Elátkozott tárgyak

A nagy, vörös, hatszemélyes kocsi a későbbi gazdáinak sem hozott szerencsét. A jármű néhány évig egy bécsi múzeumban állt, aztán Bosznia és Hercegovina kormányzójának tulajdonába jutott. Ám szinte minden úton balesetet szenvedett az utasa és a sofőrje.

Végül úgy látták, hogy a kocsi igen „rosszindulatú”, s gazdája már-már idegösszeroppanást kapott miatta, úgyhogy végül eladták.

Újabb gazdája egy gazdag bosnyák lett, akinek egyik útján a motor leállt, és a kocsi nem volt hajlandó elindulni. Végül egy váratlan pillanatban, amikor már senki sem számított rá, a szerkezet emberi beavatkozás nélkül mégis elindult, és halálra gázolta tulajdonosát.

Egy nagy Benz autó története sem jobb. Kezdetben Henrik porosz hercegé volt, aki a német császár öccseként megengedhette magának az akkor még ritkaságnak számító járművet. De miután sofőrje elgázolt vele egy férfit, a herceg eladta az autót. Az új tulajdonos meg egy asszonyt gázolt vele halálra, mire ő is eladta. A harmadik tulajdonos is gázolt, a negyediket pedig maga a Benz ölte meg: egy hídon haladtak éppen, amikor a kormányszerkezet önállósította magát, áttörte a korlátot, és gazdájával együtt a mélybe zuhant.

Nehéz lenne ezekre a példákra azt mondani, hogy mindez csupán a véletlenek összjátéka. A véletlenek éppen azért véletlenek, hogy ne ismétlődjenek ugyanakkor vagy ugyanott. Vagy ugyanazon személlyel, tárggyal kapcsolatban. Talán mégis azoknak van igazuk, akik szerint ezeket a tárgyakat elátkozták, és mindig vérnek kell tapadnia hozzájuk?

Számos ékszerről mesélnek ugyanilyen történetet. Egy híres autóversenyző a nizzai pályán veszett oda évtizedekkel ezelőtt. A halál pillanatában egy pecsétgyűrűt viselt az ujján, amely (mint kiderült később) előző öt tulajdonosának is halálát okozta valami módon.

Ugyanilyen történetek keringenek nyakláncokról, gyémántokról és egyéb drágakövekről, amelyeket az emberek régtől viselnek. Ismeretes a Hope gyémánt esete is. Ez kék színű, meglehetősen ritka kő volt, és nagyon drága. A francia királyi udvarban viselték a soron következő királyok mindig éppen soros feleségei vagy szeretői. Többek között természetesen Marie Antoinette birtokában is volt. Aki nem sokáig örülhetett neki, mert hamarosan hóhér csapta le a fejét... Később állítólag még több sajnálatos „baleset” is fűződött ehhez a kőhöz.

Orosz forrásokból ismerhettük meg annak a nyakéknek a történetét, amelyet valamikor a tizennyolcadik században készítettek Franciaországban. Az ékszer első tulajdonosa, egy márki a francia forradalom végén egész családjával guillotin alá került. De még előtte egyik rokonuk a nyakékkel és más értékekkel együtt Brüsszelbe szökött, ahol eladta az ékszert. Neki semmi baja sem lett – mintha az elátkozott tárgy csak arra várt volna, hogy valaki ne kényszerből, hanem saját akaratából váljon tulajdonosává. Amint ez megtörtént, ismét irtani kezdte az embereket.

Új tulajdonosát rablók ölték meg, a következő vízbe fulladt, a harmadik idejében eladta, így neki nem esett baja. De a pechsorozat a negyedik tulajdonostól kezdve folytatódott. Nem egészen száz év alatt a nyakéknek tíz tulajdonosa volt, és egy kivétellel mindnyájan erőszakos,szomorú halált haltak.
A nyakék végül négyezer fontért egy orosz nagykereskedőhöz került, aki természetesen semmit nem tudott annak múltjáról. Hiszen ha ismeri, aligha adott volna ennyi pénzt egy „gyilkosért”. Viszont megúszta a dolgot, ugyanis a nyakéket nem magának, hanem egy táncosnőnek vette, és szinte azonnal át is adta neki. Arról nem szól a fáma, mit kapott érte cserébe – de a táncosnő már a következő héten megbetegedett, ott kellett hagynia a színpadot, az életet jelentő deszkákat, majd amikor a kereskedő is elhagyta, nyomorba süllyedt. Ekkor pénzzé tette a nyakéket.

