2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Angyalt kaptam ajándékba
2009. július 8.
A konyhaasztalnál ücsörgök, elõttem sûrû, szurokfekete kávé gõzölög. Barbara körülöttem motoszkál, tejet melegít, gyümölcsöt mos, láthatatlan porszemeket söpör félre, végül lekucorodik a bumfordi babakocsi mellé a kisszékre. Néhány hetes kisbabája jóllakottan szuszog a takarók között.
Hirdetés

Nézem a gyereket, nézem az anyját, és átkozottul nehéz bármit is kérdeznem. Még egy év sem telt el azóta, hogy Nail, ennek a szép, szomorú szemû asszonynak a kicsi fia meghalt.
Gyura Barbara pályakezdõ sportújságíró volt, amikor a kilencvenes évek elején megismerte az orosz származású Ruszlán Haszanovot, a pécsi csapathoz szerzõdött kosárlabdázót. Összeházasodtak, egy ideig Moszkvában éltek, majd visszaköltöztek Pécsre, és mivel Ruszlán sportolói karrierjének vége szakadt, vállalkozásba kezdtek.
Gyönyörû kezdet
– Eleinte olyan simán ment minden. – meséli Barbara. – Szépen éltünk, bizakodva. 1994-ben megszületett elsõ fiunk, Csingiz. Egy évre rá megnyitottuk a papírkereskedésünket. Boldoggá tett minket ez a kis bolt, azt reméltük, hogy biztos anyagi hátteret nyújt majd a gyerekeink fölneveléséhez. Nem voltak tartalékaink, rengeteg hitelt kellett felvennünk, de arra gondoltunk, hogy egészségesek vagyunk, fiatalok és erõsek, majd csak kinyögjük valahogy a törlesztést. Tudod, én nagyon sokat nélkülöztem gyerekkoromban. Nemcsak anyagiakat, szeretetet is.
Mindig arról álmodoztam, hogy ha felnövök, igazi, szeretõ családom lesz. A férjemmel megfogadtuk, hogy mindent megadunk majd a gyerekeinknek. Felhõtlen gyermekkort, szeretetet, odafigyelést, gondoskodást. És anyagi jólétet. Éjjel-nappal güriztünk éveken keresztül. Örökké fáradtak voltunk, de boldogok.
Széthullott minden
– Tavaly március 20-án hullott darabjaira a szépen, gondosan felépített kis életünk. Az akkor tizennégy hónapos Nail láza felszökött, és erõs fájdalmak gyötörték. Kórházba került, ahol három hétig az égvilágon semmit se tudtak kezdeni a betegségével. Valamilyen vírusra gyanakodtak, összevissza gyógyszerezték, majd az utolsó pillanatban, amikor már kritikussá vált az állapota, átkerült egy másik osztályra. Ott pillanatok alatt kiderítették: leukémiája van, és a jobb fülében van egy daganat. Nyár végére a kemoterápia hatására a csontvelõbõl eltûntek a rákos sejtek, a fiam állapota stabilizálódott, kitûzték a mûtét napját, hogy eltávolítsák a diónyi daganatot.
Szeptember 6-án mûtötték. Aznap meghalt a fiam. Az operáló orvos nyitva hagyta a füle mögötti sebet, mert gennygócnak vélte a vérzékeny daganatot. Azt hitte, feltárva szépen kitisztul majd. Végignéztem, bíborvörössé ázik a kötés, majd a párnahuzat, késõbb a takaró. A férjem az ügyeletes orvost üldözte, én a nõvérkével ordítottam, aki tehetetlenségében sírt, hiszen semmit se tehetett a professzor engedélye nélkül. Mire kikönyörögtük, hogy segítsenek, mire rájöttek, hogy nem hisztériázom, tényleg nagy a baj, mire kétórányi késéssel odaért a vérellátóból a vér, mire visszatolták a fiamat a mûtõbe, már késõ volt. Bátran kijelenthetem, bár bizonyítani nem tudom: orvosi gondatlanság következtében elvérzett a kicsi fiam. A boncolási jegyzõkönyvbe azt írták, Nail halálát szívelégtelenség okozta. Nem indítottam pert – teszi hozzá ijesztõ nyugalommal –, és nem indítok késõbb sem. Nem vigasz az nekem, ha megbüntetik az orvost.
