2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Gyógyítás - a másvilágból
2010. március 15.
Egyre több beszámoló lát napvilágot a másik világból származó segítségről és útmutatásról, és időnként sürgető okok merülnek fel, amelyek hatására a túlvilági segítség megismerteti magát velünk. Időnként meg tudja ezt tenni, más alkalmakkor viszont kulturális szűrőink megakadályozzák, hogy tudatosuljon bennünk a jelenléte.

1981 nyarán tanfolyamot tartottam a Palomar Főiskolán, San Diego közelében. Egy nő felkeltette a figyelmemet, mert sosem vett részt a csoportmunkában, és az előadás vége után általában rögtön távozott. Úgy tűnt, erős fizikai fájdalmai vannak. Később megtudtam, hogy ez a fajta gyógymód, Jézus segítségül hívása nélkül, ellentmondásban állt vallásos hitével, ezért összezavarodott.
Végül azonban kért tőlem egy időpontot. Betty nagyon sok fájdalomtól szenvedett a bal oldalában, mióta gyermekbénuláson esett át. Most, a hatvanas évei elején csontszerkezete és izomzata nem volt megfelelő állapotban, és a fájdalom erősödött, különösen a bal vállában és a csípőjében. Sok orvosnál járt, de egyikük sem tudta említeni a fájdalmát. Azt mondták neki: „Ez egyszerűen olyan dolog, amivel meg kell tanulnia együtt élni.”
Hirdetés
Kellemesen meglepődött, amikor fájdalma lényegesen enyhült az első, majd a második kezelés hatására. A harmadik kezelés alatt folyamatosan úgy éreztem, hogy egy vörös energiát látok a szoba sarkában. Nem foglalkoztam vele. Megpróbáltam elhessegetni, de nagyon követelőző volt. A kezelés hirtelen félbeszakadt. Egy kísértetszerű emberi alak állt a sarokban. Az Anna és a király című filmből Yul Brynnerre emlékeztetett, még kopasz fejével is. Királyhoz méltó módon rendelkezett: „Bakasheem vagyok. Állj az asszony vállához!”
Az asszony vállához álltam, és rátettem az ujjaimat. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha ez a lény belépett volna a testembe. Úgy éreztem, két kezem középső ujjai acélrudakká váltak,és belefúródtak az asszony vállába. Nem tudtam elmozdítani a kezemet. Olyan erős energia lüktetett a testemen, és ki a kezemből, hogy az asszony erősen remegni kezdett, míg végül úgy tűnt, mintha rángógörcse lenne. Megdöbbentem, de nem voltam képes elhúzni az ujjaimat. Az asszony fel-le, fel-le mozgott a remegés és a rángógörcs határán, és végül leesett az asztalról. Csak ekkor szakadt meg a kapcsolat.
Gyorsan odaléptem hozzá, és ezt gondoltam: „Jajj, Istenem, vajon jól van?”
Betty fékezhetetlenül zokogott a padlón, és semmivel sem tudtam leállítani a sírását. Végül így szólt: „Nézze!” Megmutatta, milyen széles mozdulatra képes, és azt állította, nem érez fájdalmat. A legcsekélyebb fájdalmat sem. Teljesen elmúlt. Már a gyermekbénulás előtt sem volt képes nagy ívű mozgásra, és a fájdalma hosszú évek óta nem enyhült. Izgatottan, fennhangon kérdezgetni kezdte, én vagyok-e „Mária, Jézus anyja”. Semmiféle más magyarázat nem felelt meg számára. Én pedig azt mondtam neki:
- Betty, nem én voltam. Olyan volt, mintha egy szellem költözött volna belém. Balasheemnek nevezte magát.
- Mária volt és Jézus! – sikoltotta izgatottan.
- Nem – feleltem. – Azt mondta, Balasheemnek hívják, és úgy nézett ki, mint Yul Brynner.
Betty összezavarodott. Ez nem illett semmihez, amiben hitt, állapotának javulását viszont nem tagadhatta. Vallási közösségében mesélni kezdte, hogy a Szűzanya gyógyításra használja a testemet. Elárasztottak a telefonhívások, amelyekben az emberek azt mondták, szeretnék, ha meggyógyítanám őket. Először megpróbáltam megmagyarázni: „Nem így történt, nem vagyok Mária”. Végül magam is beláttam, hogy bizonyára átjött valami isteni gyógyító erő. Hamarosan elutaztam, és nem tudtam több új klienst fogadni, de megegyeztünk Bettyvel, hogy még egyszer találkozunk.
Ezen a kezelésen tele volt kérdésekkel:
- Miért én?
Nem tudtam válaszolni neki, de valahol mélyen éreztem, hogy személyesen Balasheem állt az asszony mellé, nem pedig valami általános égi erő, aki mindenki számára elérhető. Ezt elmondtam Bettynek, aki így felelt:
- Hát, ha megint eljön, szeretném tudni, hogy miért közvetlenül velem beszél!
Hirtelen éreztem, hogy Balasheem a szobában van. Ezt mondtam:
- Betty, azt hiszem, itt van.
Ingerültem felet:
- Nos, kérdezze meg tőle!
Hallottam a választ:
- Egész életében megpróbáltam elérni Bettyt. És most rendkívül fontos, hogy higgyen nekem.
Ennyi volt, eltűnt. Nem tudtam, mit jelentenek a szavai, hogy rendkívül fontos, hogy Betty higgyen neki. Az asszony még mindig zsörtölődött, de megigézte őt az élmény, és úgy érezte, akárhogyan is akarom nevezni a szellemet – aminek az én spirituális hiedelmeimnek lehetett köze -, ő tudta, hogy a Szűzanya megáldotta az életét.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Mai napig megakadályoznak sok mindent.Mondván a közérdek ezt kívánja.Kiket kérdeznek amikor döntenek?Sok ember tud gyógyítani csak elhallgatják,nehogy hülyének nézzék őket és ilyen olyan indokkal diliházba csukják.
Nagyon örülök ennek a cikknek!
Boldog leszek tőle! :D
No és kell a könyv. Köszönöm, hogy forrás is meg lett jelölve!
Ha lehet, tudnék segíteni megírni a jellemzést a vízöntő bika párosról írjanak nekem, e-mailcímem: hedvig44@freemail.hu