Lelkünk üzenete

2007. szeptember 22.
Látszólag minden ok nélkül vagyunk az egyik nap boldogok, gondtalanok és feldobottak, hogy aztán a következőben, illetve a következőn indokolatlanul letörtek, „depisek” legyünk. És érvényes ez testünkre-lelkünkre is. A sajátos hullámzások egyik lehetséges okozója pedig az ember háromféle bioritmusa.
Hirdetés

A bioritmus születésünktől kezdve hat ránk, ezért mindenképpen előnyös, ha ismerjük működését, és megtanuljuk kezelni, előnyünkre fordítani – vagyis kihasználni azt.

A három ritmus

- a test ritmusa 23 napos,
- a lélek ritmusa 28 napos,
- a szellem ritmusa 33 napon át tart.
A ritmusok lassan emelkedve jutnak el a „csúcsra”, majd meredeken süllyedve jutnak el a kiindulópontig. Itt lassan folytatva süllyednek tovább a mélypontig. Majd meredeken vissza a kiindulópontra – és a ritmus kezdődik újra elölről. A kritikus időszakokat a fordulópontok jelzik.
A három ritmus egymásra is hat, és kölcsönhatásban állnak az egészséggel, a korral, a nemmel, sőt, akár a stresszel is.

Lélekről lélekre

Talán a legerősebb ritmus a léleké, amely 28 napos. Hat külső és belső figyelmünkre, az érzésvilágunkra, ösztöneinkre és alkotóerőnkre. A csúcsszakaszokban rugalmasabbak, befogadóbbak vagyunk érzelmileg, jobban „látjuk” a jót, fogékonyabbak vagyunk a szépre, az ideákra. Alapvetően is derűsebbnek, vidámabbnak és nyitottabbnak érezzük magunkat.

A lélek ritmusának külön érdekessége, hogy a váltás napja – vagyis a 14. – mindig pontosan a hétnek ugyanarra a napjára esik, amelyen megszülettünk. Ám ez az érzések zűrzavarának, a lelki gondoknak, válságoknak az ideje is. Ezért sokan úgy tartják, hogy a vasárnap született emberek a sors kegyeltjei, mert válságuk mindig vasárnapra esik majd, amikor – általában – nem kell semmilyen követelménynek megfelelni.



A mély szakaszban rosszul reagálunk az ingerekre, nehezen dolgozzuk fel a történéseket, levertnek, fáradtnak érezzük magunkat. Érzékenyebbek és ingerültebben is vagyunk, jobb, ha ilyenkor egyedül vagyunk, és csak annyit megyünk társaságba, amennyit feltétlenül muszáj. Szükségünk is lesz az önfegyelemre!

Ám a válság, a kilátástalanság után újra kisüt a nap – tartják. Pár nap után megint szebbnek, jobbnak és könnyebbnek érezzük majd a világot…

És a Te bioritmusod éppen hogy áll? Teszteld!
Ajánljuk még...

Szerelmes nők tartották el a párom

– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.

Bochkorra féltékeny Claudia párja?

Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.

Nem a vőlegényem életem szerelme?!

Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...

Dundika
2008. január 10. 15:22

Valaki megmondja Marenec Fruzsi mikor születet? Köszi

HASZNOS CSOMAG (promóció)