2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
A szellemek szólni szeretnének a túlvilágról
2009. november 20.
Vagy bolondnak bélyegezzük azokat akik szilárdan hisznek a túlvilágban , vagy megadjuk magunkat az egyre sokasodó és máshogy nem bizonyítható jelenségeknek, adatoknak: szellemek márpedig vannak.
Hirdetés

És ha már itt vannak, nem tétlenkednek. Jönnek és kíváncsiskodnak, kommunikálni szeretnének, és ennek érdekében bármit megtesznek: mozgatják a bútorokat, igyekeznek fizikai testet ölteni, és valahogy meggyőzni minket a jelenlétükről. Sokan üzenni szeretnének, bármelyik arra vevő földlakón keresztül: szeretteiket akarják elérni valahogy.
A közvetítő
A médiumok olyan személyek, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy kapcsolatba kerüljenek halott személyek lelkével, angyalokkal vagy más test nélküli entitásokkal. Sok hétköznapi ember természeténél fogva képes erre, az érzékelés nem csak fizikai látás vagy hallás lehet. Ha egy szellem kommunikálni akar, tudni fogja, kik azok, akik érzékelik őt. Ezt különböző módokon teszik, van, akinek állítólag a testébe költözik a megidézett lélek, mások valamilyen eszköz segítségével kommunikálnak – mint a toll és papír, amikor a szellem a médium kezével ír - de van, aki egyszerűen csak figyel, és elmondja, amit lát/hall - ezek között mindig szerepel olyan bizonyíték, adat, amit a médium nem tudhat, csak a szellem és az idézője. Bizonyos esetekben a médiumok (valószínűleg a szellemek segítségével) paranormális jelenségeket is képesek produkálni, mint a szellemek anyagi formában való megjelenítése, a tárgyak mozgatása, vagy a lebegés.
Testet öltött szellemek
A médiumoknak van egy olyan csoportja, akik jelenlétében fizikai tárgyak, vagy hús-vér embernek tűnő szellemek keletkeznek, majd eltűnnek. Ezt hívjuk materializációnak, és a szellemvilág egy (vagy több) képviselőjére, a médiumra, és a láthatatlan életerőre, másnéven ódra van hozzá szükség. Az életerő egy teljesen szellemi dolog, ami fizikai energiaként nyilvánul meg, és képes annyira sűrűsödni, hogy a részecskék szilárd, körvonalakkal határolt erdeményt adjanak ki. A szellemvilág adja a szükséges ód nagy részét, a másik része pedig a médiumból, illetve a jelenlevőkből származik. A rendelkezésre álló ód mennyiségétől függően a megnyilvánulni kívánó szellemlény egész alakját, vagy csak egy testrészét jeleníti meg úgy, hogy az ód sűrűsödni kezd, és hamarosan láthatóvá válik fehéres köd formájában, majd anyag keletkezik.
A teljes cikket és a videófelvételt itt tudod megnézni >>>
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








ja és azért írtam az email címet hogy írj rám ha akarsz rolla beszélni
szia kutakodo. tudom miről beszélsz. a rokonod visszajárt hozzád. valószinű hogy akart üzenni valamit, mert csak úgy nem jönnek vissza. nekem is volt egy fura jelenség az életembe. szilagyi1990@freemail.hu
Nemrég meghalt egy szeretett rokonunk, aki velünk élt és élete utolsó részében mi ápoltuk.
Tisztességben eltemettük(katolikus temetés),és sokat imádkoztunk lelki üdvéért.
De azóta 2 furcsaság történt velem ami igen elgondolkoztat.Az 1. egy meleg nyári este lefeküdtem aludni.Nagyon meleg volt, ablakok ki voltak nyitva, gondoltam a szoba ajtót is kinyitom, hogy jobb legyen a huzat(a meghalt rokonom szobája az enyémből nyilott, és mindig be olt csukva az ajtaja, még nyáron is hogy ne zavarjon ha este véletlenül felkell.Miután meghalt én mindig becsuktam ezt az ajtót , mint ahogy életében volt.)Nos azon a nyári estén inkább kinyitottam...de sajnos nem kellett volna.Úgy hajnali 2-3 óra felé arra kelletem fel, hogy a meleg ellenére lúdbőrös lett a bőröm és hirtelen fázni kezdtem.A ház előtt utcai lámpa van ami éjszaka ha nincs a redőny teljesen lehúzva akkor bevilágít a szobába.Mikor felébredtem nem hittem a szememnek.A rokonom abban a ruhában amiben el lett temetve ott sétált fel alá az ablaka előtt a szobájában, míg észre nem vette hogy figyelem. ekkor egy pillanatra rám nézett és eltűnt.Hát akkora adrenalinbomba ért hogy napokig nem tudtam csak 1-2 órát aludni esténként.Azon nyomban becsuktam az ajtót.
