2012. február 10. péntek, Elvira napja
Özönvíz-mítoszok
2010. július 4.
Ilyen lehetett az özönvíz - mondták sokan, amikor a szakadatlanul zuhogó eső idén tavasszal és nyár elején olyan vidékeken okozott katasztrofális pusztítást, s döntött romba házakat, ahol évtizedekig szárazon tátongtak a patakmedrek, árkok. Több ezer hektár termőföld változott végeláthatatlan tengerré.

Az Úristen negyven napig tartó esőzést bocsát a Földre, hogy a bűnös emberi fajt eltörölje a színéről. Egyedül az igaz életű Noé és családja kap lehetőséget a menekülésre: bárkájában az állatokkal túléli a világ pusztulását, és a születő új világ égisze alatt újabb szövetséget köt az Úrral, ennek jelképe a szivárvány. Az özönvízzel pusztulás járt ugyan, egyben azonban megtisztította a világot annak szennyétől, újjászületést, megújhodást hozott.
Ennek a legendának a világ legkülönbözőbb pontjain megtaláljuk a nyomait. A Gilgames-eposz, amely a sumér, majd az arra épülő akkád kultúra lenyomata, ugyancsak tartalmaz egy, a Noé és a bárka történetéhez meglehetősen hasonlót. A térség népeinek mondái között ugyanúgy jelen van az özönvíz-mítosz, ahogyan távoli, tengerentúli népek hagyományaiban, mondhatni, egyetemes része a világ kultúrtörténetének. Az olyan legendákat is ide kapcsolhatjuk, amelyek a tenger alá süllyedt egykor virágzó kultúráról, Atlantiszról szólnak.
Hirdetés
Az efféle népszerű történetek mindig is foglalkoztatták az ember fantáziáját. Az özönvíz legenda kapcsán olyan elméletek is napvilágot láttak, miszerint a Fekete-tenger térségének legendái (ne feledjük, Noé bárkája nem máshol, mint az Araráton kötött ki végül) akár közös történeti gyökerekre is visszavezethetőek. Azaz a Fekete-tenger tulajdonképpen nem más, mint az egykori szárazföldre évezredekkel ezelőtt beáramló Földközi-tenger vize. Egyébként a világ számos, egymástól távol eső pontján felbukkanó legendák földrajzi távolsága mintegy bizonyíték is arra, hogy az emberiség képi gondolkodása, szimbólumrendszere mindenütt hasonló struktúrákra épül. És feltehetően számtalan valódi kisebb-nagyobb özönvíz adta a történeti alapot.
Keresztelés
A keresztelés rituáléja ugyancsak a megtisztulást szimbolizálja. A szakrális olvasat mögött legtöbbször valószínűsíthető annak profán, mindennapi gyökere. Ha olyan egyszerű, mindennapi képre gondolunk, mint a vízben megfürdő, abban megtisztuló ember, vagy ugyanígy a használati tárgyak, egyebek vízzel történő tisztítása, vélhetőleg a szimbólumok hétköznapi alapjaira bukkanunk. A test megtisztításához is kézenfekvően tapadhatott később a lélek tisztulása. Emellett a vízbe újra alámerülő ember mítosza ugyancsak világszerte él: az idővel „használódó” vétkező, eredeti tisztaságát elveszítő ember visszatér születése bölcsőjéhez a megtisztulásért. Előfordul, hogy vízi szörnyeket is le kell győznie (például Krisztusnak is), amelyek az emberiség vétkeit szimbolizálják. Az alámerülő más lelki üdvéért is áldozatot hozhat: Krisztus cselekedetei az egész emberiséget megválthatják bűneitől.
A keresztelés, a vízbe való alámerülés a megtisztult közösséghez való csatlakozás, az egyén önálló áldozata.
A víz-szimbólum bemutatása természetesen nem merül ki a felhozott példákkal: meglehetősen szerteágazó és jelentésekben gazdag rendszerről van szó, amely az idők folyamán egyre terebélyesedett, és új tartalmakkal gazdagodott. A világirodalomban, a művészetben számtalan utalást találhatunk, amely az említettekhez hasonló, vagy azoktól teljesen eltérő értelmezésben használja a víz-szimbólumot, ezeket mindenképpen érdemes annak egyetemes jelentéstartalma mellett önálló értelmezésében is megközelíteni.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Szerelmes nők tartották el a párom
– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







