A krízisekből talpra állni sokszor valóban emberpróbáló feladat.
Ilyen válságos helyzetet jelent társunk, állásunk, egzisztenciánk elvesztése, a szokott környezetünkből, kapcsolat-rendszereinkből való kényszerű kiszakadás, de akár valamely betegségünk vagy szenvedélybetegségünk mindent felborító következménye is. Újra kezdeni azonban szinte mindig, mindent lehet. Ugyanúgy, ugyanott folytatni egy életet nyilván nem érdemes, mégis, mintha szokásainkkal helyben járnánk, az igazi újjászületés legtöbbször elmarad. Mi lehet a titka akkor a talpon maradásnak, egy olyan újrakezdésnek, ami valóban Újat hoz? Cikkünk első részét ide kattintva olvashatjátok el!
Lássuk hát miért érdemes „kihúzni” magunkat! Elsősorban azért – és ennek az írásnak ez a fő mondanivalója –, mert a programozásokat megvalósító pszi képességek irányítása nem a gondolatainktól, illetve a tudatos döntéseinktől függ. Ez az elsőre talán meglepő kijelentés ellentmondani látszik sok ezoterikus tanításnak, pedig valójában csak a mélyebb pszichés szintek, és az érzelmek meghatározó szerepére hívja fel a figyelmet. Gondolni ugyanis bármit lehet, valódi érzéseink irányításával azonban már másképpen állunk. Lássuk miért is!
Bármilyen furcsa, de a legtöbb ember valójában sem az igazi vágyaival, sem a cselekedetei valós indítékaival nincs tisztában. A változásra, változtatásra való igényt ennek megfelelően nem a gondolatok, hanem a lelki tartalmak gyökereinél kell elkezdeni, amelyek megismerésével egyrészt tisztázhatjuk, hogy mi az, amit változtatni szeretnénk, másrészt gondolatiságunk hozzáhangolásával így már érdemben kezdhetjük meg sorsunk programozását.
Az önismeret pedig nem könnyű feladat, főként ha traumatikus helyzetekből kell újraépíteni az életünket, ilyenkor ugyanis a ló közepe helyett, a két oldalán vagyunk hajlamosak tartózkodni. Ez azt jelenti, hogy vagy mélységesen alulértékelve magunkat, a gyengeség, a bűntudat és az önsajnálat mazochisztikus mámorába menekülünk, vagy bűnbakokat és kívülálló okokat hibáztatva gőgösen ragaszkodunk korábbi „tökéletességünkhöz”, így a változás igazi szándékának megint csak hátat fordítunk. A nem akarásnak pedig – mint tudjuk – nyögés a vége, vagyis a helyzetből felnőttként való talpraállás így elmarad. A ló hátán maradáshoz, nem „hibáinkat” és „erényeinket” kell versenyeztetni, csupán tárgyilagosan felmérni azt, hogy éppen kik is vagyunk, mi abban az, amit el tudunk fogadni, és mi az amin valóban változtatni akarunk.
Az ilyen önvizsgálat csak akkor lehet valóban hasznos, ha önmagunkkal teljesen őszinték tudunk lenni. A magunk előtt való magyarázkodások ugyanolyan hárításokat jelentenek, mint amin éppen változtatni kéne, a dolgok mélyét nem érintő okfeltárások pedig a lényeget hagyják érintetlenül. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ebben az önismereti feltérképezésben nem megítélni kell magunkat, pusztán cselekedeteink és döntéseink valós indítékaira kell fényt derítenünk. Ha ez megtörténik, már jobban láthatjuk, hogy mi tegyünk másképp, és mi az, amit ehhez a múltbéli szokásainkból el kell engednünk. A változás alapvető feltétele ugyanis, éppen a gátló szokásokhoz való ragaszkodás megszüntetése, ez pedig az egyik legnehezebb emberi feladat. Hogy mindehhez mi adhat erőt, és mi segíthet az újrakezdéshez szükséges átprogramozásban, az leginkább a kitűzött célok és a megvalósítható vágyak egyeztetésekor derülhet ki.
Nem minden cél lényeges cél, sőt elképzelt céljaink nagy része vagy a pótcselekvések megvalósításának nyit teret, vagy a szándékosan magasra tett léccel a beteljesítést eleve ellehetetleníti. Vágyaink ugyanígy gyakran tekinthetők olyan beteges lelki törekvéseknek, amik a mások előtt való görcsös bizonyítást, vagy saját magunk oktalan vigasztalását célozzák. Az igazi célok kiválasztása olyan felnőttesebb magatartást kíván, ami határaink belátásával egyidejűleg az abból megléphető változásokra irányul, amihez az erőt maga az ahhoz szükséges és végigvitt cselekvés adja. Ehhez persze némi önbizalmat kell megelőlegezni magunknak, mint ahogy Zorba a Görög mondja: „-Táncolni kell, a zene majd megjön valahonnan.”
A sikeres sorsprogramozás tehát nemcsak a kétes értékű célok papagájmód való ismételgetését jelenti, hanem az igazán perspektív változásokkal való lelki azonosulást és a szükséges tetteket. Ha mindez megvan, akkor bontakozik ki tudatunk csodás képessége, ami célra tartva, valóban segítséget ad. Talpra állni és újrakezdeni mindig lehet és érdemes, mert sosem a múlt, hanem a jövő kötelez.
Paulinyi Tamás
Ajánlott tartalmak
