Ezt a titokzatos, kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol meg üldözték, máglyára vetették, mert az ördög földi megjelenésének vélték. S bár szimbolikus jelentősége mára jelentősen megfakult, azért az ösztönéből fakadó bölcsessége a régi.
A régészek szerint a macska már tizenkétmillió éve él a földön. A legelterjedtebb álláspont szerint a régi egyiptomiak háziasították a macskát négyezer évvel ezelőtt. A magtárakban tárolt szemes terményt óvta a rágcsálóktól, és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanná tette. Ám egy újabb felfedezés szerint az egyiptomiak is “örökölték”, ugyanis a legújabb régészeti feltárások alapján az ember és a macska barátsága akár kilenc és fél ezer évre is visszanyúlhat. A Ciprus szigetén, Szillurokambosz településen – egy újkőkorszaki temetkezési helyen – talált leletek ugyanis arra utalnak, hogy a macskát tisztelettel hantolták el, s azért ölhették meg, hogy elkísérje az gazdáját a túlvilágra. Vagyis a macska és az ember között már ekkor is valamiféle spirituális kapcsolat létezhetett.
De vajon mit tiszteltek, mit tartottak szentnek az ősi népek ebben az állatban, amely a kelta hagyomány szerint az oroszlán tüsszentéséből született? Általánosságban a macskák lelkében felemelkedett lelkeket véltek felfedezni, akik a szellemek érzékelésére is képesek, köszönhetően hatodik érzéküknek. A legtöbb kultúrában a macska egyfajta szerencsehozó, az emberi létet védelmező lény, akit tisztelni kell. Egyiptomban Básztetet, a föld és a termékenység istenasszonyát is macskafejjel ábrázolták. Időszámításunk előtt ezer körül líbiai eredetű fáraók jutottak Egyiptom trónjára, az egekig emelték a macskakultuszt. A szentként tisztelt állatokat szentélyben tartották, ellátták őket minden jóval, és tetemüket – a fáraókéhoz hasonlóan – bebalzsamozták, s így helyezték örök nyugalomra. A gazdagok macskáinak sírjába balzsamozott egeret is tettek, hogy ha megéheznének, legyen mit enniük. Aki egy macskát megölt, az halállal lakolt tettéért, és nem számíthatott fáraói kegyelemre. Kr. e. 525-ben a nagy fáraó csapatai nem mertek harcolni Kambyses perzsa király katonái ellen, inkább feladták városaikat, mert a perzsák ördögi hadvezére a katonák sisakjára, pajzsára élő macskákat köttetett. A szent állatra pedig hogyan is támadhatott volna a macskarajongó egyiptomi? Az Egyiptomból elhurcolt műkincsek múzeumi termei a világ nagyvárosaiban ma is ősmacskákkal vannak tele: papirusztekercseken a szent macskák ájtatos pofácskája látható. Ők ülnek a vitrinek mélyén agyagba égetve, őket faragták elefántagyarból, őket öntötték aranyszobrocskákba. Mert az ókorban úgy hitték, a macska szerencsét és gyermekáldást hoz. Annyi gyermeke lesz a fiatalasszonynak, ahány cicaszobor van a házban. A legnagyobb “kőmacska”, a szfinx máig őrzi Egyiptomban a fáraók titkát. A buddhizmus szerint a macskalét a jók kiváltsága, a paradicsomba való belépés előszobája. Kínában is természetfölötti képességekkel ruházták fel a bársonytalpú kis négylábúakat: az ártó szellemek, démonok ellenségeinek tartották őket, akik mágikus erővel bírtak. A kínai asztrológiában helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el, és az év szülötteinek személyiségét a macskáéhoz hasonlítják. Japánban ugyancsak szerencsehozónak tartották – és tartják ma is. A legenda szerint az egyik templom szerzetesének macskája úgy mentette meg egy gazdag és magas rangú ember életét, hogy elcsalta az alól a fa alól, amelybe nem sokkal ezután belecsapott a villám. Mohamed prófétáról feljegyezték, hogy egy alkalommal inkább óvatosan letépte díszes ünneplőruhája ujját, mintsem megzavarja édes álmukban a köntösén alvó kiscicákat.
Ám nem minden nép tartotta a szerencse hírnökének a macskákat. Míg a mohikán indiánok istenként tisztelték, testvéreik, a kecsua indiánok alapvetően gonosz, félelmetes erőt láttak benne. “Isten teremté a macskát, az ördög az egeret”- tartották még az időszámítás kezdetén a rómaiak. De aztán jött a kereszténység, és a macskagyűlölő egyházatyák a középkorban már úgy vélték: a démonok, az ártó szellemek, az ördög s a boszorkányok macska képében kísértenek a földön. Ördögi eredetét részben az éjszakai kóborlásaiban, nesztelen járásában, sötétben világító szemében vélték felfedezni, másrészt viszont különös megérző képességét tartották ördöginek: hiszen a macska legalább 15 perccel előbb érzékeli a földrengést, és megérzi a földsugárzásokat is. Azok a pontok a kedvenc pihenőhelyei, ahol az emberre káros földsugárzás legerősebben érvényesül. Szegény állatokat ezerszám vetették máglyára. De teljesen kiirtani nem tudták. A közhiedelem szerint kilenc élete van, s ebben közrejátszik az a megfigyelés is, hogy a macskák túlélnek akár ötemeletnyi zuhanást is, és élve kerülnek ki olyan helyzetekből, amelyekbe más élőlény már belepusztulna. Arról, hogy mihez kezd egy macska esés közben, a kutatók filmfelvételekkel bizonyosodtak meg. Háton fekve esett ki a magasból, majd a levegőben átfordult négykézláb tartásba. Ehhez farkával kormányzott és lábait – mint a repülő a futóművet – széttárta. Ezután hátát felpúposította, hátsó lábait felhúzta. Földhöz ütközésekor púpos háttal és szétterpesztett elülső mancsain rugózva ért talajra. S hogy milyen titokzatosnak tűnő tetteik vannak a macskáknak? Nemrégiben az interneten is napvilágot látott a hír, miszerint az Egyesült Államokban a providence-i idősek otthonában élő cica képes megérezni előre az otthon lakóinak halálát. Amikor valamelyik beteg, idős ember ágyához ül Oscar, a cica, és ott időzik jó darabig, azt követően a beteg néhány órán belül eltávozik az élők sorából. A cicának ez a szokása olyannyira megbízható, hogy az ápolók külön figyelik, kihez megy oda. Hogy ezt a különös szokását mi váltja ki, egyelőre nem tudják megmagyarázni, így marad a “hatodik érzék” elmélet.