A 2.eset: szobájában nagyon régi antik bútorok voltak és szinte mindegyik nyikorgott amikor ki lett nyitva az ajtaja.Egyik hajnalban arra kelltem fel, hogy mindegyik szekrény ajtaja egymás után kinyílik, ágyamban feküdve csak azt a recsgő hangot hallottam, pedig sem ajtó, sem ablak nem volt nyitva,tehát huzat sem volt. Csak reggel mertem bemenni a szobába, de ami fogadott arra szavakat nem találok.Az egyik szekrényében volt pár régi kabátom mert máshova már nem tudtam elrakni, ezért ott voltak tárolva.Reggelra mindegyik ki volt dobálva, és a szekrény előtt voltak szétszórva!
Reggel még édesanyám is kérdezte, hogy a szekrényajtókat ki nyitogatta, mert még az ő szobájában is lehetett hallani hogy nyekeregnek.Ezenkívűl volt még hogy este lépteket lehetett hallani vagy csoszogást (mert már nehezen bírt lépkedni élete utolsó részében).Volt hogy a léptek hangja egészen a szobámig jött de ott abba maradt hát ilyenkor még a villanyt sem mertem felkapcsolni.
Hát aki nem hisz a szellemekben,kívánom neki hogy éljen át ilyen dolgokat, és valószínűleg nem fog kételkedni ezekben a jelenségekben.
Ui: Tanultam pszichológiát és tudom hogy erre is racionális magyarázatot kellene keresni ( ha van),de ezek a jelenségek túlmutatnak jelenlegi felfogóképességünkön.
Helló!
Pár évvel ezelőtt egy ismerősöm azt mondta, hogy megvan a képességem ahhoz, hogy lássak dolgokat, ha a hétköznapok (magánélet, anyagiak, stb.) nem foglalnának le annyira.
Még mindig foglalkoztat ez a kérdés. Honnan tudhatom, hogy igaza van-e és, hogy képes vagyok-e rá?
Válaszukat előre is köszönöm!
Hiszek a túlvilágban és az ilyen dolgokban, meg minden, és velem is történtek már érdekes dolgok. Egyik nap egyik elhunyt ismerősömmel álmodtam és segítséget kart kérni tőle. De én megijedtem tőle és elzavartam. Másnap telefonálás közben kaptam egy sms-t, amiben az állt, h üzenet kézbesítése megtörtént. De ebbe az az érdekes, hogy én nem küldtem sms-t senkinek. A telefon végig nálam volt, nem nyúlt hozzá senki. Lehetséges, hogy így akart üzenni??? Segítsetek!!!!!!
Az ittmaradt szellemek jeleznek hogy el akarnak menni, mert nem tudnak újraszületni. Segítséget lehet kérni itt. www.taltos7.hu www.szellemvilag.hu
Sziasztok!
Segítségre lenne szűkségem. A barátommal albérletben lakunk egy idősebb úrnál, ez egy elég nagy családi ház, és mienk a felső szint. A párom már ott lakik két éve, és előtte semmilyen fura dolgot nem érzékelt ott. Mikor oda költöztem, utána nem sokkal kezdődtek a problémák. Az elején nem nagyon foglalkoztunk a témával és csupán véletleneknek véltük a dolgokat. Úgy kezdődött, hogy fura dolgok történtek, egy alkalommal pl. mikor kimen a párom a konyhába felkapcsolta a villanyt, amiből pár másodperccel később kirepült az égő, de úgy, hogy a foglalat a lámpában maradt, az égő a földre esett és mégsem tört össze. Fura zajok éjszakánként, padló ropogás, állandóan olyan érzésem volt, hogy figyel valaki. Ez kihat a hétköznapjaimra is, hiszen aludni tudok, mert állandóan felébredek. Már próbálkoztunk tenni ellene, hívtam egy embert, aki ért hozzá, azt mondta, hogy egyértelműen szellem van itt, és megpróbálja megkérni, hogy távozzon, levédte a házat, de semmi kb 2-3 nap múlva újra kezdődtek az események. Van egy óra a konyhába, már jó idelye hogy nem jár, csak egy elem volt benne, az is már hónapok óta, egyik este hatalmas csattanás hallatszott a konyhából, kimentem, hogy megnézzem, hogy mi eshetett le, de semmi, viszont az óra járt egy elemmel, bevittem hogy megmutassam a páromnak, de amikor a tv elé tartottam, hogy lássa, akkor a tv kikapcsolt, majd mikor elvettem, akkor vissza.Egyik éjszaka, mikor felébredtem, az ágyam végében egy kb 8-10 év között gyerek ült, és engem nézett, majd egyszer csak eltűnt. De nem is ez az, ami a legjobban aggaszt. Semmi baj a hangulatunkkal, amig nem vagyunk együtt a párommal, viszont akkor olyan, mintha egy fal lenne köztünk, hihetetlen feszült vagyok tőle, és nagyon ideges.A házban gyakran érzem, hogy borsódzik a bőr a kezemen, és néha olyan depresszió és szomorúság lesz rajtam úrrá, hogy legszívesebben csak sírnék, semminek nem látom értelmét, pedig én alapvetően optimista vagyok, és soha ilyen még nem volt velem. Próbáltam már segítséget kérni, de sokra nem jutottam. Annyit segítettek, hogy azt mondták költözzünk el. Tudna nekem valaki valamilyen másik tanácsot adni? Előre is köszönöm.
