Apokalipszis – a visszaszámlálás elindult?

2009. december 30.
Kilenc évvel ezelőtt a nagymamám még annál is gyakrabban járt templomba, és még annál is gyakrabban morzsolgatta a rózsafűzért, mint annak előtte, pedig azelőtt is folyton azt csinálta.
Hirdetés

Igen ám, de kilenc évvel ezelőtt a nagyimat felidegesítették valami zagyva újságcikkel, miszerint ha beköszönt az Újév, vagyis 1999-ről átfordul a naptár 2000-re, eljön az Utolsó Ítélet. És a nagyim ezt elhitte.
Persze, hogy elhitte, hiszen kislány kora óta azzal riogatták, hogy a keresztény tanoknak megfelelően kell viselkedni, és nem szabad bűnöset még csak gondolni se, mert aztán egy nap eljön az Utolsó Ítélet, vagyis Krisztus leszáll a mennyből ítélni élőket és holtakat, és lesz „nemulass”. Vagyis lesz nagy sírás, fogcsikorgatás.
Ha ketté válik az ég

A nagyim egyre gyakrabban mondogatta ezt különböző plénumokon, családtagoknak, postai alkalmazottaknak és postán sorban állóknak, közértbe igyekvőknek, lépcsőházban tartózkodóknak, kutyasétáltatóknak és kismamáknak. És mindenkit arra bíztatott, hogy gyónjon, amíg nem késő, mert már csak pár nap, és itt a december 31., meg az Utolsó Ítélet. 2000. január elsején, amikor felszaladtam hozzá, hogy boldog új esztendőt kívánjak neki, és diadalittasan dübörögtem, hogy na látja, nem haltunk meg, az ég se nyílt ketté, Krisztus se szállt alá, ő úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
– Nagyi, hol maradt az Utolsó Ítélet? – kérdeztem vicceskedve, de ő felemelte a mutató ujját, és így szólt:
– Majd eljön az, fiam.
És ahogy mondta, kirázott a hideg.
Valahogy az volt az érzésem, hogy lehet viccelni, meg nevetgélni, de az Utolsó Ítélet az már csak olyan, hogy akkor is eljön, ha nem számítunk rá. Sőt, éppen akkor. Amikor senki se gondolná.
Visszaszámlálás indul...

A 2000. január elsejét tehát megúsztuk. De most újabb világvége következik. Az egyik weboldalon simán meg lehet nézni, hány napunk, óránk, percünk van még hátra a világ végéig. Az előbb néztem, akkor 1408 napom volt és néhány órám. Hátborzongató látni, ahogy megállíthatatlanul peregnek visszafelé a másodpercek. Ezt a világvégét a maja naptár szerint tűzték ki. 2012. 12. 12-én lesz, mert sok ezer évvel ezelőtt a maják épp egy olyan naptárt bírtak kitalálni, ami eddig tart és nem tovább.
Döbbenetes, de komoly, kétgyerekes közgazdász barátnőmet megkérdeztem a minap, szerinte mi lenne a legjobb befektetési mód, hogy ebben a buta gazdasági válságban ne értéktelenedjen el az a kis összekuporgatott pénzünk. Rám nézett, és azt mondta, nincs megoldás. Nincs jó mód. Jön a 2012, már csak két év. Minden megváltozik majd, a pénznek nem lesz jelentősége. Ez a válság már ennek a  változásnak az előszele.
Mit mondjak, egyáltalán nem örültem. Mi minden történik még addig, ha józan, higgadt, okos emberek így elvesztik a fejüket, mint az én kedvenc, intelligens barátnőm? Hiszen mi történne? Mi történhetne? Egy hatalmas kereszt jelenik meg majd az égen, mint 2000-ben kellett volna? És egyáltalán? Mi közünk nekünk a majákhoz?
Szerző: Összeállította: Szerémi Bora
« előző
1 2
Ajánljuk még...

Szerelmes nők tartották el a párom

– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.

Bochkorra féltékeny Claudia párja?

Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.

Nem a vőlegényem életem szerelme?!

Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...

light92
2010. december 26. 22:44

ezt elrontották nem 12!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! HANEM 21 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! kicsit jobban utána kéne járni!!!!!!!!!!!!!!!!!

Anna
2010. október 11. 22:11

Jó reggelt Szeki!Örülök,hogy felébredtél!Nézd meg,mit művelünk magunk körül!Az engem nem vígasztal,hogy a vörös iszapot nem ÉN zúdítottam az emberekre,csupán nem vagyok annyira bűnös.Mindenki bűnös és hibás,aki a környezetében visszás dolgokat tapasztal és nem emeli fel a szavát,aki"elfárad"a figyelmeztetésben,a szélmalom-harcban,ki inkább elhallgat,mert rákényszerítik anyagi,erkölcsi,vagy egzintencionális zsarolás következtében,és akkor azokról nem is beszéltem,akik a saját anyjukat,jelenünket,gyermekeink és unokáink jövőjét eladják pénzért,a mégnagyobb jövedelemért, a most,a jelen pillanat tűnékeny hatalommámoráért.Minden nap küzdeni kell,szembe szállni a legkisebb fokon tapasztalható korrupció ellen!A világvége nincs bekódolva,nincs dátuma,nem létezik /-legalábbis emberi léptékkel mérve-/határideje!Mi,magunk tűzzük ki a határokat!

Szeki
2010. október 8. 20:41

Én hihetetlen mennyire félek a világvégétől.Anyukám nyugtatott,hogy már 2000-re is mondták.Akkor egy kicsi félelemmel lemertem feküdni a buta horror filmek miatt ami ugyenerről szólt.Egész eddig már megváltozott a véleményem abban hogy nem lesz VILÁGVÉGE.Budapesten meteor,Szülővárosomban hihetetlen nagy vihar,és most a Vörös iszap.Nah ezek miatt változott meg a véleményem.

én
2010. szeptember 5. 15:28

Nem dec 12., hanem dec. 21 vagy 23, de semmiképp sem 12!!!

daviodavio
2010. július 14. 14:42

Én sem hiszek a 2012 világvégében,csak nagy pánik lessz,de már hányszor mondták hogy: JÖN A VILÁGVÉGE,de mégsem jött akkor miért legyen pont ez?S ha ténleg eljön hiába az ijetség mert ez a sors.De ez hülyeség

HASZNOS CSOMAG (promóció)