj kedves hozzászóló, hogy Jézusról olyan közömbösen(én így éreztem) írt a végén. Nem egyszerűen fontos, hanem a legfontosabb személy, aki valaha élt a földön. Nem is egyszerűen személy, hanem Isten egyszülött Fia. Ha van lélekvándorlás, mi szükség lett volna Jézus megváltó kínszenvedésére? Az utolsó ítéletkor, mikor lesz a feltámadás, ugye, visszakapjuk testünket! Ha több életünk van , melyik testünket kapjuk vissza?
A szegénység nem Isten igazságtalansága, de Istennel kell megélnünk szegénységünket( Jézus is szegény volt földi életében). Aki Istennel él, az megelégedett, ha szegényen is, de boldog. Mert tartós boldogságot, békét egyedül Ö adhat. A gazdagot meg annyira megszédíti a pénz, hatalom, a pénz utáni hajsza(még több-még több), hogy a lelke soha nem nyugszik meg, tehát boldogtalan. Sok példát látok erre körülöttem. A legtöbb gazdag lelki vakságban szenved.
Kedves hozzászóló, az nagy igazságtalanság lenne Isten részéről, ha az Ő útján járó embert és az olyan embert, aki egész életében visszautasította, káromolta stb., és még halálában is ellentmond Neki, egyformán ítélne meg. ! Ezt megköveteli Isten igazságossága. Egyesek azt mondják, hogy a pokol nem lehet örök, mert a Jó Isten nem lehet annyira kemény, hogy egy pillanatnyi súlyos bűnért örökre büntessen. Isten jósága nem tehetetlen gyöngeség, anyámasszonyos ellágyulás!A Mennyei Atya valóban jó és irgalmas és mindent megbocsát, amit megbánunk, még ha bűneink olyanok is voltak, minta a skarlát, a bűnbánat után fehérre mossa lelkünket. De ha valaki Istennek hátat fordítva él, és így viselkedik a halál perceiben is, nem kér bocsánatot, akkor megérett az örök kárhozatra. Ha nem így lenne, mi értelme lett volna a rettenetes kínszenvedésre?Csak úgy, egy hányaveti élet után nem kaphatjuk meg az örök életet, aminek ilyen nagy ára volt. Igenis, felelősséggel tartozunk a jó Istennek életünkkel, van számadás!!
Higgye el kedves Biblia tudós ,ez az újra és újra megszületés a gonosz csapdája, aki az ember bukását akarja!Ezzel azt akarja elérni, hogy éld az életed ember, majd a következőkbe levezekeled a bűneidért kijáró büntetést !Ha akkor sem, majd megint a következőbe, és így tovább. Ne haragudjon, de engem ez a felfogás mindig bosszant amikor meghallom, egyszerűen ostobaságnak tartom! Jézus mondott ilyet, hogy újjá kell születnünk, de nem testileg, hanem lélekben, ami Jézusban való megtérést jelenti. Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Marika,köszönöm szépen üzenetét!
Akkor nézzük csak,vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést minden szempontból.
Kr.u.533-ban Második Konstantinnápolyi Zsinat eretneknek nyilvánított minden olyan tanítást a Bibliában így az elismert Biblia tudós Origenész nézeteit is mely a lélekvándorlást vallotta.
Amikor Ur Jézust tanítványai faggatták,hogy."Mester ez a születésétől fogva lévő vak ember bünözött vagy a szülei?" természetesen az erre adott választ már sajnos nem találjuk ott,hiszen kitörölték.Ám a tanítványok nem voltak ostobák és a jól feltett kérdés is nagyon sokat elárul a kitörölt válaszról mégha azt törölték is onnan.De persze nem csak ez az egy rész utal a lélekvándorlásra.