Szia ZSOZSOOO!
Ha gondolod keress meg ezen az email cimen megprobálok segiteni.
tothevapost.sk@post.sk
Történt velem egy nagyon fura dolog. Anyum
édesapjával nagyon jó kapcsolatban voltam és ő 97 éves volt és eljött az az
idő amikor már leépült. Leszögezem az elején hogy segítséget szeretnék
kérni vagy esteleg egy magyarázatot, és azt szeretném mondani hogy én
effajta dolgokba eddig nem hittem de megtapasztaltam és hinni kezdtem benne.
Dédtatám elkezdett halucinálni azt mondta hogy voltak nálla énekelni
emberek, és hogy a halott felesége is meglátogatta és arra kérdte a három
lányát (anyumékat) hogy menjenek mind el hozzá mert akar valamit üzenni.
Anyumék hüjének nézték és nem mentek el. Volt olyan pillanata hogy nem tudta
senki lenyugtatni csak akkor nyugodott meg ha en megfogtam a kezét és
mondtam neki hogy tata én vagyok zsolti, mert csak hangról tájékozódott, már
nem látott rendesen. Volt olyan pillanata hogy azt mondja hogy látja a
poklot. Én tudtam vagyis hittem abba hogy ő nem meghüjült hanem télleg
átéli, látja ezeket a dolgokat. Ha mástól hallanám ezeket a dolgokat azt
mondanám rá hogy de fasz vagy térj már magadhoz, de velem történt meg. Egy
nap anyum borotválta és azt mondja hogy vigyél el egy bizonyos tanyára mert
az este itt volt egy gyerekkori barátja és elhívta őt borozni, és azt az
embert kb két hónapja temették el. Mikor meghallt tatám én nem tudtam
hazamenni a temetésre és egy éjszaka azt álmodtam hogy fekszek az ágyon és
nézem a plafont és tudom hogy valaki van mellettem de nem merek odanézni. És
ekkor valaki erősen megfogta a fejem és elfordította és ott feküdt tatám
mellettem az ágyban. Még most is borzongok mikor visszagondolok rá. És az
volt a furcsa hogy nem éreztem azt hogy álmodtam, nyitva volt a szemem és
egyből keltem fel és reszkettem. Volt meg egy álmom vele mikor bezsélgettem
valamit a munkámról de nem emlékszek rá, hogy mit. Mégegyzser álmodtam vele
akkor a temetőben a sírjánál voltam és hírtelen bekerültem a házba és
bevoltak zárva az ajtók. és csak az ablakon tudtam kimászni és mire
kimásztam akkor az égő felkapcsolódott és visszamásztam hogy lekapcsoljam.
És ekkor hallom hogy a fa padlón valaki járkál a másik szobába, és ahogy
kilépek az előszobába látom hogy valaki megy hátra a kertbe az
udvarról.kiugrottam az ablakon és beugrottam a kapun és utánaszaladtam
ordítva és egy nő jött vissza a kertből és mondot valamit de már nem
emlékszem rá mit.
