A jövő kutatója

– Már gyermekkoromban nagyon szerettem a fantasztikus filmeket, foglalkoztatott, vajon hogyan fognak élni az emberek a távoli jövőben. Harmadéves voltam a közgázon, amikor felvettem a jövőkutatás tárgyat, kapcsolatba kerültem a Jövőkutatás Tanszékkel, majd megpályáztam a Magyar Tudományos Akadémia kutatói ösztöndíját is. No de mi is az a jövőkutatás? Egy tudományterület, amely arra törekszik, hogy felvázolja a társadalomban várható változásokat, mérsékelje a jövővel kapcsolatos bizonytalanságot. Az emberek persze azt szeretnék, ha valaki megmondaná, ez lesz a jövő, ehhez kell majd alkalmazkodni. De ilyen nincs. Mindenkinek meg kell tanulnia a világot olyannak látni, amilyen, elfogadni, és nem félni tőle. Tevékeny lények vagyunk, merjünk dönteni, döntésünkért pedig felelősséget vállalni. Sokan kérik tőlem, mondjam meg, milyen lesz a jövő. Mert bizonytalanok. Annyiféle út áll előttük, hogy megijednek. Félnek, ha az egyiket választják, le kell mondaniuk másikról, és elmulasztanak valamit. Nem mernek dönteni, inkább hagyják, hadd sodorják őket az események. Pedig az ember ennél sokkal többre hivatott. – A jövőkutatók által korábban festett jövőképek beteljesedtek? – Léteznek társadalmi-gazdasági problémákkal kapcsolatos előrejelzések, amelyek beigazolódni látszanak, és vannak olyanok, amelyek kevésbé. Az előrejelzések készítése során a kutatók különböző verziókat vázolnak fel, ám a lehetőségek közül nem biztos, hogy az következik be, amelyiket szeretnénk. Az előrejelzéseket szakemberek készítik, ám konkrét jövőt nem, csupán lehetőségeket tudnak bemutatni. Tervezni mindenkinek magának kell. Ez fontos, mert ha akaratunkat, céljainkat nem fogalmazzuk meg, kiszolgáltatottá válunk, mások fogják megmondani, mit tehetünk. – Milyen területeket kutattok? – Van, aki a közösségépítéssel, más a terrorizmussal, az emberi agresszióval, a zenével, a nyelvek, a technológia jövőjével vagy éppen a Mars és a Hold benépesítésének kutatásával foglalkozik. Én, a doktori tanulmányaim keretében, a hosszú távú pénzügyi elköteleződéseknek a társadalom összetartására gyakorolt hatását kutatom, tehát azt, hogy a lakossági hitelfelvételek miként befolyásolják az emberek életminőségét, a társadalom egységét. Ma sokan, miközben a munkahelyen robotolnak, alig törődnek magukkal, esetleg elhanyagolják környezetüket is. Később, ahogy már az Európai Unió több országában látható, várhatóan itthon is többen fognak félmunkaidőben, távmunkában dolgozni. Talán kipihentebbek leszünk, automatikusan átalakul az életvitelünk, olyan szórakozások, lelki tevékenységek lépnek az életünkbe, amelyek kiegyensúlyozottabbá tesznek. Ha ez megvalósul, a problémáink csökkenni fognak, és hatékonyabbak leszünk a munka terén is.  – Te, mint jövőkutató, tudatosan élsz? – Tudni a jövőt, egyéni szinten, csupán illúzió. Mi emberek egymástól függünk. Senkinek sincs akkora hatalma, hogy kontrollálja a környezetét, meghatározza, ki, mikor mit tegyen. De vannak olyan dolgok, amelyeket az ember meg akar élni. A szív kijelöli a célt, az ész megmondja hozzá a legjobb utat. Kiegyensúlyozott a családi életem, nekem ez a legfontosabb. A férjemmel boldogok vagyunk, van egy kutyánk, egy házunk, amelyet mi újítottunk fel, egy kertünk, amit művelgetünk. Emellett persze fontos a szakmánk is. Nyáron egy ösztöndíj segítségével, bejártuk Perut, kutatómunkát végeztünk. Jártunk az Andokban, őserdőkben, magas-fennsíkokon. Nekem, aki nagyvárosban lakom, s a fürdőszobámban különböző piperecikkek sorakoznak, hatalmas élmény és óriási feladat volt hátizsákkal gyalogolni, indiánokkal, meszticekkel kunyhókban beszélgetni, részt venni a vallási és nemzeti ünnepeiken. Izgalmas, fontos munka volt. Mégis azt kell mondanom, közel sem annyira fontos, mint a család. Mert az ember először nő, s csak aztán munkaerő. Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig nem lenne szabad.