A vak ember születésétől fogva vak volt tehát akkor csakis elöző életében bünözhetet mert már eleve így született.Hiszen tudjuk,hogy a betegség-szenvedésnek is oka van,és ha ebben az életben nem találjuk az okot akkor elöző életben kell keresni.Olyan nincs,hogy valaki a Mennyországból ide születve azonnal vakon születik míg más gazdagnak születik,ez igazságtalanság lenne ISTEN Részéről,márpedig Ő pártatlan és Igazságos is.Valamint az is igazságtalan lenne ha valaki ebben az életében tanusított cselekedetei miatt örök kárhozatra lenne ítélve.Ne felejtsük el az örök kapcsolatunkat ISTENNEL,mégha nagyon is bünös vagyok akkor is örökre az Ő gyermeke maradok,és Ő mint TÖKÉLETES ATYA végig nézné örök szenvedésemet ami örökkön örökké tart??ISTENT nagyon sok helyen dicsőitik Türelme,Megbocsájtása és Indokolatlan Kegyesságe miatt.Ám az ilyen ISTEN kép inkább démonikus mintsem ISTENI.
A lélekvándorlás nem zárja ki Ur Jézus Fontosságát,hiszen hiába születek meg ujra és ujra ha nincs Valaki Aki nekem segít abban,hogy kiszabaduljak a lélekvándorlás örök körforgásából.
Én pedig az ön utolsó három sorával nem értek egyet,mindig is fájt ha ilyet olvastam.
Kedves Biblia tudós! Nagyon igaz és szép amit az Istenről, megváltásról, Lelki Birodalom állapotáról (feltételezem önnek is ez a Mennyország állapotát jelenti)írt. Leírásának végén említi az előző életeket, amivel nem értek egyet. Isten csak egy életet adott nekünk, most kell döntenünk a jó és rossz között, ami egy folytonos harc, küzdelem emberi gyarlóságaink ellen. De ebben a harcban segít Jézus, a mi Megváltónk, ha hiszünk benne, és az ő törvényei szerint élünk, aminek lényege a szeretet. Jézus soha nem beszélt több életünkről, ha lenne akkor nyilvános működése során kiemelte volna ennek létét! Ő már levezekelte a bűneinkért kijárt büntetést. Csak hinnünk kell benne, hitünket tettekre váltani, melynek mozgató rugója a szeretet .Ha így élünk, ahogy ön írta, a Lelki Birodalomba, vagyis a Mennyországba juthatunk.
Kedves Anna,ismét üdvözlöm!
Nem neheztelek megszólításáért,nem történt semmi baj.
Én a szeptember 4.-i írásommal csupán azt akartam kihangsulyozni,hogy pusztán a szabályoztott cselekedetek és rituációk segítségével nem lehet elérni ISTENT,vagyis nem válthatjuk meg önmagunkat lelkileg teljesen egyedül,nem szabadulhatunk fel.Ehhez feltétlenül szükség van ISTEN Segítségére,Kegyelmére is,amit nem lehet kikényszeríteni.Tehát lelki értelemben NINCS önmegváltás.
A Lelki Birodalom jellemzője a csodálatos ragyogás és örök világosság,a teljes és tévedhetetlen tudás,valamint az egyre növekvő boldogság.Ám itt sötétség van,tudatlanság és szenvedés az ur.
Tehát az egész univerzumban az összes élőlény tudatlanságban születik,vajon KINEK köszönhetik ha "véletlenül" találkoznak a Lelki Tudományokkal?KI hozta be vagy küldi folyamatosan ezt a Tudást ebbe a tudatlanság birodalmába???
Hiszen a tudatlanság olyan brilliánsan megtévesztő,hogy akik ebben élnek (márpedig itt mindenki ebben él elöszőr) sem tudják,hogy tudatlanságban élnek,erre csak később jönnek rá fokozatosan a rájuk nehezedő szenvedés stb által,és kezdik kapisgálni,hogy valami itt nincs rendben,mert itt senki sem akar szenvedni márpedig ezt itt SENKISEM kerülheti el,legyen bármennyire is intelligens.
Ez egy tökéletes börtön aminek elsődleges feladata az,hogy szenvedést okozzon a benne élő ISTENTŐL elfordult bünös lelkeknek.
Sokan vitatják a szabad akarat létét mert még mindig nem akarják válalni a felelőséget,ők továbbra is kiteszik magukat a szenvedésnek.