Kértem szüleimtől tanácsot hogy mi lehet ez és ők azt mondták hogy vigyek
neki virágot a temetőbe búcsúzzak el tőlle. Kimentem a temetőbe és azt
mondtam hogy ha szeretnél valamit üzenni mutass egy jelet. Aznap elmentem
sötétedés tájba a házába és a szobába felkapcsoltam az égőt és kiégett az
égő. Tudtam hogy ott van mellettem. Lehet hogy hüjének nézhetnek, anyumék
is azt mondtak hogy másnál is kiégett volna. nem vagyok őrült, nincs
semmilyen fogyatékosságom, normális ember vagyok. Azt szeretném kérni
hogy tudna e nekem segíteni valaki hogy érdemes e ezekkel a dolgokkal foglalkozni
vagy csak véletlen. És ha nem csak véletlen ami szerintem nem volt véletlen
akkor ki tudna nekem segíteni, mert hallottam hogy sok embernek van olyan
tehetsége aki ilyenekbe is belelát. Volt aki azt a feleletet adta hogy
amiért nem tudtam elmenni a temetésére ez a bűntudat váltotta ki ezeket az
álmokat a tudatalattimban. De nem tudom mi a hejes válasz
. Az az igazság hogy volt meg álmom tatámmal, és attóll félek hogy súlyosbodni fog. A legutolsó álmomban a házában voltunk és valamit beszélgettünk és a véleményét nyílvánította ki tatám. Nem emlékszek rá hogy miről volt szó. De megkérdeztem tőlle hogy miért nállam jelenik meg és azt válaszolta hogy azért mert ha anyádnak jelennék meg ő beleőrülne, Szó szerint ezt mondta. Én akkor hazaszaladtam és elmondtam anyumnak sírva, utánna lefeküdtünk aludni, és én felkeltem és a tükör előtt elvágtam az ereimet, egy üveggel, és anyum felkelt mert halotta a zajt és en elakartam szaladni hogy ne tudjon segiteni. Elég mélyen érintett az álom
. Én attól tartok, hogy nehogy durvább dolgok is megtörténjenek és segítséget akarok kérni, csak nem tudom kihez tudok fordulni. Édesanyám megakarta idézni tatám szellemét, de nem mentem bele. Elakartam menni jósnőhöz, de csak romániában találtam eggyet akiről az a hír hallatszik hogy ő télleg érti a dolgát, csak ő román volt és nem mentem el végül. Azóta azt is halottam hogy nem szabad olyan emberekhez elmenni mert hiaba van kirakva a szobájukba a szent képek azok csak szemfényvesztés, mert valójában ők a gonosszal az ördöggel mondjam úgy hogy "cimborálnak".
Azt szeretném kérdezni hogy ez ügyben merre fele érdeklődjek, hogy megkapjam a választ, hol lehet olyan embereket találni vagy keresni vagy nem is tudom hogy írjam le akik tudnak választ adni.
Ha a történtekre gondolok mindig kiráz a hideg, de muszáj hogy kiderítsem mi okozzta, vagy van e értelme ennek az egésznek.
Azóta érdeklődtem egy pár embernél és azt mondták hogy a bűntudatom hozta vagy hívta vissza tatámat mivel tééleg az utolsó percben és az én hibámból nem tudtam elmenni a temetésére.És azt is mondták hogy azok a szellemek amiket hasonlóan visszahívnak azok gonosz szellemekként jönnek vissza. és ártó szándékkal. Más pedig azt mondta hogy a beszélgetésünkben van a titok. abba amit tatám mondott nekem. de egyszerűen nem emlékszek vissza rá, csak naggyából tudom hogy a munkámról volt szó, mert mostanába mar elég rég mondjuk nem megy minden símán. Amugy mikor én még siluztam már tatám akkor mindig mondta hogy adofogsz te kerülni arra a munkahejre de nem is gondoltam rá hogy én itt dolgozzak, de végül beteljesült.
Az álmaim olyan két havonta jelentkeznek, és rémisztő, mert amit az ember nem ismer attól félni szokott. ....
agika!Húúú!Ez nagyon nem jó!!!Először is,egyedül NE csinálj semmit!Mindenféleképp keress valakit,akiben bízol és hajlandó segíteni.Mondd el neki a problémád,s azt,hogy egy szertartáshoz kell a segítsége.NEM mágia,inkább egyfajta mentális és spirituális technikáról van szó.Nem nyitogat dimenziókat,nem szellemidézés,de csupa szeretet és a "másik lénynek"való segítségnyújtás.Ha nem sikerül,vagyis nincs haszna,akkor sem árt.Ha sikerült partnert találnod,szólj,és akkor leírom.azért nem most,mert hosszú.
