Úgy látszik, nem ok nélkül hiszi minden népcsoport kezdettől fogva: a halállal nem fejeződik be az, amit életnek neveznek. Csak másik állapotba, másik világba jutnak, igaz, nem a test, hisz az itt marad. De minden emberben van valami, ami átkerülhet abba a rejtélyes másik világba. Régebben azt mondták, ez a lélek vagy szellem, ma tudatot mondunk – és senki sem tudhatja, kinek van igaza e téren. Az sincs kizárva, hogy az embernek az a része, amely halhatatlan, nem is azonos az előbb említettekkel, annál sokkal bonyolultabb és rejtettebb. Ha valaki nem teljesen pusztul el, akkor van valamiféle folytatás. Az egyház szerint a jó elnyeri jutalmát, a rossz a méltó büntetését, de lehet, hogy nem így működik a rendszer. Igen – rendszer. Bizonyos jelek ugyanis arra utalnak, hogy az a világ, amelyet az emberiség ismer, és amely körülvesz itt a kozmoszban, itt a Földön, a városban, faluban – ez csak az egyik fele az igazi nagy, teljes világnak. A másik feléről csak keveset lehet tudni, ezért hisszük azt, hogy az általunk megtapasztalható, kis része már az egész. Pedig hát könnyen meglehet: a világ úgy működik, hogy az ember valamennyi időt fizikai testben tölt fizikai szükségletekkel, fizikai módon mozogva a többi ugyanilyen élőlény között. Születik, él, szeret, dolgozik, betegeskedik, utazik, mozog, tevékenykedik – aztán meghal. Ez volt az egyik szakasz. Akik majdnem meghaltak, de visszajöttek az utolsó másodpercekben, azoknak a beszámolójából világosan kiderül: van másik térség, ahová a halál után kerülünk. Ha ez így van, léteznie kell a rendszernek, amelyben valamiféle szabály diktálta körforgás érvényesül. Nem lehet véletlen, hogy mind a spiritiszták, mind pedig a halálközeli élménnyel rendelkezők egybehangzóan állítják ennek a másik világnak a létét. Mi több, még arra is szolgáltatnak bizonyítékot, nem is egyet, hogy kapcsolatot lehet teremteni azzal a másik világgal. És nemcsak a sokak által kinevetett asztaltáncoltatás, távírás és egyéb „elavult” módszerekkel, nem is médiumon keresztül! A huszadik század műszaki találmányai révén bebizonyosodott, hogy „valakik valahonnan” – akik jól ismerik az emberiséget, mert állításuk szerint valaha itt éltek a Földön, és ugyanolyan emberek voltak, mint mi -, szóval ezek a valakik szívesen veszik fel velünk a kapcsolatot modern eszközökkel is. Számos kutató kedvű egyén vett fel hangszalagra „túlvilágról” érkező üzenetet, beszédet, zenét a „semmiből”, az éterből. De felfigyeltek arra is, hogy megmagyarázhatatlan módon „szellemek” kerülnek az adásba a rádióban, sőt a televízióban is. Új tudományág kezd kialakulni, amelyet, persze a hivatalos tudomány mindeddig nem hajlandó elismerni. Művelői viszont igyekeznek minél több jelet felfogni ebből a rejtélyes, még megmagyarázhatatlan másik világból, és e jelek megfejtésével, valamint az egész kommunikáció módjával és céljával foglalkoznak.

Visszatérve a rendszerhez, az sincs kizárva, hogy a létünk több fokozatú. Ma itt élünk, holnap más formában és más céllal valamelyik másik világban (mondjuk mint űrlakók valamelyik másik naprendszer másik bolygóján), a köztes időszakokban pedig „lélekként” vagy „tudatként” lebegünk valahol a sorunkra várva az újabb megszületéshez. Minderre azonban még nagyon kevés a bizonyíték. Csak szórványos jelei vannak annak, hogy a halállal nem pusztul el teljesen és véglegesen az ember. Hogyan tovább? – ez ma még titok.