A kérdésed az,hogy melyik utat választjuk?Ám ilyen nincs,hogy melyiket válasszuk,Jót vagy Rosszat.Ez fokozatosan alakul ki bennünk életről életre,hogy egyre többször a Jót válasszuk,fokozatosan megváltoztatott magatartásunkon keresztül,miközben tisztulunk és kezdünk kijozanodni a tudatlanságból.Kicsivel mindig javul igényességünk a Jó iránt így az önmagunkal való elvárások is nőnek aminek csak fokozatosan akarunk megfelelni.De ezt is sok kudarc és vívódás előzi meg.Ezt gyakorolni kell,míg a végén egyre őszintébbek és tisztábbak is leszünk,az UR pedig mint Legkedvesebb Barát szegényke mindig segít ott legbelül.
A szabad akarat igen is létezik,és hogy melyik utat válasszuk az nagy mértékben függ a már meglévő mentalitásunktól amit pedig elöző életünkben és most alakitottunk ki,ugyszintén szabad akaratunkból.
Kedves Biblia tudósom!Ne neheztelj,a megszóltásért,mert miután elolvastam gondoltaid,úgy érzem,a nyelvezetbeli zavar megszűnt,értem mire gondolsz,sőt ebben a formában már egyet is értek vele,íigy rokonlélekként üdvőzölhetlek!Vakóban,a test és lélek megváltása elvileg két külön dolog,DE,ha elfogadjuk,hogy a lélek az elsődleges,s a felsőbbrendű lehat az alsóbbrendű létre,a lélek zavarai okozzák a betegségeket,/ezt több hollisztikus szemlélet vallja/akkor a test gyógyításáért is a lélek gyógyulása a felelős.Szeretem az utolsó mondatod."Kettőn áll a vásár"Valóban.Istennel való kapcsolatunk intim,ugyanúgy,mit a Gonoszhoz való viszonyunk.Melyik utat választjuk?Itt legdöntőbb a szabad akarat!Szeretném még hallani a véleményed, üdvözlettel!Anna
Kedves Anna,szeretettel üdvözöllek ilyen késői órában!
NAGYON örültem üzenetének és köszönöm.
Különösen a 2-3 sorok tetszettek nagyon,szerényen és alázatosan írt,KÖSZÖNÖM.Még én is tanultam belőlle,reméllem mások is.
Az önmegváltás paradox.Hiszen nem érhetünk el lelki fejlődést ISTEN belső Segítsége nélkül.A lelki Tudás nagyon magasszintü és nagyon bizalmas.Ezt ugy kell értelmezni,ahogy a mondás is mondja,és tényleg így van.
"Segíts magadon és ISTEN is Megsegít."Legyen bárki bármennyire is fejlett lelki szinten nem mondhatja azt,hogy e eredményt ISTEN belső és külső segítsége nélkül érte el.És azért nem mondja mert fejlett lelki szinten van.Az alázatos hozáállás nagyon fontos,hisz ön is azt írta,hogy van még mit tanulni.
Az önmegváltást én a lelki önmegváltásra értelmeztem ami SOKKAL KOMOLYABB,az ön gyógyulása testi megváltás volt,ha szabad így fogalmaznom.Ám kikerülni ebből az anyagi univerzum fogságából és áttkerülni ISTEN Birodalmába alighanem meddő próbálkozás lenne egyedül neki vágni ekkora utazásnak.
Örökre felszabadulni az anyagi kötöttségek alol,ezt csak ISTEN jóváhagyásával lehet elérni,legyünk bármennyire fejlettek lelki téren.
Igen szabad akaratomból fogom meg a poharat és emelem számhoz és szabad akaratomból iszok vizet.De azért a mechanizmus másik feléről se feledkezzünk meg.Honnan a kéz,a víz,a szabad akarat lehetősége,a gondolat,a szomjuság érzet,a száj,és még hosszan sorolhatnám.
Egy felületes szemléllőnek ugy néz ki,hogy nincs semmi különös dolog mert mindezt természetesnek véli.
Nem vitatom a szabad akarat létét hogy is vitatnám,de vannak korlátai ezt is el kell ismerni.A lelki önmegváltás nem létezik,hiszen hogy is létezne mikor a Lelki Tudományokat ISTEN küldte a Földre,tehát NEKI köszönhetjük azt is ha a Könyvből elsajátítjuk akárcsak az elméleti részét is.
Senki sem ért el lelki fejlődést lelki tartalmu Könyvek segítsége nélkül teljes egyedül.Ilyen nincs és nem is lesz.
Volt amikor dohányoztam,persze csak 1-1,5 évig.Egyedül szoktam le róla.Valóban egyedül?