Kedves Anna .Elöször is köszönöm hogy számithatok rád mert nem találtam senkit aki segithetne.Mi egy kisebb vidéken lekunk ahol az ilyen dolgokon csak nevetnek,és nem veszik komolyan.Igaz én is csak kételkedtem abban hogy tényleg ekkora butaságot csináltam.Ma már telyesen meg vagyok gyözödve arrol hogy igazad van és örvendek hogy számithatok rád ezt mégegyszer nagyon köszönöm.Mi négyen csináltuk a butaságot de két társam nagyon messze van és nem tudom hogyan érhetém el mert se a cimük se a tel.számjuk nincs meg a harmadik személy fél még egyszer bele kezdeni.Neki nem volt anyyi gondja mint nekem mégis azt mondta nem akar semmit tenni mert fél .Én egyedül is meg probálnék bármit talán mert nem vagyok tisztában azzal hogy ez mivel jár és szeretném ha végre tennék valamit hogy vége legyen az értelmetlen bajoknak.Tehetek valamit egyedül hogy be zárjam azt amit meg nyitottunk?Igaz én is félek de talán az eröt ad hogy vége lessz annak a sok bajnak ami velem és a körülöttem lévö emberekkel történik .Nagyon roszul érzem magam amiat hogy ilyen butaságot csináltunk de mi mással magyarázhatnám azt a dolgot hogy minden céget be zártak egy ki vételével ahol eddig dolgoztam és ez az utobbi 10 évben történt.Elöre is köszönöm a segitséget
Bizony, bizony. Minden egyes lélekkel vigyázni kell, én pl. csak meditálás közben látom őket. De a gonosz lelkeket megérzem messziről is, fáj a mellkasam!
Kedves Anna!Nem mondannám,hogy mindig csak a jo lelkek jönnek el.Aki igazán ezzel dolgozik,azok pontosan tudják,amikor azt mondom bizony vannak olyan esetek is amikor arrpol a másik részről is érkeznek,s bizony volt már miattuk számtalan át virrasztott éjszakám is.Ekkor meg kell adni azoknak is azt az esélyt,hogy oda keruljenek,ahová minden lélek akar kerulni,s nem könnyü feladat,sok esetben akadályba ütközök,de mindig akad olyan lehetőség hogy megoldodjon a helyzet.Volt olyan is,amikor a másik oldalra akartak billenteni,s mindent megtesznek ,hogy megszerezzennek maguknak,elforditsanak a jotol,széptől.Szerintem,nekem ez a véleményem,aki ténylegesen igaz médium,próbára van téve,kemény küzdelemnek,s csak ezután kapja meg ezt az áldást,melyel dolgozni,munkálkodni kell mindaddig a pillanatig mig azt odafentről engedik.A médiumnak feladata elsősorban a lelkek örök békéjének meglelése.
agika!Ha kellek,itt megtalálsz.
Kedves Tóth Éva!Tudatában vagy-e annak,hogy Te milyen szerencsés lélek vagy?Téged csupa olyan lélek látogat meg,akiszépet,és jót akar.Ez valószinűleg a Te rendkívüli erős "védőmeződ"eredménye.Sajnos amit Te tudsz,azt nagyon kevesen tudják,ezért van,hogy a lelkekkel valótalálkozás nem mindenki számára eufolikus érzés.Magam is többször tapasztaltam szellemi tevékenységet,és ha nem abban a neveltetésben részesülök,amit én kaptam valószinüleg elmebetegek tartanám-magam-!A lélek továbbélése számomra sem titok,sőt,"éber-látomás"formájában,következőéletemből is kaptamillúziót,még annak is tudatában voltam,hogy a jelenlegi tetteim milyen befolyással bírnakerre következő életemre.Igazad van,nem kell félni tőlük,de gondolj bele,mit érezhet egy olyan ember,akit még nem tanítottak meg ennek az "üzenetnek"a fogadására!Bíztastd,segítsd a többieket!
Üdv mindenkinek!Valahogy erre az oldalra tévedtem,eddig ezelőtt sosem jártam itt,nemtudom miért,érdekes.Olvasgattam néhány tapasztalatott,gondoltam,ha már itt vagyok irok.Magam is hiszek a lelkek létezésében,komunikálok velük,másoknak segitek,persze ha odafentről engedik.Sosem nyittam meg semmilyen kaput,sosem akartam ezt,de annyirra erős vonzást éreztem,foglalkozni kezdtem veluk,persze szép lassan,mig tudomásomra nem adták,mi a feladatom,mi a céljuk,mit kell tennem.Mindenkinek más a véleményer,valaki hiszi,valaki nem,van aki fél,van aki nem.Valahogy én is igy voltam ezzel,nem volt könnyü,de mostanra már imádom őket,üres lenne nélkülük az életem.Számos tapasztalatot szerez az ember ha veluk dolgozik,a külvilágtól kap hideget,meleget egyaránt,de a tények,amelyeket feltárnak előttem valósak,eddig még sosem csaptak be.Nem kell tőlük félni,mert szeretnek minket,féltenek,vigyázznak ránk annélkül,hogy kérnénk őket.Ez egy csoda,Isten nagy szeretete,mellyel üzeni,semmi sem véletlen,mert mindennek oka van,életünk nem hiábavaló,a test lehet elfárad,de lélek tovább él mindörökké!
