Marcsi egy gyönyörű, fákkal körülvett kertes házban nőtt fel, melynek ékessége két ezüstfenyő volt az udvaron, melyet szülei ültettek házasságkötésük után nem sokkal. Kislány korától kezdve minden egyes karácsonykor feldíszítették az ünnepekre a fenyőket, melyet áhítattal és szeretettel csodált a nagycsalád szenteste. Bár Marcsi időközben felnőtt, és gyermekei is születtek, ezt a hagyományt a szülői házba visszatérve minden évben megőrizték.

Sajnos Marcsi édesanyja és édesapja is beteg lett, viszonylag hirtelen, néhány hónap leforgása alatt mindkettőjüket elvesztette, 2 hónapnyi különbséggel. A családjával együtt úgy döntöttek, beköltöznek a szülői házba a fantasztikus környezet miatt.

Ezt követően megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Először az egyik ezüstfenyő kezdte elhullajtani a leveleit, utána a másik. Mély gyökerű, idős fákról volt szó, melyeken a betegség nyomait sem lehetett felfedezni, és a talajban sem történhetett semmilyen változás, hiszen a többi fa és növény változatlanul ereje teljében volt. Rövid időn belül mindkét fa elveszítette a tűlevelei nagy részét, amire semmilyen racionális magyarázatot nem találtak.
Mi okozhatta ezt a meglepő jelenséget?

A fák is éreznek

21. századi kutatások sora bizonyította, hogy a növények is éreznek, és képesek egymással kommunikálni. Legjobb példa erre a növények ultrahang-mikroszkópos vizsgálata. Mikor a növényeket például vágás esetén sérülés éri, különböző gázokat és kémiai anyagokat bocsátanak ki, mely fluoreszkáló látványt produkál. A növények nem rendelkeznek ugyan valódi idegrendszerrel, viszont ingerület átvivő anyagokkal igen, amelyek hasonlóak az idegsejtek közötti kapcsolódást segítő anyagokhoz. Mivel helyhez kötöttek, elmenekülni nem tudnak, ezek a reakciók tulajdonképpen vészjelzésként funkcionálnak társaik és az „ ellenség” elriasztása számára.

Biokémiai kutatások igazolják, hogy a növények képesek egymással kommunikálni a talajban elküldött elektromos impulzusokkal. A két fa viszonylag közel lett elültetve egymáshoz, ezért a kettejük közti kommunikációra ez szintén magyarázatul szolgálhat.

De mégis mi indíthatta el ezt a biológiai reakciót, mikor fizikai sérülés nem érte a fát?

Mivel a szülők saját kezükkel ültették a fenyőket, és életük végéig napi szinten gondozták, locsolták és érintették azt, illetve érzelmeket bocsájtottak ki feléjük, az emberi bioenergiával szorosan összekapcsolódhattak a növények. Mikor a bioenergiát kibocsájtó „gazdatestek” megszűntek létezni, a fenyők egyfajta energia- ellátási hiányban kezdhettek szenvedni, ami hasonló a növényeket érő fizikai sérüléshez. Ezt követhette a sérüléssel azonos reakció kialakulása, mely végül a fenyők betegségéhez, pusztulásához vezethetett.

Ez is érdekelhet

Odaát - mi vár a lelkünkre a test halála után?

Az ember vélhetően az egyetlen olyan élőlény, amelynek élete során tudatosan meg kell birkóznia a mulandóság tényével és gondolatával. Mindannyiunkban felmerül a kérdés, hova kerül majd a lelkünk földi pályafutásunk befejeztével, és vajon befolyásolhatjuk-e cselekedeteinkkel a végkifejletet?

Tovább olvasom