Fejemben volt,hogy hogy utáltam apámat amikor a pénzét cigarettára költötte és mi éheztünk.Nem akartam olyan lenni mint ő.
De KI Rendelte el,hogy egy ilyen ember legyen az apám???KI van a háttérben?
Természetessen ha akarnák ma is dohányozhatnák.De honnan van a dohány levél,az eső és a napfény éa föld amiben növekszik???
Tehát vagy így vagy ugy de ISTENTŐL kapott szabad akaratunk gyakorlása is TŐLE függ,akarjunk bár jót vagy rosszat.Kettőn áll a vásár.
Kedves Bibilia tudós!Véleményed tisztelendő,mert igazi hitből fakad.Magam nem vagyok tudósa semminek,de nem is merek kinilatkoztatni.Sokat éltem,sokat tapasztaltam,de azt vallom,még mindíg tanulok.Ezért olvasok,hallgatok meg minden véleményt,s engedem át ,a Jó Istentől kapott ösztönös szűrőmön.Tehát most nem vitába szállva veled,megkérdem,ha az önmegváltás paradoxon, akkor hol van a szabad akart?Én gyógyszerfüggő,életem másik korszakában anorexia nervózás voltam.Mindkét esetnen,egyedül "szálltam le a szerről",megváltottam magam.Ilyen tapasztalatokat ember fiánk nem kívánok,de ha túléled tapasztaltabb,erősebb leszel,és megszerzed a jogot,hogy ilyen dolgokról nyilatkozz!Aki csak a Könyveket olvassa,a bölcsesség féloldalát kapja meg!Ha nem éled át,az elmélet értéktelenné válhat."Ne ítélkezz,hogy meg ne ítéltessél"Tiszteld és szeresd az EMBERT,sokkal több van benne,mint gondolnád!Szeretettel...Anna
Marikanak....
Kedves Marika. Latom mennyire hiszel a katolikus tanitasban. En nem tamadom a katolikus egyhazat,de nem pont ok vetettek keresztre Isten fiat? A HIT nem kotheto egyhazakhoz,gyulekezetekhez. A HIT bennunk lakik...van vagy nincs ez mindenki egyeni dontese. A hivok alapitottak egyhazakat,csoportokat es ott kozosen gyakoroljak a HITET es elik at a csodakat. De ez nem azert van,mert a katolikus egyhaz letezik.Ha nem letezne,akkor is lenne HIT,merta HIT orok. Hanyszor is volt Jezus templomban???- o is csoportosan tanitott: "gyuljetek korem" - vagy nem igy volt? A templom balvany. Hanyszor kert Jezus penzt a hallgatosagtol??? Na a katolikus es az osszes templom ezt teszi. Mondvan fent kell tartani vmibol. Es persze sok papnak nagyobb haza van,mint maga a templom,vajon miert?
Egyszoval a HIT rajtad mulik egyedul a te dontesed,te erzed,ha szukseged van ra.
Szeretettel üdvözlök mindenkit!
Csak is az állíthatja,hogy van lélekvándorlás vagy nincs aki NAGYON komolyan áttanulmányozta az ÖSSZES Szentírást és gyakorolja is.Én ilyen vagyok.Olvassátok hát az én véleményemet,hallgassátok hát az Igazságot a lélekvándorlásról.
A lélekvándorlás fogalámát a nagy közönség a bejövő keleti vallások révén ismerhették meg.Azokat a vallásokat önmegvalósításnak is szoktak nevezni.
Ebből van is sok félreértés mert az önmegvalósítást önmegváltásként szoktak értelmezni.Márpedig az Igazság az,hogy SENKI sem tudja önmagát megváltani,ahogy egy alkoholista és egy drogfüggö sem tud segítség nélkül kigyógyulni betegségéből.
A Keresztény etika és morálteológia az "önmegvalósítás" fogalmát mindig dogmatika összefüggésben tárgyalja,vagyis annak fényében,hogy az emberi lét megváltott lét.Ur Jézus Krisztusban ISTEN Magához vette és felszabadította az embert.Minden kijelentés mögött ez a kinyilatkoztatásban közölt Igazság huzódik meg.Emiatt teljességgel értelmezhetetlen minden olyan megközelítés,mely az "önmegváltásra" utal.
