
Számítógép az emberben
Már nemcsak a fizikai teljesítmény doppingolható, hanem a szellemi is. Például chipekkel.
Néma hadsereg: 8000 katona a föld alatt
Ugyan, ki ne hallott volna már a híres kínai terrakotta hadseregről, amelynek minden tagja más-más arcvonással rendelkezik? Lovasok és lovaik, tábornokok és gyalogok, harci kocsik és lovasok évezredek óta aludták örök álmukat a föld alatt, mígnem 1974-ben egyszerű földművesek bukkantak a néma hadsereg titkos rejtekére.
A Kínai Nagy Fal nem látszik a Holdról!
Bár sokan úgy tudják, hogy a Kínai Nagy Fal az egyetlen olyan ember alkotta építmény, ami a Holdról is látszik, ez nem igaz. Az űrhajósok szerint kb. 160-320 kilométer magasból lehet még szabad szemmel látni a Nagy Falat, de ennél távolabbról már nem látható. Természetesen mindez nem csorbítja azt a tényt, hogy ez a majd tízezer kilométeres erődítmény-rendszer a világ egyik építészeti csodája, amelyet évente turisták ezrei látogatnak meg.
Ősi emancipáció? Miért vágták le a mellüket az amazonok?
Harcosok, hódítók, uralkodók, önfenntartók. Csupa olyan szerep, amelyet a mai társadalom leginkább a férfiaknak tulajdonít, azonban akikről szó van, ők mindannyian nők, a törékeny és gyengébbnek mondott nem képviselői. Ők, az amazonok. Pont ettől tűnnek misztikusnak, ám közelebbről szemlélve kiderül, hogy ezek a tulajdonságok minden nőben benne lakoznak, sőt, ők hordozzák a teremtőerő egyik leglényegesebb megnyilvánulását a fizikai létben: a gyermekáldást és szülést.
A Világ Teteje - képgalériával
A 4900 méter magasan fekvő - s így méltán a Világ Tetejének is nevezett - Tibet határai a mai napig vitatottak
Istennők régen és napjainkban
Mindenki ismeri a bibliai Éva történetét, hogy az ő bűne miatt lett kiűzve az ember a paradicsomból. Merline Stone angol írónő a Paradicsompapírok című könyvében megpróbálja kinyomozni, hogyan esküdtek össze a férfiak az ősi világban, s hogyan vették el az istennőktől a hatalmat.
Géntérképet mindenkinek!
Ma már nemcsak azt tudhatják meg a leendő szülők, hogy fiú vagy lány gyermekük kire fog hasonlítani.
A homokdűnék muzsikája
A világ bizonyos tájain a dűnék arról híresek, hogy különféle döbbenetes hangokat adnak ki, amikor lavina zúdul végig rajtuk.
A félelmetes fekete lyuk
A fekete lyukak a téridő azon tartományai, amelyekbe anyag és sugárzás csak belehullhat, de kijönni semmi sem képes belőle. Még a fény sem hagyhatja el, innen ered az elnevezése. Titkai azonban ennél is mélyebbek: mivel a fekete lyukakból sem anyag, sem energia nem távozhat, semmilyen információnk nincs a benne zajló folyamatokról.
A magyarok csillagai
Napjainkban a kínai, a egyiptomi, a maja vagy a kaldeus csillagmítoszról többet tudnak a magyarok, mint saját csillagmítoszaikról. Pedig a planéták járásának követése, a fenyegető vagy segítő égi jelek elemzése őseink körében is természetes volt.
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.














