A macska hetedik érzéke

2011. szeptember 21.
Ezt a titokzatos, kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol meg üldözték, máglyára vetették, mert az ördög földi megjelenésének vélték. S bár szimbolikus jelentősége mára jelentősen megfakult, azért az ösztönéből fakadó bölcsessége, intelligenciája, hatodik érzéke ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt.
A régészek szerint a macska már tizenkétmillió éve él a földön. A legelterjedtebb álláspont szerint a régi egyiptomiak háziasították a macskát négyezer évvel ezelőtt. A magtárakban tárolt szemes terményt óvta a rágcsálóktól, és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanná tette.

Hirdetés
Ám egy újabb felfedezés szerint az egyiptomiak is „örökölték”, ugyanis a legújabb régészeti feltárások alapján az ember és a macska barátsága akár kilenc és fél ezer évre is visszanyúlhat. A Ciprus szigetén, Szillurokambosz településen – egy újkőkorszaki temetkezési helyen – talált leletek ugyanis arra utalnak, hogy a macskát tisztelettel hantolták el, s azért ölhették meg, hogy elkísérje az gazdáját a túlvilágra. Vagyis a macska és az ember között már ekkor is valamiféle spirituális kapcsolat létezhetett.

De vajon mit tiszteltek, mit tartottak szentnek az ősi népek ebben az állatban, amely a kelta hagyomány szerint az oroszlán tüsszentéséből született? Általánosságban a macskák lelkében felemelkedett lelkeket véltek felfedezni, akik a szellemek érzékelésére is képesek, köszönhetően hatodik érzéküknek. A legtöbb kultúrában a macska egyfajta szerencsehozó, az emberi létet védelmező lény, akit tisztelni kell. Egyiptomban Básztetet, a föld és a termékenység istenasszonyát is macskafejjel ábrázolták.

Időszámításunk előtt ezer körül líbiai eredetű fáraók jutottak Egyiptom trónjára, az egekig emelték a macskakultuszt. A szentként tisztelt állatokat szentélyben tartották, ellátták őket minden jóval, és tetemüket – a fáraókéhoz hasonlóan – bebalzsamozták, s így helyezték örök nyugalomra. A gazdagok macskáinak sírjába balzsamozott egeret is tettek, hogy ha megéheznének, legyen mit enniük. Aki egy macskát megölt, az halállal lakolt tettéért, és nem számíthatott fáraói kegyelemre.

Kr. e. 525-ben a nagy fáraó csapatai nem mertek harcolni Kambyses perzsa király katonái ellen, inkább feladták városaikat, mert a perzsák ördögi hadvezére a katonák sisakjára, pajzsára élő macskákat köttetett. A szent állatra pedig hogyan is támadhatott volna a macskarajongó egyiptomi?

Az Egyiptomból elhurcolt műkincsek múzeumi termei  a világ nagyvárosaiban ma is ősmacskákkal vannak tele: papirusztekercseken a szent macskák ájtatos pofácskája látható. Ők ülnek a vitrinek mélyén agyagba égetve, őket faragták elefántagyarból, őket öntötték aranyszobrocskákba. Mert az ókorban úgy hitték, a macska szerencsét és gyermekáldást hoz. Annyi gyermeke lesz a fiatalasszonynak, ahány cicaszobor van a házban.  A legnagyobb „kőmacska”, a szfinx máig őrzi Egyiptomban a fáraók titkát.

A buddhizmus szerint a macskalét a jók kiváltsága, a paradicsomba való belépés előszobája. Kínában is természetfölötti képességekkel ruházták fel a bársonytalpú kis négylábúakat: az ártó szellemek, démonok ellenségeinek tartották őket, akik mágikus erővel bírtak.

A kínai asztrológiában helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el, és az év szülötteinek személyiségét a macskáéhoz hasonlítják. Japánban ugyancsak szerencsehozónak tartották – és tartják ma is. A legenda szerint az egyik templom szerzetesének macskája úgy mentette meg egy gazdag és magas rangú ember életét, hogy elcsalta az alól a fa alól, amelybe nem sokkal ezután belecsapott a villám.

Mohamed prófétáról feljegyezték, hogy egy alkalommal inkább óvatosan letépte díszes ünneplőruhája ujját, mintsem megzavarja édes álmukban a köntösén alvó kiscicákat.

Szerző: Szigeti Kata
« előző
1 2
Ajánljuk még...

Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért

Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.

24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét

Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.

Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret

Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.

a Nyúl éve
2011. szeptember 23. 16:13

ó hell yeah, kell egy cica!!!

tejútlefetyelő
2011. szeptember 23. 10:41

Én mindig is cicás voltam (persze a kutyusokat is szeretem). 15 éve van cicám, aki tényleg ráérez, ha szomorú vagy ideges vagyok, olyankor gyakrabban jön dorombolva nyugtatni. Ő az én Xanaxom. Ami a 6. (vagy 7.?) érzékét illeti, szintén megerősíthetem. 2 évvel ezelőtt elveszítettem valakit, ami nagyon megviselt. A cicámat felhoztam Bp-re vidékről, hogy elvonja a figyelmemet és segítsen túljutni a megrázkódtatáson. Az elveszített ember egy énekes volt és a dalai szóltak, amikor a cica egyértelmű jelét adta, hogy látja! Tusolni akartam, és közben feltettem a szerettem CD-jét a nappaliban, a cicát alig tudtam kitessékelni onnan, mert "valamit észrevett", és mindenáron vissza akart menni! Mintha ott se lennék, "kikerülve" engem a tekintetével, csak egy pontra koncentrált mögöttem. Nagyon furcsa volt már ez is. Becsuktam végül az ajtót, a másik bejáratot pedig elbarikádoztam (átalakításnál levettük az ajtót), mire végeztem a zuhanyzással, a cica az előszobában már nem volt! Mindent megtéve (pedig nem volt könnyű dolga) bejutott a nappaliba és nyugodtan feküdve meredt az előzőleg kiszemelt pont felé... Mivel az elhunyt szerettem előzőleg is több jelét adta a jelenlétének, ez az eset csak megerősített hitemben. A cicám korábban nem csinált semmi hasonlót, még akkor sem, ha egyébként öntörvényű. Imádom őket!

Anna
2010. szeptember 8. 16:44

Sziasztok!Én világ életemeben "más állatos"voltam.Szóval,a töröttszárnyú vadgalambtól kezdve,a vadkacsafiókán,a szopós sündisznókon keresztül a mogyorós pelén át mindenféle állaom volt,DE a cicákat nem kultiváltam.DE!!!Életem során volt két cicám,akik egyáltalán nem macska-módira viselkedtek,valódi lélekkel megáldott állatok voltak.Most is van cica a házban,igaz 15 év után,de ismét elmondhatom, egy valódi áldás,pont akor jött,mikor szükség volt a szeretetére,ragaszkodására,a bohóságára,arra,hogy,az önzetlen és okos szeretetért szeretetet kapj cserébe.Negatív energiák?Csak akkor érvényesülhetnek,ha eleve roszul választassz, és hagyod.Nem vagyok látó,DE hiszem,gogy az állatok kiválasztásánál ösztönösen megérzem melyik jó és melyik rossz számomra.SOHA nem az állat a hibás!

kim
2010. augusztus 6. 22:17

Évi!Én is látó vagyok,akár csak Te!:) én kicsit régebb óta,de az mind1.nem csak negatív érzéseket táplálok feléjük,de a legtöbb macska vmi más:) Hiszem,h a macskád lehet az oka annak,h nem látsz már szellemeket,azaz nem zaklatnak.Ennek csak örülök,.Neked legalább normális cica jutott:D

Évi
2010. augusztus 6. 11:46

Kim egyet értek veled, de én pozitív dolgot kötök a macskákhoz. Előtte nem szerettem őket, nem is volt nagyon soha macskám. Azonban történt valami. Sokat foglalkoztam az utóbbi pár hónapban ezotériával, és kinyitották a 3. szemem is. Azt mondták jó érzékem van a spirituális dolgokhoz. Megtanultam látni az aurát stb. Nem olyan rég azonban furcsa dolgok történtek. Szellemek akaszkodtak ránk, és nem akartak elmenni, hiába is kértem őket, ha az egyik elment jött a másik. Teljesen kikészítették az idegeimet, nem lehetett aludni, folyamatosan hangulat ingadozásaim voltak és mindig nagyon fáradt lettem, ahogy beléptem a házunk ajtaján. Aztán egyik reggel arra lettem figyelmes, hogy egy kis fekete-fehér kiscica sír az ablak alatt. Körbe jártam a szomszédokat,hogy kié lehet, de nem volt senkié, és csak nem akart elmenni, így hát befogadtam. Azóta, mintha elvágták volna a dolgokat. Nem tudom, hogy milyen össze függés lehet a kettő között, de valami biztos, hogy van, azóta biztonságban érzem magam otthon.

HASZNOS CSOMAG (promóció)