Az önmegváltásról szóló tanítás kiindulópontja egy paradox kijelentés,de a kijelentés is alapvetően paradoxonok mentén halad:"... aki meg akarja menteni életét,elveszíti azt."
Csucsu, ha majd egyszer halálodban( hiszen mindenki meghal),találkozol Jézussal, bánhatod, hogy nem hittél benne!Lepereg rólam a gúnyolódás, hiszen egy szánalomra méltó embertől kaptam. A Mi Urunkat is gúnyolták sokan 2000 évvel ezelőtt, akkor nekem ez mit számít, aki még porszem sem vagyok Hozzá képest. Nem én vagyok a fény, hanem Jézus. Nem is vagy tudatában kedves hozzászóló, hogy milyen lelki sötétségben tapogatózol.Én nem akarom senkire rátukmálni a hitemet, egyszerűen csak megvallottam, mint ahogy te Jézus ellen vallottál. Nagyon is tisztában vagyok magammal, tudom mit akarok, tudom kire bíztam az evilági, és az örök életemet. Élem én is az örömteljes életemet (ebben a romlott, züllött világban) Jézusban vetett hitemben. Szegény Csucsu, annyira nem ismered Jézust!Ő él, és csak jót akar minden embernek, Ő a te Megváltód is!Neked is kínálja szeretetét, magadra vess, ha nem fogadod el! A pedofília és minden rossz a gonosz terve!A kísértő az egyházba is beférkőzött! Meleg és pedofil emberek mindenütt vannak, de ha egy papról derül ki,ez nagyon jó vesszőparipa az egyház ellen. A gonosznak ők „kövér bárányok”, mindenképp a bukásukat akarja. Imádkozni kell a megtévedt papokért, hogy bűnbánatra jussanak. Egyébként nem a papokban kell hinni, hanem Jézus Krisztusban, a Szentháromságban(Atya, Fiú és Szentlélek), Aki az Ő egyházán keresztül nyilatkoztatja ki igazságait, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!Dicsőség Jézus Krisztusnak
Marika! te vagy a fény az éjszakában, már legalábbis a széles tömegekében, akiket simán lehet irányítani. Gratulálok, agymosásod teljesen sikeres, mint látható.
Marika nyilván megélte és átélte a halál pillanatát, Marika mindent tud, ő megmondja mi a tuti, igaz, még azzal sincs tisztában mit hőbörög, de üvölti, erőszakosan rá akarja tukmálni mindenkire jézust.
Kérek minden angyalt, aki jelenleg szolgálatot teljesít sorakozzon Marikánál, mutassátok meg neki az alagutat, a fényt, hátha megvilágosodik elméje, bár érzésem szerint még 5000 év is kevés neki jelen állapotában.
Sebaj a csíra is kikel egyszer:)) Emberek fejlődjetek és éljetek! Élvezzétek az életet, igen van tovább, de ezt az életet azért kaptad, hogy ÉLD, és nem azért, hogy a múltban révedezz, vagy a jövőn aggódj.
Ja marik és a sok meleg és pedofil pap ami a te egyházadban iszonyú méreteket öltött, az is Jézus terve volt?:D
hat a muzulmanok is azt mondjak,hogy csak az allah az egy igaz isten,meg a jehovak is az o vallasukat tekintik csak igaznak.szerintem minden vallas alapjaban a jot tanitja pl.ne lopj,ne hazudj,ne olj.tisztelj masokat stb....hat de jo is lenne ha mindenki betartana ezeket a (torvenyeket)!!es de jo is lenne ha nem lenne senki annyira fanatikus,hogy csak az o vallasat tekinti igaznak.mar szebb lenne az eletunk!
Kedves Julika! Klinikai halálból jött vissza valaki, vagy hogy kell érteni ezt?Ez még nem bizonyítja a lélekvándorlást!Egyébként a gonosz lélek csodákat is tud véghezvinni, de csak azért, hogy becsapja az embert, hogy az ő ostobaságait higgyék az emberek. Ezzel el akarja Jézusról venni az emberek figyelmét.Pedig Jézusnál van az igazság, jobb ha benne hisz Julika, nem ilyen áltanításokban!