Az új tulajdonos egy másik orosz nagykereskedő lett, aki Monte-Carlóban váratlanul életét veszítette. Az örököse a többi ékszerrel együtt megkapta a nyakéket is. Szinte minden vagyonát elveszítette ruletten a monte-carlói kaszinóban. Készpénze már nem volt, így pénzzé tette a maradék ékszert, beleértve a nyakéket is. Egy tehetős tőzsdeügynök vette meg kétszáz fontért a feleségének.



Az ékszer ekkor Angliába vándorolt, és tovább gyilkolt. Az addig példásan élő házaspár ugyanis – amint az ékszer bekerült a házukba, és az asszony többször is viselte – nagyon megváltozott. Folyton veszekedtek, sőt olyan indulat forrt bennük, hogy a végén a férfinak elborult az agya, és őrült rohamában megölte feleségét. Érdekes, hogy ettől kezdve a nyakék eltűnt, és többé nem is hallottak felőle. Lehetséges, hogy elveszett, vagy valaki vízbe, tűzbe dobta, elásta? Csak olyan tehette, aki rájött, hogy a tárgyon átok ül. De azt sem lehet kizárni, hogy valahol egy poros fiók mélyén lapul, és egyszer majd újra előkerül. Egyszer valaki megleli, és nagyon boldog lesz! Nos, ha a megtaláló azonnal eladja jó pénzért, neki talán csakugyan nem esik baja. Viszont annál több gondja lesz majd az új tulajdonosának...

A tulajdonosaikra bajt hozó tárgyak között az egyik legismertebb az úgynevezett Mefisztó-gyűrű volt. Mára már közismert a tény, hogy minden tulajdonosának kárt okozott, de az első időkben ez még nem volt annyira egyértelmű.
A gyűrű egy szép smaragd foglalata is egyben, és a spanyol uralkodócsalád tulajdonát képezi. Nem tudható, annak idején honnan került II. Fülöp spanyol királyhoz. Egyes vélekedések szerint arab földről, mások holmi amerikai indiánok bosszújáról beszélnek, de ez mind ellenőrizhetetlen. Tény, hogy a boszorkányos gyűrűt elsőnek II. Fülöp húzta az ujjára, és sokan vélik ma úgy, hogy abban a pillanatban kezdődött az egykori világhatalom, Spanyolország töpörödése mai méreteire. Persze a gyűrűtől később próbáltak megszabadulni.

A ma már legendásnak számító spanyol-amerikai háború idején a királyi család a gyűrűt az ország egyik ismert templomának ajándékozta. A templom nem sokkal később rejtélyes módon kigyulladt, és porig égett. Csak a gyűrű maradt sértetlen, amit egy múzeumnak adtak. Ám a múzeumba hamarosan villám csapott...
Ekkor az illetékesek úgy látták jónak, ha a különös ékszert visszajuttatják a királyi családnak, amely nem tehetett egyebet, elfogadta a „bumeráng-játékot”. Egy hét sem telt bele, és a spanyol királyi hadak nagy vereséget szenvedtek a Fülöp-szigeteken.

A kuriózumok, a különleges történetek kedvelői tudnak olyan fotelról is, amelyet elátkoztak. Ezért aki benne üldögélt, hamar megbetegedett. Beszélnek néha olyan házakról is, amelyek a lakóikon állnak bosszút. Ha valaki kizárólag természettudományos gondolkodásmóddal közelíti meg az eseményeket, még nem biztos, hogy nevetve legyinthet, és ezzel meg is oldotta a problémát. Egyre több a jele ugyanis annak, hogy erős emberi akarattal tárgyakra is átvihetőek bizonyos szándékok. Úgy tűnik, egyes emberek és egyes tárgyak között erősebb szövetség szövődik, mélyebb kapcsolat alakulhat ki, mintsem sejtenénk vagy megérthetnénk jelenlegi tudásunkkal. Ugyanez vonatkozhat a Föld egyes pontjaira, helyeire, használati tárgyakra, vagy éppenséggel ékszerekre.
Mert a világ egy sokismeretlenes egyenlet, és még messze vagyunk a megfejtéstől.