Anna Nagyon köszönöm a tanácsot és remélem számithatok további jo tanácsra.KÖSZÖNÖM
Agika!Nem tetézem a bajod azzal,hogy korhollak,mert mát Te magad is rájöttél,hogy nagy butaságot tettetek.Megnyitottatok egy dimenziós kaput,minden kontroll és védelem nélkül,szabad utat engedve bárkinek és bárminek.Jött is,és veletek, rajtatok maradt ,szabadon garázdálkodva,ártva ebben a létsíkban.Nem a helyhez,hozzátok kötődik,nektek és környezeteteknek ártva.Nem egy barátságos,ártó,rosszindulatú jelenséggel álltokszemben.A szavaidból úgy érzem,nem rendelkeztek elegendő "hatalommal",hogy elbánjatok vele,ne kísérletezzetek házilag,forduljatok "szakemberhez",és mind a négyen,közösen!!!
segitene valaki?Most 30 éves vagyok a suliba bolondoztunk és ki probáltunk egy szellem idézést....azt amikor köröket rajzolsz papirra be irod a betüket majd gyertya fény mellet imádkozol és utánna ha jellenvan a szellem el mozdul a pohár.Mi nem tudjuk hogy tényleg magátol mozdult-e el a pohár vagy azért mert egyikünk ijedtében rá ütött az asztalra.Az én szobámban csináltuk és a történtek után éjjelente ropogot a padlo nyikorogtak a szekrények mindig arra ébredtem hogy recsen az abblak mintha ki akarna törni.Nem tudom mitörtént de én el kellet költözzek abbol a lakásbol de ez a költözés csak a szerencsétlenségeim kezdete volt.Mintha valami átok kergetne minden rosszra fordul ahol meg jelenek.....A szüleim el váltak több betegség van a családba,a házzaságom is megy tönkre pedig mindent meg probálunk a férjemmel de amikor egy kicsitt javul hirtelen valami értelmetlen dolgon össze kapunk..................SEGITSEN VALAKI MIT CSINÁLTAM?Amásik három részt vevönek is elég bonyolult az élete
Kedves Erzsébet79!
Hol, hogy talállak meg? Beszélni szeretnék Veled!
Ventura
Az előzőt az Erzsébet vagyis én írtam Erzsébet79.
Én egy médium vagyok egy a sok közül. Átéltem hasonló dolgokat, beszéltem az elhunyt nagyszüleimmel, meg tudtam a családfám honnan származik, a nagyapám részéről Cári család. Szoktak látomásaim lenni, ami be is következik, pl. megálmodtam a lottó számokat meg játszottam és 4-esem lett az ötös lottón. Ált-ban a látomásaim álmomban jönnek elő, és többnyire meg is valósulnak. A párom ő befogad szellemet akivel én beszélgetni szoktam, tanácsot kapok vagy üzen valakinek hozzá tartozónak, vagy át segítem egy másik helyre. Sokan nem hisznek benne, de én már tapasztaltam, érzem ha velem vannak, néha meg mutatják magukat a szellemek, de sosem bántanának. Test elhagyásom is volt, bár lefárasztott,átaludtam 1 napot, de másnap kipihentem ébredtem.
keressen fel egy kardiológust..
mikor nekem voltak ilyen panaszaim akkor kiderült hogy a szívemmel van a baj és keringési problémáim vannak. :)Keressen fel egy pszichológust is!:)
Általában az állatoknál madaraknál előfordul hogy megzavarodnak,felfordul velük a világ,különbözö természeti változásoknak köszönhetően. nagyobb vihar,cunami stb. :)
A varjak elég gyakran kárognak mivel így kommunikálnak egymással...
Aura tisztítás az még oké. Na de szellem a vállon és a háton.hmm?
