2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Miért rossz szám a 13-as?
2010. július 13.
Amikor a naptár tizenharmadikát mutat, még azoknak is kellemetlen érzésük támad, akik nem babonásak. Nem szívesen időzítünk fontos találkozókat, elintéznivalókat erre a napra. Vajon miért lett mumus a tizenhármas? És mi áll a többi, jól ismert babona hátterében?

Nehéz meghúzni a határt a babona és az okkult tanok között. Ami az egyik ember szemében babona, a másik számára vallás vagy tudomány. A kutatások azt mutatják, hogy a társadalmi háttér nem döntő tényező a babonásságban, a diákok és szellemi foglalkozásúak között is szép számban akadnak olyanok, aki hisznek a csillagok emberi életet befolyásoló hatásában vagy a tenyérjóslásban.
A misztikus 13-as
Egyesek szerint tizenharmadika szerencsétlen nap, hát még ha nem keddre esik (mint ma), hanem péntekre... Persze, vannak, akik szerint ez is ugyanolyan, mint a többi. A legtöbb babona ősi vallási-misztikus képzetek tovább burjánzása. Az például, hogy az Egyesült Államokban nem létezik 13. emelet, a hotelekben, kórházakban 13-as szoba, a zsidó számmisztikából ered.
Statisztikai felmérések szerint az emberek többsége ezen a napon nem ül repülőgépre, vonatra, nem szívesen köt komoly üzleteket, és nem ül tizenkettedmagával egy asztalhoz. Utóbbi babona valószínűleg abból ered, hogy az utolsó vacsorán Jézus volt apostolai között a 13., így a néphit szerint ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, valaki hamarosan meghal közülük.
A pénteki nap „gonoszságát" azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.
Hirdetés
A számok különös jelentőséggel bírnak – állítják a kabbalisták. Hitük szerint a számok útjelző táblák: egyes számok pozitív, mások negatív hatással vannak életünkre. A 3 a tűz, a víz és a levegő szimbóluma. A mesékben is mindig 3 királyfi, 3 kívánság, 3 próbatétel van. A 12-es szintén különleges szám, a tökéletességet jelenti: az év 12 hónapból áll, Jézusnak 12 apostola volt.
A 13-as talán éppen ezért rossz, mert a tökéletes után következik, tönkretéve ezzel az előtte lévő számban megtalálható egységet. A számmisztika más értelmezése szerint a 13-as szám jegyeit összeadva 4-et kapunk, amely egyes népeknél a halál száma. Nem véletlen, hogy Kínában például nem akasztanak egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambuszrudat.
Mitől őrizkedjünk, ha a 13-a péntekre esik?
Állítólag az e napon beszedett orvosság nem használ, és ha ruhát varrunk, az is rosszul sikerül. Amelyik állat ilyenkor ellik, annak a kicsinye valószínűleg beteges lesz. Az elvetett mag silány termést hoz, és a tizenharmadikán köttetett házasság csak válással végződhet.
A babonás emberek lefekvés előtt 13 tárgyat érintenek meg, vagy 13 szót mondanak, hogy feloldják a rontást.
Sok ember – indokolatlanul – retteg a tizenhármastól, ilyenkor nem mozdulnak ki lakásukból, nem veszik fel a telefont, nehogy rossz hírt kapjanak, nem használnak elektromos eszközöket, nehogy baleset érje őket. Csak magunknak okozunk kellemetlen perceket azzal, ha átengedjük magunkat az ehhez hasonló félelmeknek.
A babona, úgy tűnik, a gazdaságra is káros lehet. 1978-ban Amerikában készítettek egy felmérést, melynek meglepő eredménye az volt, hogy a tizenharmadikák akár egymilliárd dolláros veszteséget is okozhatnak. Ezen a napon ugyanis sokan nem mennek dolgozni, nem váltanak vonat- vagy repülőjegyet, és nem vásárolnak.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








A péntek 13-a mindig a legszebb, legszerencsésebb napjai az évnek, nálam.
Igaz, a világhoz való viszonyom is akár a Tarot kártya akasztott embere:)
Én a nagymamám házát vettem meg ami szintén 13 szám alatt fekszik:) Nagymami 60évet lakott abban a házban és a nyarakat mi gyerekek is ott töltöttük... csak jó dolgok történtek :)
én péntek 13.-án születtem :D nem vagyok se beteges, se babonás :)
Mi a 13-as szám alatt lakunk - mióta átszámozták az utcát. Először megijedtem (pár éve ennek), aztán az agykontrollos énem felülkerekedett, és azóta mindig büszkén és kihívóan mondom be, ha a címem kell valahová. Véletlenek nincsenek - mi leszünk a családommal a kivétel: velünk itt csupa jó fog történni:)
Rendben van, hogy a számok rezgéssel rendelkeznek, de rengeteg múlik azon is, hogy az emberek mihez kapcsolják őket; mit hisznek velük kapcsolatban (legalábbis szerintem). 13-án születtem, pontban 13 órakor, de eddig semmi negatívum nem ért emiatt, sőt :-)
Hogyhogy kimaradt az Apollo 13 ? :-)