Hinni vagy nem hinni, ez itt a kérdés

Amikor valaki asztrológushoz vagy jövendőmondóhoz megy, általában akkor fogadja el hitelesnek az illetőt, ha az nemcsak a jövőről beszél, hanem említ néhány eseményt a múltból is.

Az emberiség jövőjét is csak az vázolhatja fel hitelesen, aki a múltat is ismeri és elfogadja. Mennyivel előbbre tartana a világ, ha nem „kitalálni” kellene a múltat, hanem minden korból megőrizték volna az addig összegyűlt tudást. Csak hát amióta világ a világ, nem a közös jövő építése, hanem egymás legyőzése volt a legfőbb cél. S mert többnyire mindig a „barbárok” nyerték meg ezeket a csatákat, akik nem az ész, hanem a nyers erő jogán kerültek hatalomra, mindent leromboltak, ami a múltra emlékeztette őket, hogy saját dicsőségüket hirdethessék. Nemcsak a történelmet írták újra, hanem új mítoszokat is költöttek, s ezekben az előző uralkodók már a gonosz megtestesítőivé váltak. Így lettek az istennőkből boszorkányok, amikor a matriarchátus több évezredes rendje után a férfiak ragadták kezükbe a hatalmat. Az istennők helyébe a maguk „büntető-rendcsináló” isteneit ültették. Éva nyakába varrták a paradicsomból való kiűzetéstis, hogy ezzel végképp töröljék az anyajogú társadalom csíráit is. 

De így van ez nemcsak a mitológiával, a vallással, hanem a „kézzelfogható” tudománnyal is. Elámulnak korunk régészei, kutatói, amikor olyan csodálatos szerkezettel találkoznak, mint az antikytherai lelet, vagy az afrikai bányákból, a több tízezer éves szénrétegből előkerült, megmunkált acélgolyó, vagy amilyen a maja naptár, az azték domborműveken látható szkafanderes „űrhajós” és a többi „csoda”, amit Dänikennel az élen sokan szívesebben tulajdonítanak egy földön kívüli civilizáció itt hagyott emlékeinek, mint hogy elgondolkozzanak azon: vajon nem az elődeink hagyatéka ez? A szkafanderes egyáltalán nem biztos, hogy űrhajós volt, egy vegyi vagy atomtámadás után hasonló sisakban, talpig zárt öltözetben járkálhattak a katonák, műszereikkel ellenőrizve, vajon mennyire tisztult már a környezet a gyilkos szennyeződéstől. Miért ne lehetnének ezek az előkerülő „titokzatos” emléktárgyak annak a bizonyítékai, hogy az emberiség egyszer már eljutott a tudományos-technikai fejlettség olyan fokára (vagy talán még magasabbra), mint ahol most tart, csak ahogy a ma embere, úgy a régiek sem hitték el, hogy ha nem vigyáznak, a saját vesztükbe rohannak. Talán több tízezer évvel ezelőtt is volt atomfegyver, környezetszennyezés, nukleáris háború – aminek tárgyi maradványai nagyon-nagyon mélyről kerülhetnek elő az óceánokból, bányákból, de az emlékeit a nehezen megfejthető, allegorikus, szimbolikus ké­pekkel teli mondák és eredetkrónikák őrzik. A bibliai tűzeső, vagy az időszámítás előtt több ezer éve született védákban leírt légitámadások, öldöklő háborúk mind-mind őrült és ádáz csaták, pusztítások emlékét őrzik. Kényelmesebb dolog ezt a földönkívüliek nyakába varrni, mint elismerni: a múltunkban rejlik a jövőnk. Ha nem vigyázunk, hasonló pusztulás vár ránk.

Iszonyúan sok tudás sűrűsödik a mitológiai történetekben, de nagyon sok az egyszerű népmesékben is. Az írástudatlan parasztgyerekek a múlt század elején többet tudtak az asztrológiáról, jobban ismerték a csillagok járását, mint a mai érettségizettek. Persze fogalmuk sem volt, hogy azoknak a meséknek, amiket esténként a mezőn ülve az apjuktól hallottak – a Göncölszekérről, a Sánta kutyáról, az Aranyhajú lányról, a Nagy Medvéről meg a többi csillagképről – mennyi-mennyi tudományos tartalmuk volt.
Milyen jókat kuncognak a mai gimnazisták, amikor azt olvassák az ókori irodalom, történelem feldolgozásakor, hogy „Pallasz Athéné Zeusz térdéből pattant ki…” Micsoda marhaság… – mondják. De hát honnan is tudhatnák, hogy ez egy asztrológiai esemény allegorikus képbe sűrítve.
Számukra az asztrológia legfeljebb abban testesül meg, hogy a weboldalon megnézik, milyen szerelmi kaland van kilátásban arra a hétre.
Alighanem kevesen vették észre, hogy Árgyilus királyfi és Tündér Ilona meséjében a tavaszi égbolt valamennyi csillagképe helyet kapott, allegorikus megfogalmazásban.
Ezek persze mesék, nincsenek hatással a jelenre és a jövőre. De vajon miért nem fogadják el a mai tudósok azt, aminek bizonyított hatása van? Miért söprik le az asztalról a bolygók és a Hold egészségre, gazdálkodásra gyakorolt hatásának tanulmányozását, amikor pedig emberek életét menthetnék meg, sorsukat, életkörülményeiket jobbíthatnák, ha tagadás helyett elfogadnák? Persze, ha meggondolom, negyven éve még az akupunktúra is tiltólistán volt, az egészségügyi miniszter kirúgta az állásából azt az orvost, aki akupunktúrát mert alkalmazni a betegeinél. Még az sem hatotta meg, hogy ezzel a „szelíd” beavatkozással életeket menthettek meg, a modern gyógyítás eszközeivel nem kezelhető betegségek múltak el az alkalmazása során. Hiába látta saját szemével, hogy a csak tűszúrással „érzéstelenített” beteg fel se szisszen a műtőasztalon, amíg a vakbelét kiveszik, viszont ha a hagyományos módon érzéstelenítették volna, azonnal meghal, mert allergiás minden gyógyszerre. Amit nem értek, az nincs, és kész – ez volt a tudományos érv. 

Nehéz arról statisztikát készíteni, vajon hány beteg menekülne meg évente, ha a kezelés során figyelembe vennék a bioritmusát, a születési horoszkópját, vagy egyszerűen csak felnéznének az égre, és teliholdkor nem végeznének halasztható műtétet. Már annyiféle kimutatás készül, annyi minden van a számítógépekben tárolva, hogy – nem az orvosok munkáját nehezítve, de mondjuk egy vállalkozó kedvű asztrológusra rábízva – visszamenőleg ellenőrizhetnék ezeket a számokat. Talán azért nem kerül sor ilyen kutatásra (a személyiségi jogok védelmének pajzsa mögé bújva), mert kiderülne belőle, hogy nulla forintért mennyivel hatékonyabbá tehető a gyógyítás.
Talán ha szélesebb körben ismert lenne, hogy a Hold erejemennyire hat az emberi szervezetre, akkor szegény bokszolót nem szólták volna le a riporterek, amikor telihold napján „nem volt képes másfél-két kilót fogyasztani, hiába izzasztotta magát…” Akkor a sportoló orvosa és  edzője is tudta volna, hogy teliholdkor másfél-két liter vizet is visszatart a szervezet, amit aztán egy-két napon belül, mindenféle külön „ráhatás”, vízhajtó szerek és izzasztás nélkül simán lead majd, ugyancsak a Hold hatására.

És hány meg hány nő szabadulhatna meg a lélekromboló magzatvesztéstől, a mesterséges megtermékenyítések  sikertelenségétől, ha a kezelő nőgyógyász-szülész, meg a beültetést végző orvos ismerné a nő születési képletét, és pontosan kiszámítaná,  hogy az adott asszony esetében mikorra jelez fogamzást a Hold.
Persze nemcsak egészségügyi témában lehetne asztrológiára épülő statisztikát készíteni, hanem mondjuk a politikára, a gazdasági életre vonatkozóan is. Meg kellene nézni, milyen jegyű vezetők, szak¬emberek keze alatt virágzott az ország, és milyen csillagjegy szülöttei vezették rossz irányba a közös szekeret. Nagyon érdekes (és tanulságos) eredményt kapnánk, amiből a jelen és a jövő is jobban kiszámítható, érthető lenne.