Volt már ilyennel kapcsolata?Ha nem ,menjen pszichológushoz de sürgősen!:)
Sziasztok!Remélem valaki tud nekem segíteni!Következő a problémám:Munkahelyemen,ahol naponta több emberrel is találkozom,illetve érintkezem-egyik nap fura érzésem támad,szinte rosszul lettem,a hátam és a vállam nagyon elkezdett fájni,és szédültem.Gondoltam csak leesett a vérnyomásom vagy a vércukorszintem,de nem így volt.Rögtön az jutott az eszembe,hogy egy szellem csapódott hozzám,amit igazolt is egy hölgy,akinek van spirituális téren gyakorlata.Azt mondta,hogy ott van egy szellem a vállamon,amit állítólag elküldött,kitísztította az aurámat.Akkor meg is könnyebbültem,nem fájt semmim,nem is szédelegtem,de rá 1 órára megint éreztem,azóta is nagyon érzem valakinek a jelenlétét.Miután hazaértem,elég fura dolog történt ezután.3-szor nekicsapódott egy veréb az ajtórácshoz,közben varjúkárogást hallottam.Elég ijesztő volt,mert ugye ha jól tudom a varjúkárogás nem jelent jót.De lehet tévedek.Ami fura ebben az esetben,hogy szinte lehetetlennek tartom,hogy egy veréb oda tudjon csapódni a rácshoz,mert egy beugróban található a bejárati ajtónk,és elképzelésem sincs hogyan kerülhetett oda.Ha valaki tudna esetleg segíteni,mi lehet ez,kérem válaszoljon.Előre is köszönöm!
köszönöm bojtos IP!
Az igazolás meg van!Beszéltem a főbérlővel és igen valójában a nagymama lakot ott!
A gyertya segített és azóta ritkábbak a jelenségek,ezt bizton állítom!
De te ismersz minket?Vagy honnan tudod? Látó vagy?
elküldetem az email címem és tel.számom hívj!Köszönjük az eddigi segítséget!
Nem valószínű, hogy nyitva lenne a harmadik szemetek!
Mindössze annyi történt, hogy nyitottatok egy kaput, vagy portált, és az nyitva maradt. Szívesen segítek, ha úgy gondolod, de ahhoz részletes leírás kéne nekem!
Nem mindegy, hogy milyen síkon, és milyen méretben nyílt meg a kapu!
schanane@citromail.hu
Lilla!
Igen lehet ketten idézitek meg ezeket a jelenségeket!Valószínűleg nyitva van a 3ik szemetek és működik a 6ik érzéketek de szerintem ezt sejtitek tik is valahol,a szellem világ ezt tudja és úgymond médiumnak titulálnak benneteket!!!!Vannak itt ragadt szellemek kik nem tudtak átkelni a fényen és mondani szeretnének valamit vagy ép segítséget szeretnének kérni!ezekre az általad leírtakból következtetek!(billentyűzet hangja a számítógépen stb.Valószínűleg ahol vagytok albérletben most, ott egy idős hölgy élhetett 90%,mert szeretettet és törődést mutat felétek a fejtető simogatása a villany lekapcsolása stb.A hölgy közép osztály és az alsó osztály között élt..ez szinte biztos!De mielőtt kételkednétek a szavaimban előtte kérdezzétek meg a lakás tulajdonosát akitől bérlitek a lakást!A lakó társaddal van egy másik probléma is amit persze lehet orvosolni!Ha kell tanács hogy tudnátok a jelenségeket megszüntetni hívjatok de előtte írjatok nekem erre a címre e-mailt:kazzol@freemail.hu segítek ha gondoljátok de addig is gyújtsatok fehér mécsest mindig amikor otthon vagytok!
Sziasztok, segitsetek mert nagyon rossz a kozerzetem, es felek hogy ez meg rosszabb lesz. Szeretnem tudni mar a valaszt, hogy miert tortennek ezek a dolgok velem.
Van egy baratnom akivel egyutt lakom fovarosban, de mar az ismerkedesunk is lehetetlen modon torent, a semmibol bukkant fel. EGy internetes forumon ismerkedtunk meg, suli kezdese elott, es ugy vegul is igy lettunk lakotarsak. Elotte is mar voltak furcsa dolgok a hazunkban, de elegge csekelyek voltak, peldaul kulonbozo butorok recsegese, elektromos dolgokkal voltak furcsa dolgok, de ezek igazabol nem voltak ennyire feltunoek, mint amik mostanaban tortennek velem.
Kozos alberletben vagyunk, tudni kell hogy a lany is kiskora ota erez dolgokat es hall kulonbozo zajokat. Amiota egyutt elunk, egyre tobbszor fordulnak elo fura, megmagyarazhatatlan dolgok. Targyak eltunese, tobbszor mashova kerultek.. sokszor olyat hallunk mintha valaki gepelne a laptopon, fekszunk az agyban es hirtelen megcsap a hideg levego, butorok recsegese, lampa ki be kapcsolasa, amikor nem vagyunk otthon ( felkapcsolva haggyuk, es amikor haza jovunk le van kapcsolva) Parszor ugy ereztem mintha valaki hozzam ert volna, vagy mintha valaki simogatna a hajam. Ezek a dolgok altalaban hajnali 3 4 korul fordulnak elo, majdnem minden ejjel.
