2010. szeptember 3. péntek, Hilda napja
A víz misztikája
2009. augusztus 22.
A víz nem egyszerűen csak éltető elem, nemcsak a legősibb alappillére a földi létnek. Látszólag ugyan teljesen egyszerűen épül fel, molekulái
két hidrogén- és egy oxigénatomból állnak, mégis rendelkezik egyfajta közvetítő erővel, amely ezt a világot kapcsolja össze egy felette állóval, természetfelettivel. Hogy melyik arcát mutatja az őselem, az a szándéktól és használójától is függ.
két hidrogén- és egy oxigénatomból állnak, mégis rendelkezik egyfajta közvetítő erővel, amely ezt a világot kapcsolja össze egy felette állóval, természetfelettivel. Hogy melyik arcát mutatja az őselem, az a szándéktól és használójától is függ.
Hirdetés

Napjainkban is élő szokás, hogy bármerre vetődik az utazó, érmét dob a szökőkútba, hogy megörökítse ottlétét, vagy hogy a víz szellemének áldozva egyszer visszatérhessen ugyanoda. A víz ugyanis az időfolyam és a jelen pillanat közvetítőjeként szerepel, elraktározza és magába olvasztja a pillanatot, egyesítve a végtelen idővel.
A víz ugyanakkor tisztító hatású, a fizikain túl a lelki és szellemi dimenziókba is elhatol. Ezért is bírtak és bírnak a mai napig szakrális jelentőséggel a híres folyók. Keresztelő Szent János a Jordán vizében keresztelte az embereket, mosta le bűnüket és nyert bűnbánatot számukra. A víz által megtisztulnak és újjászületnek a hívők. A keresztelés rituáléja ma az egyház kötelékében mint beavató szentség működik.
Mágikus erejű folyók
Az indiai Gangesz a hinduk legszentebb vize, Ganga, a megtisztulás istennőjének megtestesítője. Hitük szerint akár egyetlen cseppje is képes a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől megtisztítani, s így haláluk után megszabadulnak az örökös újjászületés szenvedéseitől. Ezért évente milliók zarándokolnak a folyóhoz, abban reménykedve, hogy ha isznak a vizéből és megmerítkeznek benne, megszabadulnak bűneiktől, s gyógyulást is nyernek.
![]() |
Csodás vízfakasztás
A vízhez kapcsolódóan különféle varázslatok is fennmaradtak. A legismertebb történetet a Biblia örökítette meg: ez Jézus első csodatétele, amikor is a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Mózes és Sámuel nevéhez pedig a vízfakasztás csodája fűződik: Mózes pálcájával vizet fakasztott a kősziklából, míg Sámuel szavára eső esett nyáron, a legnagyobb aszály idején, búzaaratáskor. Mózes a tengert választotta ketté, hogy a zsidók kivonulhassanak Egyiptomból.
Magyar legenda szerint Szent László fakasztott vizet. Csodájának története az egész Kárpát-medencében elterjedt. Az egyik legenda szerint a király szavára, fohászára tört fel a forrás, a másik szerint akkor, amikor Szent László kardjával a sziklába vágott, de maradt fenn olyan történet is, amikor a lova patkója nyomán fakadt fel a víz. A legenda ez utóbbi változata a kereszténység felvétele előtti idők szakralitására utal, hiszen akkoriban a lovat varázslatos lényként, táltosként tisztelték. A ló az az erő, amely a lovast akadálytalanul átviheti az egyik létsíkról a másikra. A forrásfakadás során összekapcsolódik ez a két sík, s az égi sík, a táltos a földben hagyja lenyomatát, amiből a víz feltör. Tehát a fizikai világban létező elem, a víz feltöltődik a táltos erejé-vel, ami egyszerre képviseli az égi, földi és alvilági erőket is.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Szűz
VIII. 23. – IX. 22.
Szolgáltatások
Rovatok






én csak anyit tudok mondani hogy be piszkoják meg mirgrzik a vizet ahol még pézt is adnának érte nem becsulik nagyon rosszak ez emberek.
Ha annyira jó az a víz akkor miért olyan , koszos miért nem vigyáznak rá,,,és miért nem palackozzák ,,