Kedves rosszcsont! A többi vallást az emberek csinálták, a katolikust az Isten Fia, Jézus az Atya által, és a Szentlélek élteti.Jézus nyitotta meg nekünk a Mennyországot megváltó kereszthalálával, csak Ő benne való hit által juthatunk el oda.Biztos van a többi vallásban is valami jó, de ezen egyházban kinyilatkoztatott igazságok által ( ha azokat tesszük is, nemcsak mondjuk)juthatunk el a boldog Mennyországba.Ebben az egyházban van Jézus Teste és Szent Vére, az Oltáriszentség, ami táplálja lelkünket(ha hittel, tisztán vesszük magunkhoz), felkészítve az örök életre.A zsidók pl.még mindig várják a Messiást, a Megváltót, olyan "vakok".Úgy gondolják, a Megváltó dicsfényben jön el és nem olyan szegényesen mint a kis Jézus a betlehemi istállóban.
Egyébként bármilyen érvet is hozok fel hitem mellett, ha nem akarnak hinni az Úr Jézusban, a Szentháromságban! Az ilyen emberekért kell imádkozni, hogy megtérjenek, higgyenek az egy igaz Szentháromságos Istenben. A hit egyébként Isten ajándéka, de először is azt akarni kell. Amen.
ah.es akkor mi van mas vallasokkal?pl.zsido,muzulman,hindu es meg sorolhatnam.akkor azok nem igazak?
van aki visszajött három és fél óra múlva. Van inkarnáció ez olyan biztos,mint az,hogy jelenleg oötthon vagyok és nem a déli sarkon.
Kedves rosszcsont! Mindenki abban hisz, amiben akar. Az Isten szabad akarattal ajándékozott meg bennünket. Hogy ki nekünk Isten, azt az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki, tehát más Isten magyarázatban nem érdemes hinni.Jézus nemcsak ember, hanem Isten is, a Szentháromság egyik személye az Atya és a Szentlélek mellett. Az egy igaz Egyházat, a katolikust az Úr Jézus alapította, amit ez az egyház tanít az evangélium alapján, én abban hiszek, hiszen ez az Úr kinyilatkoztatása.Az Úr Jézus mindenkinek megadja a kegyelmet életében, hogy Őt felismerjük, befogadjuk, személyes megváltónak elismerjük.Ez a megtérés.Csak Ő általa nyerhetünk örök életet!Ha életünkben nem ismertük el, még haldoklásunk közepette is megadja a megtérés lehetőségét, hogy Őt válasszuk, ne a gonosz lelket.Ilyen irgalmas! Mindenképp el kell gondolkoznunk a halálon túli életünkkel kapcsolatban, hiszen az sokkal fontosabb, mint az evilági, ez csak egy szempillantás az örökkévalósághoz képest. Sok embernek kényelmesebb a reinkarnációba hinni, ez az ördög hazugsága sok minden mellett.
kedves marika.koszonom a cikket elolvastam,bar nem mindenben ertek egyet de azt gondolom mindenkinek jogaban all abba hinni amibe akar.nekem a reinkarnacio ugymond logikusabban hangzik.de abszolut elfogadom jezust aki egy fantasztikus ember volt.es hiszek istenben csak nem ugy mint te,remelem ez nem problema.
Kedves rosszcsont! Ajánlok a következő weboldalon egy tanúbizonyságot a pokol létezéséről.23 perc a pokolban címen.
www.freeweb.hu/jelenesek/
Itt az élet a halál után rovatban Bill Wiese tanúságtételét.
