Angyalt kaptam ajándékba

Nézem a gyereket, nézem az anyját, és átkozottul nehéz bármit is kérdeznem. Még egy év sem telt el azóta, hogy Nail, ennek a szép, szomorú szemû asszonynak a kicsi fia meghalt.

Gyura Barbara pályakezdõ sportújságíró volt, amikor a kilencvenes évek elején megismerte az orosz származású Ruszlán Haszanovot, a pécsi csapathoz szerzõdött kosárlabdázót. Összeházasodtak, egy ideig Moszkvában éltek, majd visszaköltöztek Pécsre, és mivel Ruszlán sportolói karrierjének vége szakadt, vállalkozásba kezdtek.

Gyönyörû kezdet

– Eleinte olyan simán ment minden. – meséli Barbara. – Szépen éltünk, bizakodva. 1994-ben megszületett elsõ fiunk, Csingiz. Egy évre rá megnyitottuk a papírkereskedésünket. Boldoggá tett minket ez a kis bolt, azt reméltük, hogy biztos anyagi hátteret nyújt majd a gyerekeink fölneveléséhez. Nem voltak tartalékaink, rengeteg hitelt kellett felvennünk, de arra gondoltunk, hogy egészségesek vagyunk, fiatalok és erõsek, majd csak kinyögjük valahogy a törlesztést. Tudod, én nagyon sokat nélkülöztem gyerekkoromban. Nemcsak anyagiakat, szeretetet is.
Mindig arról álmodoztam, hogy ha felnövök, igazi, szeretõ családom lesz. A férjemmel megfogadtuk, hogy mindent megadunk majd a gyerekeinknek. Felhõtlen gyermekkort, szeretetet, odafigyelést, gondoskodást. És anyagi jólétet. Éjjel-nappal güriztünk éveken keresztül. Örökké fáradtak voltunk, de boldogok.

Széthullott minden

– Tavaly március 20-án hullott darabjaira a szépen, gondosan felépített kis életünk. Az akkor tizennégy hónapos Nail láza felszökött, és erõs fájdalmak gyötörték. Kórházba került, ahol három hétig az égvilágon semmit se tudtak kezdeni a betegségével. Valamilyen vírusra gyanakodtak, összevissza gyógyszerezték, majd az utolsó pillanatban, amikor már kritikussá vált az állapota, átkerült egy másik osztályra. Ott pillanatok alatt kiderítették: leukémiája van, és a jobb fülében van egy daganat. Nyár végére a kemoterápia hatására a csontvelõbõl eltûntek a rákos sejtek, a fiam állapota stabilizálódott, kitûzték a mûtét napját, hogy eltávolítsák a diónyi daganatot. 
Szeptember 6-án mûtötték. Aznap meghalt a fiam. Az operáló orvos nyitva hagyta a füle mögötti sebet, mert gennygócnak vélte a vérzékeny daganatot. Azt hitte, feltárva szépen kitisztul majd. Végignéztem, bíborvörössé ázik a kötés, majd a párnahuzat, késõbb a takaró. A férjem az ügyeletes orvost üldözte, én a nõvérkével ordítottam, aki tehetetlenségében sírt, hiszen semmit se tehetett a professzor engedélye nélkül. Mire kikönyörögtük, hogy segítsenek, mire rájöttek, hogy nem hisztériázom, tényleg nagy a baj, mire kétórányi késéssel odaért a vérellátóból a vér, mire visszatolták a fiamat a mûtõbe, már késõ volt. Bátran kijelenthetem, bár bizonyítani nem tudom: orvosi gondatlanság következtében elvérzett a kicsi fiam. A boncolási jegyzõkönyvbe azt írták, Nail halálát szívelégtelenség okozta. Nem indítottam pert – teszi hozzá ijesztõ nyugalommal –, és nem indítok késõbb sem. Nem vigasz az nekem, ha megbüntetik az orvost.

Meg akartam halni

– Elvesztettem az uralmat önmagam felett. Sírtam, kiabáltam, átkozódtam. Aztán csak feküdtem. Nem ettem, nem ittam, nem szóltam senkihez. Meg akartam halni. De ott volt Csingiz és a férjem, értük aztán összeszedtem magam. Láttam, hogy mennyire szenvednek, tudtam, hogy össze kell kapaszkodnunk a bajban. A férjem zárkózott ember, nem beszél. Csingiz megváltozott. Az óvodában nem bírtak vele. Köpködött, verekedett, tombolt. Akkor nyugodott meg, amikor elmondtam, megint gyereket várok. Néhány hónappal Nail halála után, az elsõ kétségbeesett összeborulásunkkor megfogant Rinát. Újjászületés, ezt jelenti a neve. Ne nézz már olyan ijedten, nem Nailt keresem Rinátban. Õ egy másik kisfiú. Beragyogja az életünket. Segít túlélni minden napot, egyiket a másik után. Tudod, minden pillanatban azt érzem, hogy nekem három gyerekem van, három kicsi fiam, nem pedig kettõ. Bajban is vagyok, ha ki kell töltenem valami adatlapot, és a gyerekeim számát kérdezik.