Meg akartam halni
– Elvesztettem az uralmat önmagam felett. Sírtam, kiabáltam, átkozódtam. Aztán csak feküdtem. Nem ettem, nem ittam, nem szóltam senkihez. Meg akartam halni. De ott volt Csingiz és a férjem, értük aztán összeszedtem magam. Láttam, hogy mennyire szenvednek, tudtam, hogy össze kell kapaszkodnunk a bajban. A férjem zárkózott ember, nem beszél. Csingiz megváltozott. Az óvodában nem bírtak vele. Köpködött, verekedett, tombolt. Akkor nyugodott meg, amikor elmondtam, megint gyereket várok. Néhány hónappal Nail halála után, az elsõ kétségbeesett összeborulásunkkor megfogant Rinát. Újjászületés, ezt jelenti a neve. Ne nézz már olyan ijedten, nem Nailt keresem Rinátban. Õ egy másik kisfiú. Beragyogja az életünket. Segít túlélni minden napot, egyiket a másik után. Tudod, minden pillanatban azt érzem, hogy nekem három gyerekem van, három kicsi fiam, nem pedig kettõ. Bajban is vagyok, ha ki kell töltenem valami adatlapot, és a gyerekeim számát kérdezik.
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








"2002-20 év halt meg bennem..a férjem elvált..lecserélt a titkos 3-ra:()
2 gyerek.új otthon és az eddigi vidám csinos anyuka...a múlté.
küzdöttem.a vállalkozás sem maradt az enyém...próbálkoztam..mit kezdejek 37 évesen..semmit nem tudtam..amit igen azt elvették....
és 1 évre rá szültem egy kislányt..véletlen?! Talán......3 vállalkozási csőd,pénz elvesztése,gyerekszülés magamnak...............és súlyos depresszió...........
2009.
Találkoztam valakivel,aki megtanitott arra,miért érdemes folytatni.............
Ő az Úr és Jézus.........és pozitívan gondolkodom,nem stresszelek és elengedem a munkát.........
ha jól csinálom,úgyis lesz foganatja......ingatlanokkal foglakozom.......ha sírsz,attól nem megy gyorsabban.............
Most itt a sok számla.......de lesz jobb.érzem .
A lányom a mindenem.angyal,aki nagyon meg akart születni.és van egy férfi aki imád..........én még nem merem őt........
Ne légy elcsüggedve!
Bízz és engedd el............a kicsit.
A bajra baj jön............
nézd a gyerekeid és gondolj arra....más mindent magadna ezért a boldogságért.
A kicsinek ennyi volt megirva,,emlékezz rá,,,,,,,szeretettel.....és élj a mának a másik kettőnek!
Áldjon meg az Úr!.
A kisfiad nagyon sajnálom... de igaza volt az embereknek, el kell engedned. Én még a behúzást is vállalnám tőled ezért a kijelentésemért, mert talán kevesebbet jelent, minthogy tönkreteszed magad, és a szeretteid... nem lehetsz ennyire önző. Csodás férjet, és csodás családot kaptál... sokaknak ez meg sem adatik, mégsem nyöszörögnek, hogy mennyire bajban vannak. Egészséges vagy, és tettrekész, álmaid vannak, amely megint nagyon erős adottság. A hitelezéssel sem értek egyet... én is vállalkozást építek a semmiből, de megpróbálok nem előre költeni, hanem kitermelni amit lehet... és szépen lassan haladni előre. Az emberek nem szívtelenek, csak más a gondjuk-bajuk, téged sem érdekel, hogy a te nem fizetésed miatt a beszállítóitok ma este mondjuk csak száraz kenyeret adnak a gyerekeiknek vacsorára.
Én úgy vettem észre az írásból, hogy leginkább az zavar, az emberek pontosan úgy viselkednek, ahogy te. Pontosan azt teszik, és pontosan úgy... nem törődnek másokkal, csak a saját gondjaikkal. Tedd le ezeket a terheket, és szedd össze magad, elvégre a felhők felett süt a nap.