2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Az évtized legnagyobb felfedezései
2010. február 28.
A Discovery News szerkesztősége azon szempontok szerint szerkesztette top 10-es listáját, hogy mely felfedezések gyakorolták a legnagyobb hatást életünkre és világról alkotott ismereteinkre.
10. A tizedik helyen az Eris bolygó felfedezése végzett. 2005-ben Mike Brown egy Plútónál 27 százalékkal nagyobb bolygót talált, megfosztva ezzel bolygó statusától a Naprendszer eddig legkisebb bolygóját - számol be a DiscoveryNews.

9. Kilencedik helyen szintén egy 2005-ös felfedezés: Mary Higby Schweitzer és kollégái lágy szövetet találtak egy Tyrannosaurus csontjában. A minta elemzése során olyan aminosavakra találtak, amelyek a mai csirkék szervezetében is megtalálhatóak, ezzel újabb megerősítést nyert a dinoszauruszok és a madarak kapcsolata.

8. 2006-ban közvetlen bizonyítékot találtak a sötét anyag létezésére. A nyolcadik helyen szereplő felfedezés a gázok és csillagok súlyának mérésével kézzelfoghatóan igazolta a sötét anyag létét. Mindaddig a sötét anyag létezését csak elméleti szinten vezették le abból, hogy az univerzumban található égitestek tömege önmagában nem lenne elég a gravitáció ilyen szintjének létrehozására.

7. 2002-ben Csád északi területén új emberős maradványaira találtak. A 6-7 millió éves Sahelanthropus tchadensis a vártnál korábbra tette az emberi törzsfejlődés kezdetét. Az emberiség történet további részletekkel gazdagította az Ardipithecus ramidus. A 4,4 millió éves, bizonyítottan két lábon járó emberős megfosztotta Lucyt a legrégebbi ember statusától, a hetedik helyet érve el ezzel.

6. A hatodik hely ismét az asztronómiáé: 2000-ben a tudósok közvetlenül érzékelték az első exobolygót, vagyis olyan bolygót, amely a Naprendszeren kívül található. Azóta mintegy négyszáz ilyen égitestet regisztráltak.

Hirdetés

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok