Paulinyi Tamás cikkének első részében azt vette sorra, vajon mi vezethet ahhoz, hogy a feszültségeinket sokszor nem vagyunk képesek adekvát módon kifejezni, helyette mindenféle ‘játszmába’ menekülünk a párunkkal szemben. Most azt is megtudhatjuk, hogyan kerülhetjük el ezeket a játszmákat!

Amikor két ember között amúgy is forráspontig hevül – vagy ha így jobban tetszik, puskaporos – a hangulat, elég egy szikra ahhoz a robbanáshoz, ami a verbális eszmecserét a megoldás helyett, annak lejáratásává teszi. Az ok, vagyis az indok gyakorlatilag elfeledhető, a játszma, az óvodás partizánakció ugyanis nem erre épül. Az alapokat jobbára az érzelmi elfojtások jelentik, azok az emocionális tartalmak, amelyek leginkább a játszmában résztvevők megoldatlan saját és közös múltbéli gondjaiban gyökereznek. Milyen elfojtások milyen tisztázatlan indokok lehetnek ezek?

Nyilvánvalóan azok a kerülő úton felszínre törő problémák, amelyek meghatározzák tudattalan tartalmainkat, életünk idejének és társas pillanatainknak a zöme ugyanis nem a boldogság és a harmónia magasabb nívószintjein telik, hanem téveszméinkből adódó öntudatlan reakcióinknak és hézagos önismeretünkből fakadó projekcióinknak megfelelően. Ebben elsőrendű összetevő a tudatos egó lehet, ami megszokott helyzetében több félreértésre, mint megértésre ad okot, mindenekelőtt saját indítékainak homályos volta miatt. Személyiségünk, énképünk ugyanis saját védelmében inkább játszmákat indít a másik – mások – felé, mintsem határait feloldva a megértéssel és a szeretettel felnőtt mód alakítaná át magát. Ez az út ugyanakkor mindnyájunk előtt nyitva áll, és természetesen az esetek egy részében – hál’istennek – gyakoroljuk is.

Ezeket a lépéseket megtenni leginkább egymásnak segíthetünk, sokszor éppen a megadással, az önátadással fegyverezve le magunkat és a másikat. Ez már nem az ítélkezések, a büntetések és a védekezések csatatere, hanem a másikra és a magunkra figyelés boldogságot építő dimenziója.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu