2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Számítógép az emberben
2010. augusztus 31.
Amiről sokáig csak a sci-fi-regényekben olvastunk vagy filmekben láttunk, az máris kezd valósággá válni. Aki azt hiszi, a félig robot, félig ember még a messzi jövő ígérete (vagy fenyegetése), az alaposan téved. Nem árt tudni, hogy ezen a területen is rohamléptekkel halad a tudomány.
A megfelelő impulzusokat kibocsátó mikrorendszereket már ma is beépíthetik az agyba. Ezek erősítik az agy munkáját, az emlékezőképességet, erősítik az izmokat, és egyszerre számos belső szervünk munkáját kísérik figyelemmel. Más rendszerek lehetővé teszik, hogy távközlési kapcsolatot tartsunk a világgal anélkül, hogy ehhez bármilyen látható, megfogható eszközt használnánk. Helyettesíthetik a manapság használatos személyazonossági dokumentumokat is.

A szilíciumintelligenciának is nevezett szerkezetek nem a jövő zenéje. Nem titok: már több száz ember él a bolygónkon, akibe beültették ezek kezdetlegesebb és még csak részfeladatokat ellátó rendszereit.
Amerikai és brit kutatók vallják: ahogyan a fél házat megtöltő hatalmas számítógépektől eljutottunk a személyi számítógépekig, majd az egészen kicsi mikrogépekig, úgy eljött az ideje, hogy végre behatoljunk az emberi szervezetbe is. A tudósok állítják: ez a logikus következő lépés!
Van, ahol még ott tartanak, hogy a szemüvegkeretbe épített kis számítógép hangparancsra vetíti a szemüvegre a kívánt adatokat. De már ez is a múlté, mondják a mikrorendszerekért lelkesedő kutatók. Ők hamarosan már ott tartanak, hogy az agyba beépített rendszerek adják az információkat az agy tulajdonosának. (Plusz még valaki másnak is? - tesszük fel a sanda kérdést mi, akik mindezt már mintha láttuk volna izgalmas filmekben...)
Tény, nem egy nagyhatalom hadserege támogatja ezeket a kísérleteket. A most elérendő nagy célnak a kiberkatona megalkotását látják (az angol eredetű "cyber" fogalmára ötven éve van magyar szó: kibernetika, kiber-). Vagy az olyan katonáét, akinek agyát, izmait, szervezetét, térben való tájékozódását és általános informálódását a beléje épített mikrorendszerek teszik lehetővé. Nemcsak a katonák szervezetébe kellene beépíteni GPS-rendszereket, amelyek révén az illető mindig tudja, hol tartózkodik a Föld felületén (műholdas helymeghatározó rendszer segítségével), de például gyerekek esetében a szülők is tudnák ugyanazt esetleges emberrablás, baleset vagy eltévedés esetén.
Az orvostudomány ma már sikeresen alkalmaz olyan szerkezeteket, amelyek kiváltják a hagyományos diagnosztikai módszereket. Ezeket a betegek vérébe fecskendezik, és azok a vérárammal fel-alá haladva vizsgálják a beteget, majd az eredményről beszámolnak az orvosoknak. És ahogyan manapság nagy ipar és üzlet a testi hibák eltüntetése, a plasztikai sebészet - úgy hamarosan az értelmi képességek növelésére is lesznek lehetőségek, ezek egy idő után szintén iparszerű méreteket ölthetnek. Ha az agyunkat ilyen belé vagy melléje rejtett kicsiny számítógéppel kötik össze, a mai átlagos 100-as IQ akár több ezerre is emelkedik majd!
Aki azt mondja, hogy ez természetellenes, mert gépi, annak emlékezetébe juttatom a vastüdőt. A légzésbénult emberek csak ezzel a szerkezettel tudtak lélegezni és életben maradni. Ugyanígy említhetjük akár a mankót, a szemüveget vagy a törött karra rakott gipszet is. Mindezek olyan mesterséges eszközök, amelyek testi épségünket helyreállítják, vagy képességeinket növelik. Minden valószínűség szerint, mire eljön majd az idő, ezeket a mikrorendszereket is ilyennek fogjuk tekinteni.

Elavult technológia

Hirdetés

Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok

Ne törődjön vele. Ő csak egy unatkozó autista kisfiú (kartonpapírral eltakart félszemüvegben) és néha ide is betéved firkálni. Nem bántjuk, megtűrjük szegénykét.
Nem kell érteni, önnek nem. :)
Csak tudnám, hogy az ilyen gagyi, vabi-babik mit keresnek ezen az oldalon. És mi ez a hülyeség, amit összeírnak??????
"Meghalt Sigmond Elek vegyészmérnök, agrogeológus, a korszerű magyar talajtani kutatások megteremtője." Az nem "...Zsigmond Elek"! :-P (Zigmond akkor talán) Magyarította? Tul.képp magyar volt. :)
Elie Wiesel pedig szót sem érdemel, egy hazudozó magyargyűlölő alak! Mint az ön által használt ezenanapon.hu forrás szerkesztője!!!
És nem érzi, hogy néhány adat ott amúgy is gagyi, nem érdemes szóra sem? A szájharmonikás pl. mára. :)) :-P
Nos, ide többet nem firkálok, 1 hónapos cikk, de ha visszanéznek kihajítanak, mint a nana.hu-ról korábban. Oda IP anonim tudok csak írni azóta...
"Mesemondó toll
23 szeptember 2010 Nincs hozzászólás
Melyik gyermek ne szeretné a meséket? Főleg, ha édesanyja vagy édesapja hangján kelnek életre a figurák és aranyos vagy éppenséggel kalandos történeteik.
Az amerikai Franklin Electronic Publishers, mely nyelvi oktatóeszközeiről híresült el, októberben egy új fejlesztéssel lép be a piacra.
tollA szerkezetet kimondottan családok részére találták ki. Külseje lényegében egy tollra hasonlít, így kis helyen is elfér. Az AnyBook elnevezésű eszközt hangrögzítő funkcióval látták el, melyre a szülők rámondhatják gyermekeik kedvenc meséit és ezáltal bármikor visszahallgathatják azokat szüleik hangján.
Használatát sem bonyolították túl, mindössze 3 gomb található rajt, így a gyerkőcök is könnyen tudják kezelni, csupán azt kell elmondani nekik, hogy melyik gomb mire való és akár bárhol tudják használni. Digitális könyvjelzőkkel is el lehet látni a „felmondott” meséket, így az összes oldal megjelölhető.
Két változatban lehet majd kapni: DRP-3000 – 15 órányi anyagot képes tárolni, 40 dollár (kb. 8300,-) – és a DRP- 4000 – 60 órányi anyagot képes tárolni, 60 dollár (kb. 12500,-) –.
"
http://delinaonline.tk/?p=2248
ITT olvasták be ezt innen:
TAGS: MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva
Direkt, vagy csak éppen ezt olvasta el itt előtte és azért megint egy nevet buktázott?
Móricka elvitte az öregapja vastüdőjét a MÉH-be, jó zsebpénz reményében. kérdezték tőle, öregapád mit szólt hozzá? Móricka: Semmit, csak ennyit: HHHRRRHHHRRRRHHH (hörgés improvizált hanggal!) ,-) ;-P
Na! Nemere köszöni, hogy ezúttal be teCCett mondani a forrást, bár az Astronet weboldalét pl. most sem. :-/ ;-P
És önben, dear "Csé", milyen chip csipog hajnalonta? ;-)
Jó hely ez itt, lehet firkálni? ;-)
"a zenéket a mai reggelre FP válogatja" = muszáj most már állandóan füllenteni, ezzel is? majd ha bemegy valamikor, vagy előre megvan az már ott hajnalra tőle... :-P
"Hieronümosz névből származik." = ezt kihagyta, mert neHHéz szó? megint? ;-) ;-P
Hjó Hreggelt Vietnam! :) ;-*
Szeretettel üdvözöllek benneteket!
De testvéreim mi ez a veszekedés?Ez nem emberhez illő viselkedés annak aki aggyal és intelligenciával rendelkezik.
Bármit is találjanak ki a lényeg ettől semmit sem fog változni.
Megszületünk,felnövünk,dolgozunk,megházasodunk,családunk lesz,megöregszünk és meghalunk.Ezen még a legbonyolultabb beültetett számítógép sem fog tudni változtatni.
Igen létrehoznak mesterséges intelligenciát.De mivel??? : ) Azzal az intelligenciával amit ISTENTŐL kaptak.
Az emberi agyat stb nem azért kaptuk,hogy mindenféle gépeket hozzunk létre hanem azért,hogy megértsük azt a VALAKIT AKITŐL az egész test gépet kaptuk.
Amég figyelmünk nem erre irányul addig minden tettünk kudarcra van ítélve.
Nyílvánvaló,hogy a Föld legbonyolultabb gépe az emberi agy és pszihé de még az agy kutató tudósokat sem érdekli,hogy honnan van ez a csodálatos gépezet.
NEM KÜLÖNÖS EGY KICSIT???
Ebből kiderül,hogy hiába elismert tudósok valójában sürü sötétségben tapogatóznak,akárcsak azok akik nekik hisznek.
Ha a számítógépeteken interneteztek fizetnetek kell érte,ám a legbonyolultabb számítógépet mindennap ingyen használhatjátok,sőtt nélküle még internetezni sem tudnátok.Amég nem nézel tükörbe és teszed fel azt a kérdést,hogy honnan ez a "tökéletes" bonyolult test és a szem amivel mindezt láthatod addig életed sötétségben telik csupán.
Ébredj ember,tudd meg hát,hogy ki vagy és mi ez a világ ami körül vesz téged és hogy mi az életed egyedüli célja.
nagyon is sokat olvastam/olvasok ,csak nem mindegy mit olvas az ember
Na erről ennyit.
A stílus maga az ember. És úgy tűnik, pfff nem sokat olvasott, ezért a sítlusa olyan, amilyen. Szóval, az embernek van fantáziája, és sajnos 20-40-60-100 év múlva kiderül, hogy az a bizonyos írói fantázia mennyire nem földhözragadt volt. Vernét is kiröhögték a holdraszállásos ötlete miatt. Aztán tessék. Ma már mikrocsippeket igenis küldenek belénk, a gyomortükrözés már rég nem tükörrel történik, hanem minikamerával, ami kivetíti a számítógépre, amit lát. Ma már az anyja hasában megműtik a gyereket, és így tovább. Ezekről húsz éve még röhögve írt volna kommentet az akkori pfff. Hát erről ennyit. És nem kell mindenkinek mindent elfogadni. Ettől színes a világ, hogy mások más véleményen vannak. De azért még nem kell földbe döngölni senkit, mert más a véleménye.
ne üzengessél nekem semmit kispofa....
nem is ismersz....
nekem ehhez nem kellett még csak gondolkodni se
Az,hogy könyvet írtál nem jelent semmit se,ma már kiadnak mindenféle szemetet,ha van elég hülye,aki megveszi.
A chipbeültetés kontrája viszont a második részben üt vissza, amikor is a város vezetése, hogy elkerülje a megbuktatását, a központi számítógépre kapcsolt összes ember agyának megparancsolja, hogy élő emberi pajzsként vegyék körbe, és vágják el a saját torkukat, ha bárki is meg akarná támadni...
Megvannak az előnyei a dolognak, illetve a hátrányai is.
pfff-nek üzenem, hogy eléggé földhöz ragadt a gondolkodásmódja.
10 évvel ezelőtt írtam egy könyvet, amiben a főhős hasonló technológiát ültetett a saját testébe... Aminek külön örülök, hogy pont Nemere úr adta hozzá az ajánlását, és most hasonló témában cikkezett ő is, miszerint ez nem is olyan távoli jövő már, mint én annak idején ezt vizionáltam.
ajánlom a Zeitgeist c. filmet
linuxot töltünk rá és no para,no trójai :D
Csak le ne merüljön az elem,megne teljen a memória,trójait ne kapjon az agyad,,,:)
ezek a "meghökkentő" újságok,csupán addig tűnnek szépnek jónak,amég valaki benem bizonyítja hogy nemcsak pozitív irányban segíti az embert,hanem romba is döntheti:)
de azért yupppiii jééé
Na akkor,hogy én is írjak valami hasonló baromságot.
Szerintem meg a jövőben embereket fognak klónozni, hogy a terrabájt nagyságú agyi kapacitásukat összeköthessék és így hozzanak létre egy szuper számítógépet,amire akár mesterséges intelligencia is telepíthető.
Mivel a klónozott testek öntudatlan állapotba lesznek ezért bizonyos belső szerveik donorszervként alkalmazható.
-Innen is látszik, baromságot könnyű írni...
jaj ez borzalom!!persze,hogy minden namgy hatalom tamogatja teljesen az uralmuk ala akarnak bennunket!en csak attol felek,hogy 50 ev mulva igy is lesz!!mar most sem letezik szabadsag ha belegondoltok!
Persze, hogy van realitása, annak amit írt, csak az, hogy észre vesszük e, hogy igazából mire megy ki a "játék", s meglátjuk e, hogy a mézes-mázas szavak mögött mi is rejlik valójában...vagy ha úgy tetszik, észre vesszük e , hogy a cukormáz alatt nagyon nagyon bűzlik valami... AZ MÁR CSAK RAJTUNK MÚLIK....
Csak szeretnénk hinni, hogy nincsen realitása annak, amit a szerző leírt...
csatlakozom a nica véleményéhez,nagyon is észre kellene már venni miben élunk,és hogy?persze a kodfátyol az emberkék agyárol nem tunik el olyan egyszeruen,amit már a,,hatalmasok '' beultettek?!
csatlakozom az előttem szólókhoz
Remélem aki ezt írta csak viccelt...A "hatalmasok" minden elképzelhető eszközt megpróbálnak bevetni annak érdekében, hogy 2 lábon járó, gondolkodni s önálló véleményt kialakítani képtelen zombikat csináljanak belőlünk. Itt az ideje felébredni! Hatalmas erő lakozik minden emberben s ez mindenféle kütyü nélkül létezik, mert öröktől fogva hozzánk tartozik. "hatalmasok" pedig félnek a mi felébredésünktől....
Szal, aki ezt a cikket írta az tényleg egy idióta
Belőled kellene már valami ipari terméket előállítani,hogy ilyen baromságokat írsz...
Idióta.