Akik a pokolba kerülnek még halálukban is megtagadják az Istent, pedig az Úr Jézus olyan irgalmas, hogy egy bűnös,Istentagadó élet után is kész megbocsátani még haldoklásunkkor is.Tehát bűnbánatot kell tanúsítani!De amilyen irgalmas, olyan igazságos is.Ha nincs bűnbánat, teljes az Istentagadás, minden jó elutasítása, akkor az ember saját magát taszítja a pokolba.Mint ahogy örök élet van a Mennyországban, örök szenvedés van a pokolban.Igen ,örökké ott marad az ember!Azért halt meg a mi Urunk, Jézus Krisztus semmihez sem hasonlító szenvedések között a keresztfán, hogy senki ne kerüljön oda.Kevés ember jut be egyenesen a Mennybe.Létezik egy köztes hely a Menny és a pokol között, ez a tisztítóhely, ahol az ember levezekeli a bűneiért kijáró büntetést, ami nagyon fájdalmas ugyan, de az ember mégis boldog,mert megmenekült a pokoltól.Ott érti meg igazán az ember, mit tett érte Jézus.Ha levezekelte a bűneit ezen a helyen, az Isten felveszi a boldog Mennyországba, ott a Mennyei Atyánk ölelő karjaival vár bennünket.Egyenesen is fel lehet kerülni a Mennyországba, de ahhoz szentül kell élnünk.Világi foglalatosságaink közben is lehet így élni.Szentül élni annyit jelent, hogy minden cselekedetünket átjárja a szeretet.A szeretetbe minden jó benne van.
es megis ki kerul a menyorszagba?szerintem nagyon kevesen!hany ember van a foldon aki a tiz parancsolat szerint el?de igaz szivebol nem csak azert,hogy ne keruljon a pokolba!es mi lesz azokkal akik a pokolba kerulnek?orokke ott maradnak?
A Mennyország valóban fantasztikus,mint ahogy Jézus kijelentette. Ő keresztáldozatával helyet készített nekünk,de csak akkor kerülhetünk oda, ha mi is akarjuk.A pokol is élő rettenetes valóság,jobb ha evilági nemes, emberhez méltó életünkkel elkerüljük!
hat en inkabba reinkarnacioban hiszek!ez a pokol menyorszag dolog nagyon fantasztikusan hangzik!
Teljes mértékben igazat adok Kata hozzászólónak.A gonosz lélek egyik hazugsága a reinkarnáció!Kedves Noncsi,az ilyen kérdések engem mindig felbosszantanak.Szerintem inkább Jézus Krisztus iránt érdeklődj komolyan, ismerd meg, és megtudod az igazságot!Amen
Nincs reinkarnáció, ez a feltételezés ostobaság, hazugság! Aki ezt elhiszi, még nem ismeri Jézus Krisztust.Ismerd meg, így te is elveted ezt a hazugságot!!!
Ritus!
Én hallottam olyanrlól, hogy az a gyermek aki le szeretne születni a Földre Ő maga választja a szülőketet és míg megnem születik velük van!
Még ha nem is találták meg egymást! :)
Hogyan lehet kiszámolni, hogy kinek a reinkarnációja vagyok? :) Komolyan érdekelne...
sziasztok! Nem tudom ki ért ezekhez de kellene valaki tapasztalt személy segítsége. Körtülbelül egy évvel ezelött riadtam fel arra hogy egy 9 én körüli kisfiu áll az ágyamnál és engem néz, de amikor felkapcsoltam a villanyt eltünt, én alapjáraton nem hoszem az ilyesmiben de tudom hogy nem állmodtam és ez az eset a következö éjjelen is megtörtént...De a furcsaság most kezdödik, 6 éven át hallgatom hogy nem lehet gyermekem, de mégis terhes vagyok jelenleg 6 honapos, és 100% hogy kisfiu, nem tudom hogy mindez össze függ e az egy évvel ezelött történtekkel, de nem tudom azota se kiverni a fejemböl...... Ha valaki tud nekem erröl mondani valamit kérem jelezzen..
Köszönöm
Szerintem az örökélet tudata rosszabb érzés, mint halandóságunk tudata. Viszont szellemünk fennmaradása mások által: na, az nem rossz érzés:)
Ha már "pro és kontra" akkor legyen ezis jelen :)
Ciklusokra épül az egész világ.
-Vajon mi következik szilveszter után? 1 újabb év.
-Mi követi a telet? Nanáhogy a tavasz.
-Mi követi az alkonyt? A hajnal.
Ugyan miért épp az élet és halál volna kivétel?
És mégis: ki mondta legeslegelőször ezen a világon, hogy 'Egyszer élsz?'
Isten bizony, én már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban!
Azóta vagyok megbékélve az élettel és a halállal egyaránt, amióta tudom, hogy létezik...
Elvégeztem egy reinkarnációs tanfolyamot.. Sokba került, de megérte!
Végül is, egyszer élünk! :-)
Baromsag. (Sorry.)
Természetesen...