Istennők régen és napjainkban

Istennő-kultusz már a kőkorszakban is létezett, ősi teremtésmítoszok és hiedelmek részeként. Az évezredek során az istennőnek több ezer nevet adtak, de mindig természet-anyaként ábrázolták. Évezredekkel azelőtt, hogy a zsidók, a keresztények és muzulmánok megelégelték a nőuralmat, és átalakították a vallást – a Földközi tenger körüli vidékeken, Közel- és Közép- és távol-keleten mindenütt Istennőt imádtak, és nem Istent.

Az istennőknek népenként, kultúránként más-más nevük volt: Egyiptomban Isisnek, vagy Hathornak, Indiában Danunak, a suméroknál  Ishtarnak, a bibliai területeken pedig Astartének nevezték. Krétában ő volt a darázsderekú, meztelen mellű nő, a kígyókkal. A Jehova előtti időben, a legkoraibb följegyzésekben nem mint Földanyát ismerték, hanem mint az „Egek királynőjét”. Voltak Nap Istennők, akik a Hold Istennők fölött uralkodtak. Sőt, az írásnak, bölcsességnek, jognak és háborúnak is voltak istennői. Kései utódaikat is megtalálhatjuk i.e. 500 körül Athénban, a háború és a bölcsesség görög istennői alakjában.

A történelem előtti időkben – a Mezopotámia és Egyiptom előtti évezredekben – többségben nőket ábrázoló rituális szobrokat készítettek. Sőt, még a bibliai Kánaánban is úgynevezett „Astarte-lapokat” találtak, amelyeken a meztelen Asterah istennő látható, kezében liliommal vagy kígyóval. A késői bronzkorból ezek maradtak fenn a legáltalánosabban, mint rituális tárgyak.

A templomi istentiszteletet papnők szolgáltatták, és ők látták el a templomok üzleti és pénzügyi dolgait. A sumérok az agyagtábla feltalálását és az írás művészetét is egy istennőnek tulajdonították, a legkorábbi sumér írásokat az Egek Királynőjének templomában Erechben találták. E rengeteg bizonyíték ellenére a mai kor embere alig van tudatában ezen ősi Istennő-imádatnak, az asszonyok egykori magas státusának.

Istennőkből boszorkányok

Az időszámítás előtti 3000 környékén ugyanis szép lassan felmorzsolódtak a matriarchális társadalmak. Az északról beáramló új népek ugyanis patriarchális, férfiuralmú társadalomban éltek,  lételemük volt az öldöklés, a háborúskodás.  Lóval vontatott harckocsijaik átütő erejűnek bizonyultak, és bármerre mentek, ők letten az uralkodók.

Ezek az északi népek hozták magukkal a fény fogalmát, mely a jót jelképezte, és a sötét fogalmát, mint a rossz megtestesítőjét, és ők imádták a fenséges férfi istenséget, akit gyakran ábrázoltak viharistenként, kezében tűzzel vagy villámmal. Az ősi világ mitológiájában nyomon követhető az új férfi istenség harca a régi Nagy Istennővel. Babilonban Marduk férfi isten vette az át az uralmat, Egyiptomban – Ré, a fény ura, és Ptah kerekedett az istennők fölébe. A Biblia jó néhány sora megemlíti, hogy a Kánaán földjét elfoglalók még generációkon át harcoltak az Egek Királynője és Baál ellen.

Amikor a férfiuralom teljes lett a világon, az istennők követőit üldözni kezdték, az istennőket a gonosz szolgáinak, boszorkányoknak nevezték.  A boszorkányok azonban még évszázadokig csak a papság szemében voltak gonosz személyek. A nép továbbra is tisztelte őket, elismerte tudásukat. A boszorkányság az időszámítás utáni évszázadokban a természetvallásra utalt, és a boszorkányok, ezek a különös tehetséggel megáldott nők a magasabb rendű égi hatalmak és az emberek közötti  közvetítők voltak.

A bölcsek fortélyai

A boszorkányság angolul eredetileg azt jelenttette: a bölcsek fortélyai, ügyessége. A bölcsek pedig azok voltak, akik a természet útját követték, összhangban voltak annak erőivel, ismerték a gyógynövények és az orvoslás tudományát, hasznos tanácsokkal látták el közösségük tagjait, és ugyanolyan nagyra becsült, szinte szent emberek voltak, mint a sámánok a falujukban. „Varázseszközeik”, rituáléik pedig kísértetiesen megegyeztek az ókorban használatos tárgyakkal, rítusokkal, azokkal, amiket az ókori istennők templomaiban végeztek.

Boszorkányból újra istennő!

A modern boszorkányság (vagy ahogy egyre inkább terjed: az újkori  istennő-vallás) természetalapú hit, ezért akik az istennőt bálványozzák, a természetet is szeretik. A mai kor boszorkányai azt vallják magukról, hogy övék a világ legdemokratikusabb vallása. Nincsenek követendő dogmáik, pusztán néhány egyszerű alaptétel, amit igaznak fogadnak el. Az egyik, hogy aki nem ülteti el a gonosz magjait, az jóságot fog visszakapni, hiszen minden tett többszörösen hat visszafelé, arra, aki cselekszik.  A másik fontos tézis, hogy nem szabad a természet bőségét rosszul felhasználni azáltal, hogy megzavarjuk az egyensúlyát. Tehát amit az ember elvesz a természettől, azt vissza is kell szolgáltatnia, hogy kiegyensúlyozottan legyen képes tovább működni.

Tehát az a nő, aki hajlandó elfogadni a benne rejlő tökéletesség lehetőségét, és nem esik túlzásokba, az sok mindenre képes. A benne rejtőző istennőt bárki megszólíthatja, segítségét kérheti. Az érdeklődők nagyon hasznos tanácsokat találnak a közelmúltban magyarul is megjelent Jessica Adams, Jelena Glisic és Anthea Paul Hogyan legyünk istennők a 21. században? című könyvében. A szerzők fontosnak tartották, hogy a nőket megtanítsák az istennő fogalmának és archetípusának alapjaira. Ha ugyanis valaki megtalálja önmagában a hozzá leginkább közel álló „istennő-energiát”, akár csodákra is képes lehet.