Túlvilágról jövő ihlet

Valahol mindenkiben ott szunnyad bizonyos művészi képesség, amely a tehetséges művészeknél felszínre tör, az esetek többségében azonban soha nem nyilvánul meg. Egyeseknél hipnózis hatására, másoknál pedig bármikor és bárhol jöhet egy impulzus. Hogy honnan

Elátkozott tárgyak

Voltak és vannak olyan tárgyak itt a Földön, amelyek szorgos krónikások szerint eddig kizárólag bajt hoztak tulajdonosaikra és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek velük. Ilyen volt az az autó , amelyben a merénylők 1914 nyarán Szarajevóban agyonlőtték F

Lebegve ég és föld között - A levitáció

Talán hároméves lehettem, amikor a mászóka tetejére mászva vagy százszor megpróbáltam elrepülni. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy ez nem lehetséges, és csúfosan földet értem. Valami régi, régi bizonyosság lapult a szívemben, hogy igenis tudok repülni

Sistergő égi energia: a villámlás

A villámlás és a mennydörgés az isteni harag kifejezője a mitológia világában, de számtalan utalást találhatunk rá a Bibliában is. A sötét égbolton éles fénycsóvaként átcikázó, izzó-fehér villámok az égi energia földre szállását jelképezik, amelyek egyará

Szivar az égen

Olaszországban töltöttünk két hetet, de nem akartuk a szokásos északi turistahelyeket, egy kicsit délebbre mentünk, a csizma közepére, a keleti partra. Egy kisvárosban kötöttünk ki, a neve St Benedetto del Tronto.

A világ leghíresebb kövei

A történelem számtalan olyan követ ismer, amely gyógyerővel, misztikus tulajdonságokkal bír, vagy legendák, hihetetlen esetek kötődnek hozzá. Gondoljunk csak a Fekete kőre, a Scone-i kőre vagy a Boldogasszony kövére! Vajon ered varázslatos erejük?

Edgar Cayce: az Akasa-krónikából gyógyító látnok

Az alvó látnokként ismert Edgar Cayce alighanem a szellemgyógyítás leghíresebb alakja, akiről ellenlábasai a mai napig nem hiszik el, hogy csalás, és mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott.

A kimondott szó valóra válik?

Amikor először történt velem az a fura dolog, beleborsózott a hátam, elakadt a szavam, a szám elé kaptam a kezem, és azt mondtam: te jóságos ég, fogalmam sincs, hogy mondhattam ilyet. Aznap még sokszor eszembe jutott az eset, de aztán, ahogy távolodtam tő

Nostradamus

Akármilyen nagy látnok volt is a Saloni Mágus, egy valamit ő sem látott előre: azt, hogy a XX. század második felében már a címlapon feltüntetett puszta neve is bőven elegendő a könyvsikerhez. Jószerivel nincs is olyan könyvesbolt ma a világon, amelyben f

Van-e tudás a halál után?

Nem a regénybeli Tom Sawyerről van szó. Thomas Sawyer a kanadai Rochesterben volt autószerelő, mígnem ismert fizikus lett belőle. Kevesen tudják, hogy útja mindehhez a... halálon át vezetett!