Gyanús koppanások. Szellem?

Amikor a nagymamám meghalt, napokig hallottam még fura koppanásokat a lakásban, amiket addig soha. Általában este hallatszottak, amikor minden lenyugodott, és olyan helyről, ahonnan semmilyen magyarázata nem lehetett.

A beszélő növények

Most nem arra a virágnyelvre gondolunk, amellyel a szerelmesek üzengettek egymásnak a 19. század végén. Itt tényleg a növények kommunikációs képességéről lesz szó.

Látnok vagy!

Alig egy héttel az után, hogy az arizonai Sedonába költöztem, és a New Age Központ hivatásos médiumaként megkezdtem tevékenységemet, sikerült rátalálnom egy Sharon nevű csodálatos teremtésre, aki elvállalta, hogy vigyáz a kisfiamra.

A macska hetedik érzéke

Ezt a titokzatos, kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol meg üldözték, máglyára vetették, mert az ördög földi megjelenésének vélték. S bár szimbolikus jelentősége mára jelentősen megfakult, azért az ösztönéből fakadó bölcsessége, intelligenciája, hatodik érzéke ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt.

UFO vagy gömbvillám?

Az utóbbi időben ismét sok „UFO-észlelés” történt hazánkban. Sorra jelezték a fővárosból és vidékről, hogy „fényes gömböt” láttak cikázni az égen, vagy földközelben. A Balaton-környéki jelenség meteorit volt. Ám mi lehetett a többi? Nagy valószínűséggel gömbvillám.

Számítógép az ókorból? Az antikytherai szerkezet

Időszámításunk előtt százötven évvel készült, hozzá hasonlót csak több mint ezer évvel később volt képes megalkotni az emberiség.

A kristályolvasás alapjai

A jövendőmondás számtalan változata közül a legnépszerűbb a kristályolvasás. A kristály az elme lenyugvását, egyfajta hipnotikus állapot kialakulását segíti elő.

2012 – egy új világ kezdete

Egyetlen ókori feljegyzés létezik arról, mi történik a naptár végekor. Valószínűleg az emberi tudatosság jut egy új, magasabb szintre.

A testelhagyás élménye

Nem kell ahhoz a klinikai halál állapotába kerülni, hogy valaki megtapasztalja, milyen a testen kívüli utazás élménye.

Valódi X-akták

Ha kíváncsi vagy arra, hogy az igazi X-aktákban mi áll, személyesen is megkérdezheted az angol védelmi minisztérium Ufo-aktákat kezelő alkalmazottját. Ha valaki, hát ő biztosan tudja...

1 2 3 4 5 6 7 8 ..
HASZNOS CSOMAG (promóció)