Egyszer lejott hozzam, aludtunk, es arra ebredtem hogy nez ram, eltorzult fejet lattam, utana o is elkezdett orditani. Viszont nekem ugy meselte el hogy o arra ebredt hogy en orditok es hogy azert kezdett el sikitani mert olyan remiszto fejet vagtam. Amit igy eszrevettem rajta hogy az emberek szemebe nem mer nezni, probalja taszitani elolem az embereket. Egyaltalan nincsenek ismeroseink, kifele azt mutatja hogy visszahuzodott, de amikor mi egyutt vagyunk akkor teljesen mas. Irtunk tobb forumhoz, ahol azt irtak hogy lehet hogy kopogtato szellemrol van szo.. vagy esetleg demonrol, de nem ertjuk hogy miert pont velunk, kettonkel. Amikor ketten vagyunk akkor nagyon sok ilyen dolog elofordul azokbol amiket leirtam, es amikor haza jovok, akkor enyhulnek, es biztonsagerzetem van. Az lenne a kerdesem hogy van e osszefugges abba hogy hatassal vagyunk egymasra hogy lehet h kettonk ereje hozza elo ezeket a dolgokat, vagy csak tole arad ez az egesz? Egyszeruen a mindennapi eletemet megpecseteli, es felek hogy egyre durvabb dolgok tortennek majd, es hogy senki nem hisz majd nekunk, es megorulok. Kerem segitseguket mer hogyha maguk nem tudnak, akkor olyan elerhetoseget ahol tudnanak segiteni. Koszonettel : Lilla
ZÜMI
Az én édes apám több mint két éve nincs kötözünk.
A halála évfordulójának tájékán ugyan így kereset meg,álmomban egy végtelen tágas fehér szobában ültünk ketten és beszélt,beszélgetünk...számomra fontos és jó tanácsokkal látott el! Vannak olyan részek amikre nem emlékszem,de vannak olyanok is amikre igen!
Én nem tudtam elköszöni tőle,és nem tudtam elmondani azt neki amit még az életében elszerettem volna...
Mióta beszélgettem vele az álmomba kicsit jobb a lelkemnek!
Őszinte leszek hozzád,könnyezik a szemem most is...:)
Őrülök neki hogy nem én vagyok az egyedüli akinek ilyen álma volt!!!!
Ez is azt igazolja hogy van és létezik a másik oldal!
TANÁCS:Próbáld a kapcsolatot felvenni az elhunyt szereted-el úgy hogy meg gyújtasz egy fehér gyertyát,mécsest a lakásod azon pontján amelyik e legkedvesebb számodra..és próbálj rágondolni,beszélni hozzá,és hallgass a belső hangodra...és ne félj tőle!hidd el nem bánt.
Ez persze nem fog menni egyről a kettőre,gyakorlat teszi a mestert:)
Sok sikert kívánok neked!
Szia Zumi! Ajanlom neked,este mikor mar lefekudtel,gondolatba beszelgess a halott ferfivel.Mond el neki hogy szeretnel kapcsolatba jutni vele ,hogy elmondhassa uzenetet,es kerd meg hogy megint az almodba jelentkezzen.Ha elsonap nem is sikerul,de biztosan fog uzenni.Szellemet semmikep ne idezz,nagyon veszelyes es nem biztos hogy o fog jelentkezni.A szellemidezes sokszor nagy lelki problemakat okoz,sokan ideggyogyaszaton kotnek ki.Vagy ha megsem sikerul,kerj segitseget mediumtol,aki kapcsolatba tud jonni vele.Remelem picit segitettem.udv.
Sziasztok!
Segítsetek,lécci!
Már 1 éve halott apukám keresztapjának a fia,rákos volt,de nem mondta el senkinek se,és utólag derült ki,hogy rákos volt,és mindenki tök készen volt.
És volt egy álmom mostanában,az évfordulóján: vmi lényegtelent álmodtam,de a következő pillanatban egy fehér szobában ültem,és velem szemben a halott férfi ült!Kíváncsian nézett rám,és azt mondta,hogy elakar mondani vmit,ami fontos,és tovább kell adnom az anyjának!De mielőtt elkezdte volna, felpattantam,és rákiáltottam,hhagyjon békén, és menjn el!Nagyon szomorúan nézett rám,aztán hirtelen vége lett az egésznek,én meg kinyitottam a szememet - de éreztem,h az "álom" közben teljesen éber voltam!
És nagyon szomorú voltam,mert nem engedtrm neki,h elmondja! Pedig nagyon fontos lehet!
Néha érzem még a jelenlétét,főleg a házunkban, az egyik szobában!
Mit csináljak?Hogy vegyem rá,hogy újra beszéljen velem?Szellemet idézni nem akarok,tsztában vok a veszélyekkel.